Hirdetés
Kezdőlap Tudomány Van egy új elmélet arról, hogyan alakultak ki a Szaturnusz gyűrűi
No menu items!

Van egy új elmélet arról, hogyan alakultak ki a Szaturnusz gyűrűi

A NASA felvétele a Szaturnuszról. Forrás: Wikipedia

A Szaturnusz híres gyűrűi egy hold maradványai lehetnek, amelyet a bolygó gravitációja szakított darabokra – írta egy a Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányra hivatkozva a The Guardian brit napilap.

A tanulmány szerzői szerint a Szaturnusz 4,5 milliárd éves létezése jelentős részében gyűrűk nélküli bolygó lehetett, azonban mintegy 160 millió évvel ezelőtt egy belső hold túl közel kerülhetett a gázóriáshoz, amelynek gravitációja darabokra tépte. A látványos, jégből és törmelékből álló gyűrűrendszer a kutatók szerint valójában ennek a holdnak a keringési pályáját rajzolja ki. A feltételezett egykori holdnak a Chrysalis (Báb) nevet adták.

Jack Wisdom, a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) bolygótudománnyal foglalkozó professzora, a cikk vezető szerzője rámutatott, hogy “a pillangó bábjához hasonlóan a hold sokáig aludt, majd hirtelen aktívvá vált, és megjelentek a gyűrűk“.

A tanulmány az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Cassini missziójának utolsó szakaszából származó adatokon alapul. A Cassini misszió során 2004 és 2017 között gyűjtöttek adatokat a Szaturnuszról.

Scott Tremaine, a princetoni Institute for Advanced Study oktatója figyelemre méltónak nevezte az eredményeket, mert több rejtélyre kínálhatnak megoldást “egyetlen merész, de elképzelhető hipotézis” keretében.

Wisdom csapata eredetileg a Szaturnusz forgástengelyének 27 fokos dőlésszögére kereste a magyarázatot. A korábbi elméleti modellek arra jutottak, hogy a dőlés oka a Szaturnusz és a Neptunusz közötti gravitációs rezonancia lehet. Ugyanakkor a Cassini misszió adatainak fényében ez az elmélet megdőlt. Ezt követően a kutatók olyan potenciális eseményeket kerestek, amelyek igazolhatják az adatokat és a megfigyelt jelenségeket. Az elveszett hold forgatókönyv meglepően elegáns magyarázattal szolgált mind a dőlésszögre, mind a gyűrűkre, illetve azok kémiai tulajdonságaira és fiatal, mindössze körülbelül százmillió éves korára.

Wisdom és kollégái szimulációkat futtattak a hipotetikus hold tulajdonságainak meghatározására. Ezek szerint az égitest 100-200 millió évvel ezelőtt egy kaotikus keringési zónába lépett, és több közeli találkozása volt a Szaturnusz Iapetus és Titán nevű holdjaival. A Chrysalis végül túl közel került a Szaturnuszhoz, és ez a drámai találkozás darabjaira szakította a holdat, ami a gyűrűk keletkezéséhez vezetett.

A Szaturnusz gyűrűinek átmérője mintegy 282 ezer kilométer. A számtalan vékony gyűrű csaknem kizárólag jégből áll, amelynek 95 százaléka tiszta víz, a fennmaradó része pedig kő és fém.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Februártól jelentősen emelkedik a Babakötvény éves kamata

Jó hír a gyermeket nevelő családoknak: február 1-től 17,5 százalékra emeljük a Babakötvény éves kamatát - jelentette be a pénzügyminiszter a Facebook oldalán.

Nagy Márton: az infláció az év végére ismét egyszámjegyű lehet

Magyarország 1,5 százalékos GDP-bővüléssel elkerülheti idén a recessziót, az infláció pedig az év végére ismét egyszámjegyű lehet; 2024-ben már egyensúlyi pályán "kilőhet a magyar gazdaság", a növekedés elérheti a 4 százalékot - nyilatkozta a gazdaságfejlesztési miniszter a Mandiner című hetilapnak.

Soha nem látott közelségben suhan el a Föld mellett egy aszteroida pénteken

Egy teherautó-méretű aszteroida fog elhaladni a Föld mellett pénteken kora hajnalban. A 2023 BU várhatóan olyan közel kerül a Földhöz, hogy ez lesz a valaha észlelt legszorosabb találkozás, azonban az égitest becsapódásától a szakemberek szerint nem kell tartani.

Hatósági áras marad a taxis személyszállítás

A taxis szakma kérését összefogó kamarai javaslatra a kormány rendeletben rögzítette a fix tarifa megtartását, a személytaxi-szolgáltatás hatósági ára nem vezethető ki - hívta fel a figyelmet a Budapesti Kereskedelemi és Iparkamara (BKIK).

Hírek

Soha nem látott közelségben suhan el a Föld mellett egy aszteroida pénteken

Egy teherautó-méretű aszteroida fog elhaladni a Föld mellett pénteken kora hajnalban. A 2023 BU várhatóan olyan közel kerül a Földhöz, hogy ez lesz a valaha észlelt legszorosabb találkozás, azonban az égitest becsapódásától a szakemberek szerint nem kell tartani.

Hatósági áras marad a taxis személyszállítás

A taxis szakma kérését összefogó kamarai javaslatra a kormány rendeletben rögzítette a fix tarifa megtartását, a személytaxi-szolgáltatás hatósági ára nem vezethető ki - hívta fel a figyelmet a Budapesti Kereskedelemi és Iparkamara (BKIK).

Duplájára emelik a munkába járás kedvezményes költségtérítését

Duplájára emeli a kormány a munkába járás kedvezményes költségtérítését, ez több százezer munkavállalónak komoly anyagi támogatás, és megkönnyíti a munkába járást - mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán.

Fix béremelést kapnak az Auchan teljes munkaidős dolgozói

Az Auchan Magyarország januártól valamennyi teljes munkaidőben foglalkoztatott munkatársának bruttó 32 000 forintos béremelést ad - jelentette be az áruházlánc.

Új gázszállítási szerződést kötött Lengyelország

Lengyelország húsz évre és összesen 20 millió tonna cseppfolyósított földgáz (LNG) szállításáról szóló szerződést kötött az amerikai Sempra Infrastructure vállalattal - közölte Daniel Obajtek, a PKN Orlen lengyel állami energetikai nagyvállalat vezérigazgatója.

Újra drágul a taxizás Budapesten

Március 6-ától tíz százalékkal emelkednek a budapesti taxis tarifák: az alapdíj 1000-ről 1100 forintra, a kilométerdíj 400-ról 440-re, a percdíj pedig 100 forintról 110 forintra nő - döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Hamarosan nem kell Bécsbe menni az ír ruhaáruház megrohamozására

A Primark nemzetközi divatáruházlánc bejelentette, hogy hamarosan megnyitja az első üzletét Budapesten. A tervek szerint az üzlet az Arena Mallban lesz, és várhatóan az áruházlánc következő pénzügyi évében nyitja meg kapuit.

Új piacot talált Moszkva az orosz gáznak

Orosz-üzbég gázipari együttműködési útiterv-megállapodást írt alá Alekszej Miller, a Gazprom igazgatótanácsának elnöke és Zsurabek Mirzamahmudov üzbég energiaügyi miniszter.

Gazdaság

Februártól jelentősen emelkedik a Babakötvény éves kamata

Jó hír a gyermeket nevelő családoknak: február 1-től 17,5 százalékra emeljük a Babakötvény éves kamatát - jelentette be a pénzügyminiszter a Facebook oldalán.

MNB: csak szigorú törvényi keretek közt változtathatják a számladíjakat a bankok

Az MNB kiemelt figyelmet fordít a hitelintézetek számladíj-módosításaira, és jogsértés esetén azonnal intézkedik - figyelmeztetett a Magyart Nemzeti Bank azzal összefüggésben, hogy január végéig valamennyi lakossági folyószámlával rendelkező ügyfelet tájékoztatja bankja a tavalyi bankszámla- és kártyaköltségeiről.

Tömeges díjemelés a nyugdíj- és egészségpénztáraknál

Sorozatban kapják a felszólításokat a nyugdíjpénztárak és egészségpénztárak tagjai, hogy 2023-tól magasabb minimális havi tagdíjat várnak az intézmények. Az így megtakarítók örülhetnek, ha az inflációval megússzák a tagdíjemelést, mert vannak annál jóval nagyobbak is – derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 

Mától indulhat a roham az új szuperállampapírokért

Indul az akár 16 százalékos kamatot fizető új Prémium Magyar Állampapírok (PMÁP) jegyzése. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) két új lakossági sorozatot bocsát ki 500-500 milliárd forint értékben, ezeket január 19-től lehet jegyezni – írja a Bank360.hu. 
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom