Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Varga: idén 4,8 százalék, jövőre 4 százalék körüli lesz a növekedés
No menu items!

Varga: idén 4,8 százalék, jövőre 4 százalék körüli lesz a növekedés

A magyar gazdaság idén 4,8 százalékkal bővülhet, jövőre a Pénzügyminisztérium 4 százalék körüli GDP-növekedést vár – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülése után.

Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén. Fotó PM

A pénzügyminiszter kiemelte: recesszió nem lesz, de a növekedés üteme mérséklődik. Át kell tehát gondolni, milyen intézkedésekkel, például a kutatás-fejlesztés kibővítésével, a régiók helyzetének átgondolásával, hogyan lehetne befolyásolni ezt a folyamatot.

Jelezte: a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén két nagy témával foglalkozott, egyrészt a Magyar Bankszövetség digitalizációval kapcsolatos javaslatait, másrészt a külföldi működő tőke Magyarországra vonzásának minőségi szempontjait tekintette át.

Varga Mihály elmondta: a külföldi működő tőke beáramlását tekintve igen jó az ország helyzete, az elmúlt öt év során a régióban a bejövő működő tőke GDP-hez mért arányát tekintve három évben is a rangsor élén álltunk.

Kiemelte: a jövőben azonban a beérkező működő tőke megítélésében nem a munkahelyteremtés, hanem a minőségi szempontok, így a kutatás-fejlesztés, illetve a technológia váltás segítése lesznek az elsődleges szempontok. A tanács ennek a témakörnek a további tárgyalását a következő ülésén, december 17-én folytatja – tette hozzá a pénzügyminiszter.

Varga Mihály jelezte: a következő években el kell érni, hogy a gazdaság növekedése érdekében egyre több iparágban valósuljanak meg külföldi befektetések, és a külföldi működő tőke nagyobb szerepet kapjon a kevésbé fejlett országrészek felzárkóztatásában is.

Varga Mihály kiemelte: a pénzügyi szolgáltatások digitalizációja jelentős mértékben járulhat hozzá Magyarország versenyképessége megerősítéséhez. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a Magyar Bankszövetség 22 pontos digitalizációs javaslatcsomagot dolgozott ki a hazai pénzintézeti szolgáltatások javítására.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kiíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.