Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Vagyonkezelő alapítványt hoz létre a Mol és az állam
No menu items!

Vagyonkezelő alapítványt hoz létre a Mol és az állam

MOL-Új Európa Alapítvány néven új, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványt hoz létre a Mol és a magyar állam.

A társaság közölte: az alapítvány célja közérdekű célok megvalósítása lesz kiemelten a sport, kultúra, egészségügy és környezetvédelem területén. Működéséhez elsődlegesen az alapítók által rendelt vagyon, azaz a Mol-részvények hozamát használja fel.

Mint írták, a Mol-csoport hosszú évek óta aktív szereplője a közép-európai társadalmi felelősségvállalásnak. Támogatási rendszere segíti a sportolók, művészek mellett a legkülönbözőbb hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat és a helyi közösségeket egyaránt. Évente több milliárd forinttal támogatja a közérdekű célokat a régióban.

Összhangban a Mol-csoport új stratégiájával, a vállalatcsoport támogatási politikája is megújul, ezért a Mol a magyar állammal közösen úgy döntött, hogy új, kibővített formában valósítja meg támogatási feladatait.

A MOL-Új Európa Alapítvány átveszi a Mol korábban végzett hasonló társadalmi felelősségvállalási tevékenységének jelentős részét. Emellett az alapítvány széleskörű és átfogó támogatási rendszert hoz létre a tehetséggondozás, a környezetvédelmi tevékenység, a nemzetközi kapcsolatok ápolása, a nevelési-oktatási, a kutatási, a karitatív, a kulturális és a sporttevékenység támogatása érdekében.

A feladatok hatékony ellátását teszi lehetővé az új, tőkeerős vagyonkezelői alapítványi forma. Az alapítvány közérdekű céljainak és közfeladatainak megvalósítására elsődlegesen az alapítók által rendelt vagyon hozama használható fel.

A magyar állam és a Mol ennek érdekében egyenlő arányban 42 977 996 darab “A” sorozatú, a Mol által kibocsátott törzsrészvényt ruház át az alapítvány vagyonaként.

Az alapítvány létrehozását az Országgyűlés elé beterjesztett törvényjavaslat teszi lehetővé, elfogadása esetén az alapítvány működése várhatóan az év második felében indulhat el.

A vállalat tájékoztatása szerint a Mol-csoport csaknem 2,2 milliárd forintot adományozott szociális, kulturális, oktatási és környezetvédelmi célokra 2020-ban, és több mint 300 programot és intézményt támogatott. Magyarország mellett Szlovákiában, Horvátországban, Romániában és Csehországban is jelentős adományokkal járult hozzá a társadalmi feladatokhoz.

A Mol alapítvány pályázati programjain keresztül tavaly több mint 100 millió forintot fordított gyermekegészségügyre, valamint a fiatal sportolók, művészek és pedagógusok támogatására. Emellett a helyi közösségekre is figyel és az önkéntességet is népszerűsíti, 2014-2017 között a KÖSZ! Program, 2018-tól pedig a Helyi Érték Program keretében.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik
Hirdetés

Friss

Európai Gyógyszerügynökség: az AstraZeneca-vakcina előnyei felülmúlják az esetleges kockázatokat

A vizsgálatok azt bizonyítják, hogy a rendkívül ritkán előforduló vérrögképződés esetek ellenére az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagának előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait - közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA)

TT index. NAV lista a megbízhatatlan tulajdonosi besorolású cégekről

Központi nyilvántartás készül, amit régóta vártak a pénzmosás-megelőzési kötelezettségekkel...

Tőzsde – Vegyes kezdés New Yorkban

Vegyes indexekkel indult a kereskedés pénteken az előző napi veszteségek után az amerikai értékpapírpiacokon.

Gyrosvágó késsel sújtott vendégére a büfés – felfüggesztettet kapott

Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt jogerősen két év, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy vendégre késsel támadó gyorséttermi szakácsot a Fővárosi Törvényszék.

Hírek

Gyrosvágó késsel sújtott vendégére a büfés – felfüggesztettet kapott

Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt jogerősen két év, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy vendégre késsel támadó gyorséttermi szakácsot a Fővárosi Törvényszék.

Horrorkaravánok. Három hónap alatt 15 millió forint bírság

A közúti ellenőrzéseken kiszűrt, súlyos közlekedésbiztonsági kockázatot hordozó járműszerelvények üzemeltetőinek eddig összesen 15,5 millió forintjukba kerültek a jogsértések - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Teknősbéka talált fejen egy idős nőt Floridában

Egy szélvédőn becsapódó teknősbéka talált fejen szerdán egy idős nőt Floridában, ám szerencsére az asszony és a hüllő is túlélte a nem mindennapi találkozást.

A hétvége nem lesz túl meleg, de süt majd a nap

Sok napsütés várható a hétvégén, legfeljebb néhol lehet egy-egy futó zápor. Napközben jellemzően 15 Celsius-fok körül alakulnak a csúcsértékek, de hajnalban néhol mínuszokra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Nemzeti Kibervédelmi Intézet – Riasztás: most zsaroló levelekkel próbálkoznak a bűnözők

Riasztást adott ki az interneten terjedő magyar nyelvű, zsaroló hangvételű levelek miatt a  Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI). A teendőkről is tájékoztattak.

Koronavírus – Reuters: az EU kész beperelni az AstraZenecát

Az Európai Bizottság jogi eljárást indít az AstraZeneca ellen, mivel a gyógyszercég nem teljesítette az unióval kötött szerződésekben vállalt kötelezettségeit a koronavírus elleni oltóanyag gyártására és kiszállítására - közölte a Reuters egy uniós tisztségviselőre hivatkozva, aki közvetlen kapcsolatban áll a vállalattal.

Szombattól nyithatnak a teraszok – később kezdődik a kijárási tilalom

Valószínűleg pénteken eléri a 3,5 milliót a beoltottak száma, és az ezt követő napon, szombaton kinyithatnak a teraszok - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A felhőbe költöznek az államkincstári számlák

Május elsején éles teszttel indul, jövő januártól pedig teljes körűvé válik a Magyar Államkincstár új multidevizás számlavezető rendszere - közölte Bugár Csaba, a MÁK frissen kinevezett elnöke.

Randioldalon csalt ki százezreket férfiaktól – vádemelés

Üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat a Bajai Járási Ügyészség egy kecskeméti nő ellen, aki internetes társkereső oldalon hat férfitól összesen 1,7 millió forintot csalt ki.

Hambulancia. Adatbázis készül a mentőket támogató éttermekről

Az Országos Mentőszolgálat úgy döntött: országos online adatbázist készít a szolgálatban lévő mentőket támogató vendéglátóhelyekről, miután országszerte egyre többen fejezik ki támogatásukat a mentődolgozók felé - hangzott el az M1 Híradójában.

Üvegházhatású gázok. Az uniós tárgyalók 55 százalékos csökkentésről állapodtak meg

Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói megállapodásra jutottak arról az éghajlatpolitikai célkitűzésről, amely szerint az unió 2030-ig legalább 55 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest.

Új tagállammal bővülhet az USA

A Biden-adminisztráció támogatja a Washington DC-t szövetségi állammá, és ezzel az Egyesült Államok 51. tagállamává nyilvánító törvényjavaslatot - derül ki a Forbes magazin híréből.

Gazdaság

Az MNB 250 milliárdot fizet a költségvetésbe

A Magyar Nemzeti Bank 250 milliárd forint osztalékot fizet a költségvetésbe a 255,4 milliárd forintos tavalyi nyereségéből.

Kapós a Zöld kötvény – jelentős túljegyzés

A 20 milliárd forintért meghirdetett mennyiségnél 10 milliárddal nagyobb összegben, összesen 30 milliárd forintért értékesített Zöld Magyar Államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) aukcióján.

Van bank, ahol az összes lakásfelújítási hitelt jóváhagyták – így állnak a banki folyósítások

A koronavírus sem tudja megállítani a felújítási lázat, köszönhetően a vissza nem térítendő állami támogatásnak és a kapcsolható, akár az előfinanszírozásához felvehető, támogatott lakásfelújítási jelzáloghitelnek. Banki beszámolók szerint jelentős az érdeklődés a kölcsönök iránt is. 

Fenntartható hitelezés? Megjelent az MNB Zöld ajánlása – banki reakciók

Megjelent a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Zöld ajánlása, amelyet online rendezvényen mutatott be a pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős jegybanki alelnök. A konferencia...

A Real Madrid elnöke szerint a Szuperliga használ a kicsiknek is

A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez szerint elsősorban a nagy klubok nehéz anyagi helyzete miatt volt szükség arra, hogy életre hívják az Európai Szuperligát (ESL), amelyben húsz csapat szerepel majd.

Kártyás fizetés. Minden egymillióból 174 forint kerülhetett csalókhoz

Tavaly mintegy 70 ezer bankkártyás és online visszaélés történt, és csaknem 1,3 milliárd forintot próbáltak ellopni a bankkártyacsalók. Az elsőre riasztónak tűnő számok ellenére Magyarország a bankkártya-használat terén a legbiztonságosabb európai országok közé tartozik - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom