Kezdőlap Pénzvilág Utód nélkül. Három jelölt az EBRD elnöki posztjára
No menu items!

Utód nélkül. Három jelölt az EBRD elnöki posztjára

Távozott tisztségéből második négyéves mandátumának lejártával az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke, Sir Suma Chakrabarti. Utódját a koronavírus-járvány miatt májusról októberre halasztott EBRD-közgyűlésen választják meg.

A közép- és kelet-európai, valamint az egykori szovjet térség gazdasági átalakulásának finanszírozására 1991-ben létrehozott pénzintézetet az októberi közgyűlésig Jürgen Rigterink, a banki és szakpolitikai tevékenységért felelős első alelnök irányítja, ügyvezető elnöki minőségben.

Jürgen Rigterink

A bank csaknem három évtizedes történetében most először fordul elő, hogy az elnök megválasztott utód nélkül távozik mandátuma lejártával.

Chakrabarti utódját a május 13-14-ére tervezett éves londoni közgyűlésen választották volna meg, de ezt a koronavírus-járvány miatt október 7-8-ára halasztották.

Az utódjelöltek jelentkezésének április 13-i határidejéig három jelölés érkezett.

A kormányzótanács Lengyelországot képviselő tagja Tadeusz Koscinski lengyel pénzügyminiszter nevét terjesztette elő.

Az olasz EBRD-kormányzósági tag Pier Carlo Padoan volt olasz gazdasági és pénzügyminisztert, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Olaszországért felelős egykori igazgatósági tagját, a fejlett ipari országok alkotta Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) korábbi főtitkár-helyettesét javasolta.

A francia EBRD-kormányzó Odile Renaud Basso francia pénzügyminisztériumi vezérigazgatót jelölte Chakrabarti utódjának. Ő lenne az EBRD első női elnöke.

A három jelölt: Odile Renaud Basso, Pier Carlo Padoan és Tadeusz Koscinski

A bank új elnökét a 71 részvényes ország és szervezet többségi szavazással választja meg.

Sir Suma Chakrabarti, akit 2012-ben választottak a bank élére, az EBRD hatodik elnöke volt, egyben az első brit, addig ugyanis francia és német elnökök váltották egymást a pénzintézet elnöki tisztségében.

Chakrabarti 1959-ben született Indiában, Oxfordban szerzett politika- és közgazdaságtudományi diplomát, hosszú időre visszanyúló brit kormányzati-államigazgatási tevékenysége előtt dolgozott a Világbanknál és a Nemzetközi Valutaalapnál is. Kulcsszerepe volt a közép- és kelet-európai országok számára az 1990-es évek elején létrehozott brit fejlesztési alap, a Know-How Fund kialakításában.

Chakrabarti elnökségének idején az EBRD jelentősen kiterjesztette tevékenységi területét, mindenekelőtt a déli és a keleti mediterrán térségben: a bank 2012 óta bevonta működési tagországai közé Egyiptomot, Jordániát, Marokkót és Tunéziát is.

Sir Suma Chakrabarti

Chakrabarti elnöki időszakának végén a legjelentősebb intézkedések közé tartozott annak bejelentése, hogy az EBRD a következő két évben 21 milliárd euró pótlólagos támogatást nyújt a működési területéhez tartozó gazdaságoknak a koronavírus okozta Covid-19-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére.

E külön támogatási csomag méretét mutatja, hogy az EBRD tavaly 10,1 milliárd eurót juttatott hitelek és befektetések formájában működési térségének, ez éves rekord volt a bank történetében.

Chakrabarti az EBRD elnökeként adott utolsó nyilatkozatában hangsúlyozta: az EBRD és a többi nemzetközi fejlesztési bank előtt álló egyik legnagyobb kihívás annak megakadályozása, hogy a koronavírus-járvány által sok helyen okozott likviditási válság fizetésképtelenségi válsággá fajuljon.

A leköszönő EBRD-elnök szerint az ilyen profilú bankoknak ezt saját meglévő forrásaikból kell megoldaniuk, mivel a mögöttük álló kormányok költségvetési helyzete a járvány okozta károk enyhítésére fordított források miatt feszítetté vált, és így ezek a bankok jelenleg nem számíthatnak tőkeemelésre.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Stratégiai megállapodás az Union Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége között

Stratégiai megállapodást kötött az Union Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ).,

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni
Hirdetés

Hírek

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Az USA és Kína letette a fegyvert a vámháborúban, de a bizonytalanság megmaradt

A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált. 

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit