Hirdetés
Kezdőlap Élelmiszeripar Változik a húsok jelölése januártól
No menu items!

Változik a húsok jelölése januártól

Hamarosan jelentős változással szembesülhetnek a vásárlók: januártól minden kereskedőnek fel kell tüntetnie a friss, hűtött vagy fagyasztott húsok származási országát a húspultokban.

A Magyar Nemzet cikke szerint a január 15-én életbe lépő szabályozás szerint a kereskedőknek ezentúl a nem előre csomagolt, friss vagy hűtött hús eredetét is fel kell tüntetniük. A jelölési kötelezettség a sertéshús mellett a juh-, a kecske- és baromfitermékekre is vonatkozik. Egyedül a nyesedék és a darált hús esetében nem lesz kötelező a feliratozás.

A jelölést pedig nem lehet letudni olvashatatlan méretű feliratokkal, a rendelet alapján

világos háttéren sötét betűszínnel és minimum fél centiméteres betűmagassággal kell megjeleníteni a származási ország nevét.

A kézzel írt vagy nyomtatott cetlik helyett a kereskedők használhatnak elektronikus felületeket is, a lényeg az, hogy a fogyasztók világosan megkülönböztethessék az egyes országokból származó húsokat. A kétszáz négyzetméternél nagyobb alapterületű boltoknak pedig az adott ország neve mellett zászlóval is jelölniük kell az áru eredetét. A származási ország helyett egyébként az állattartás helyét, illetve a vágás helyszínét is megadhatják a kereskedők.

A jelölési kötelezettség a baromfitermékekre is vonatkozik. Illusztráció: MTI/Balogh Zoltán

Az intézkedésnek köszönhetően tovább erősödhet a vásárlói tudatosság és javulhat a magyar termékek versenyképessége. A felmérések ugyanis azt mutatják, hogy egyre többen keresik a hazai árut. Ugyanakkor, míg az előre csomagolt termékek esetén világosan fel van tüntetve a származási hely, a friss húsoknál eddig a boltok önkéntes jelölésére vagy a hentes elmondására kellett hagyatkozniuk a vásárlóknak.

Különös aktualitást ad az intézkedésnek, hogy nemrég kiderült: egy kiskapunak köszönhetően Ukrajna több ezer tonnányi csirkemellel árasztotta el az Európai Unió piacát. Mindez amellett, hogy az árnyomás miatt nehéz helyzetbe hozta a termelőket, a termékminőség szempontjából is aggályos. A szakemberek elmondása szerint az EU-n kívüli államban korántsem akkora az állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági szigor, mint a közösség tagállamaiban, ráadásul azt sem lehet pontosan tudni, hogy az állatokat milyen antibiotikumokkal kezelték s mit kevertek a takarmányukba – olvasható a Magyar Nemzetben.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megnyílt első éjjel-nappali posta Nyíregyházán

A Magyar Posta Zrt. további tizenkét helyszínen tervezi a postai szolgáltatások éjjel-nappali elérésének lehetőségét bevezetni, a szolgáltatást öt budapesti, valamint Szombathely, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg, Debrecen, Kecskemét és Miskolc postáján indítják el.

Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok

A hetedik éve rendkívüli népszerűségnek örvendő kezdeményezés keretében eddig összesen már több százezer európai fiatal utazhatta be Európát Interrail vasúti bérlettel - írták.

Német gazdasági döntéshozókkal tárgyalt Nagy Márton Németországban

Az egyeztetések középpontjában elsősorban a német gazdaság kilátásai és versenyképessége, valamint az autóipar, különös tekintettel az elektromos autógyártás jövője állt.

A kormány erősíti Magyarország gazdasági szuverenitását

Az iparági kiállítás segíti a kapcsolatépítést, azon csaknem hatvan cég fog bemutatkozni.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.