Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Vállalkozás: megduplázódott a kiva belépési határa
No menu items!

Vállalkozás: megduplázódott a kiva belépési határa

December 1-jei hatállyal kétszeresére nőtt, ötszázmillióról egymilliárd forintra emelkedett a kisvállalati adó (kiva) belépési határa – hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium.

Megjegyezték, hogy a vállalkozóknak decemberben érdemes dönteni arról, hogy az új évben melyik adózási mód szerint teljesítik közteherfizetési kötelezettségüket    Az év utolsó hónapjában még több közepes cégnek nyílik meg a kiva választási lehetősége.

Az adónem mellett döntőknek az értékhatár gyors kinövésétől sem kell tartaniuk, mivel a jövő évtől a kiva alanyiság megszűnését eredményező értékhatár is nő, egymilliárdról hárommilliárd forintra.

Arra is kitértek, hogy a kivával az áttérésre jogosult vállalkozások jövőre akár több százezer forintot is megspórolhatnak a közterheken, ezért érdemes kipróbálniuk a tárca kiva-kalkulátorát, amely segít a legoptimálisabb adózási forma kiválasztásában.

A 2013-tól választható kiva nemcsak a cégeknek biztosít jelentős egyszerűsítést és több százezer forintos megtakarítást, hanem az állami büdzsé bevételét is növeli: a PM számításai szerint ugyanis a tavalyi 22,5 milliárdos kiva bevétel idén a kétszeresére emelkedhet.

A legkisebbek választhatják a kisadózók tételes adóját (kata). Jelenleg ez Magyarországon a legnépszerűbb adófajta, idén november elején átlépte a háromszázezret a katások száma. Az államkassza bevételi adatai arra is rávilágítanak, hogy a kisebb vállalkozások hajlandóak befizetni az egyszerű és alacsony adót. Tavaly 98 milliárd forintot fizetett be a 240 ezer kisadózó. Idén a több mint 300 ezer érintett már közel 125 milliárd forinttal növelheti a költségvetés bevételi oldalát.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint jövőre nemcsak a kivások bevételi határa nő, hanem a legkisebb vállalkozások áfamentessége is. Négymillió forinttal emelkedik, és tizenkétmillió forint lesz. Az általános forgalmi adóban (áfa) az alanyi mentesség egy évre választható, vagyis ha valaki 2019-ben szeretne élni ezzel a lehetőséggel, akkor legkésőbb december 31-ig ezt jeleznie kell az adóhivatalnak.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vízen a világ legkörnyezetbarátabb kompja

A finn Wasaline égisze alatt kezdte meg üzemelését az Aurora Botnia, a világ legkörnyezetbarátabb RoPax, vagyis autó- és utasszállító kompja, amely a finn Vaasa és a svéd Umeå közötti útvonalon közlekedik. A 150 méter hosszú és 26 méter széles hajó bruttó űrtartalma 24 300 tonna. Közel 800 utas szállítására alkalmas, és 20 csomós sebességgel hajózik.

Fenntartható szemlélettel területcsökkentés mellett is növelhető a termés

A fenntarthatóság komplex fogalma talán a mezőgazdaság és az élelmiszeripar ágazatain keresztül illusztrálható a legjobban. A hosszú távon is élhető bolygó célkitűzése – a fenntarthatóság – az agráriumban akkor érvényesül, ha a jelen társadalom élelmiszer- és textilszükségletei kielégíthetőek anélkül, hogy a jövő generációk ugyanezen lehetőségei csökkennének.

Negatívra rontotta Magyarország kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Magyarország osztályzatának kilátását az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ugyanakkor változatlanul befektetésre ajánlja Magyarországot: a cég megerősítette a devizában és hazai valutában fennálló, rövid és hosszú futamidejű magyar államadósság-kötelezettségek "BBB/A-2" szintű, befektetési kategóriás minősítését.

Csökken a forgalom a lakáspiacon, aktívabbak a befektetők

Csökken a forgalom az  ingatlanpiacon a nyáron, a befektetési céllal lakást vásárlók ugyanakkor aktívak - közölte a Duna House.

Hírek

Vízen a világ legkörnyezetbarátabb kompja

A finn Wasaline égisze alatt kezdte meg üzemelését az Aurora Botnia, a világ legkörnyezetbarátabb RoPax, vagyis autó- és utasszállító kompja, amely a finn Vaasa és a svéd Umeå közötti útvonalon közlekedik. A 150 méter hosszú és 26 méter széles hajó bruttó űrtartalma 24 300 tonna. Közel 800 utas szállítására alkalmas, és 20 csomós sebességgel hajózik.

Vegyesen alakult a forint árfolyama péntek reggelre

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama péntek reggelre a főbb devizákkal a nemzetközi devizakereskedelemben.

Újra madárinfluenzától mentes Magyarország

Magyarország újra madárinfluenzától mentes, és nem kötelező a baromfikat zártan tartani - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Újra jön orosz olaj Magyarországra a Barátság vezetéken

Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka óta folyamatosan érkezik kőolaj Magyarországra is a Barátság kőolajvezetéken, miután a Mol átvállalta az orosz fél által fizetendő tranzitdíjat. A belföldi ellátás a néhány napos szünet ellenére nem volt veszélyben, hiszen Magyarország több hétre elegendő tartalékkal rendelkezik - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

Kim Dzsongun halálosan bekeményít a Covid kapcsán

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csütörtökön győzelmet hirdetett a Covid elleni harcban, majd "halálos megtorlást" ígért Dél-Korea ellen, amelyet a járvány kitörésének okozásával vádol.

Egyházi szervezetek mögé rejtőző bűnbandára csapott le a NAV

Egyházi szervezetek mögé rejtőző, az állami költségvetésnek 8 milliárd forint kárt okozó bűnszervezetre csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Békés Megyei Főügyészséggel együttműködésben.

Újraindult a Barátság vezeték, hamarosan Magyarországra is érkezik olaj

Újraindult a Barátság vezeték, csütörtökön Magyarországra is megérkezik a kőolaj - közölte a Mol.

Fizetett a Mol, újraindulhat a Barátság kőolajvezeték

A Mol egyeztetést folytatott az ukrán és az orosz féllel a Barátság vezeték újraindításáról, és átutalta az ukrajnai szakasz használatért fizetendő tranzitdíjat - közölte a társaság.

Gazdaság

OTP: stabil a teljesítmény, bizonytalan az orosz leánybank sorsa

Az egyedi tételeket nem számítva, a háború hatásaival együtt a tavalyihoz hasonló lett az OTP csoport teljesítménye a második negyedévben, ami a bank stabilitását és erejét mutatja - mondta Bencsik László, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese a bank eredményeit értékelő sajtótájékoztatón. Azt is közölte: vizsgálják az orosz leánybank értékesítésének lehetőségét.

Az MNB zöld átállást vár el a bankoktól – határidőre

A jegybank megújította zöld ajánlását, amelyben elvárják, hogy a hazai hitelintézetek 2025-ig álljanak át a zöld működésre.

Újra összeért az egyhetes betéti kamat és az alapkamat

A várakozásoknak megfelelően az előző hetinél 100 bázisponttal magasabb, 10,75 százalékkos kamattal hirdette meg az egyhetes jegybanki betétet csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank.

MNB-alelnök: a rezsicsökkentés módosítása tovább emeli az inflációt

A 100 bázispontos kamatemeléssel a monetáris politika célja továbbra is az, hogy fellépjen a másodkörös inflációs hatások elkerülése érdekében, illetve elősegítse az inflációs cél elérését - jelentette ki Virág Barnabás, a jegybank alelnöke.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom