Kezdőlap Hírek Újra megadóztatják a borravalót Romániában
No menu items!

Újra megadóztatják a borravalót Romániában

Illusztráció: Bigstock

Romániában újabb törvényt fogadott el kedden a képviselőház a borravaló megadóztatásáról, miután 2015-ban néhány hónap után visszavontak egy hasonló jogszabályt.

A nagy többséggel megszavazott, kizárólag a vendéglátásra vonatkozó törvény alapján Romániában tízszázalékos jövedelemadóval fogják terhelni a vendég által adott borravalót. Az adó visszatartása a munkáltató dolga, aki a fennmaradó 90 százalékot – belső szabályzatok által előre meghatározott módon – kiosztja az érintett alkalmazottaknak. A könyvelésben a borravaló “tartozásként” jelenik meg, a cég adóterheit nem növeli.

A borravaló számára a vendéglátóhelyeknek külön rovatot kell fenntartaniuk a vendégnek átnyújtandó számlán, összegét (vagy arányát) pedig a vendég hivatott meghatározni. A borravaló értéke a fogyasztás értékének 0 és 15 százaléka között változhat.

A jogszabály elvileg 2023. január elsején lép hatályba, amennyiben addig kihirdeti az államfő.

Romániában hét éve egy olyan módszerrel próbálkoztak, amely 16 százalékos társasági adóval terhelte a borravalóból származó bevételeket, a vendéglátósoknak azonban külön nyugtatömbön kellett regisztrálniuk a borravalót, ráadásul az alkalmazottak saját pénzét is naponta nyilvántartásba kellett venniük, lehetővé téve az adóellenőrök számára, hogy büntetést róhassanak ki, amennyiben eltérést tapasztaltak a vizsgált üzletben lévő pénz és a leszámlázott összegek között.

Miután bebizonyosodott, hogy a módszert nem lehet a gyakorlatban alkalmazni, néhány hónap után visszavonták a jogszabályt, és azokban a gazdasági ágazatokban, ahol az alkalmazottak rendszeresen borravalót kapnak, visszatértek a korábban is alkalmazott átalányadóra.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.
Hirdetés

Hírek

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

Az Indotek 2025 elején egy ismert osztrák pénzügyi-ingatlanpiaci szakemberrel erősítette meg több mint 600 fős hazai csapatát

HIPA: idén új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...