Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Varga Mihály: sikeres a pénzügyminiszterek budapesti tanácskozása
No menu items!

Varga Mihály: sikeres a pénzügyminiszterek budapesti tanácskozása

Kép forrása: Varga Mihály/Facebook

A pénzügyminiszterek budapesti találkozója minden szempontból sikeresnek tekinthető, mind a résztvevők körét, mind a megbeszéléseken elhangzottakat illetően – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Gazdasági és Pénzügyi Tanács (Ecofin) pénteki, budapesti tanácskozását követő sajtótájékoztatón.

Varga Mihály felidézte, hogy kreatív ötletek hangzottak el a magyar elnökség akadályozására, azonban ennek ellenére minden tagállam, és szinte minden tagállam jegybankja magas szinten képviseltette magát. Itt voltak az IMF, az OECD, az EBRD, az EIB és más vezető pénzügyi szervezetek vezetői.

A találkozó informális volt, ami azt jelenti, hogy döntések ez alkalommal nem születnek, a résztvevők nagy száma viszont annál nagyobb sikernek tekinthető. Több idő és lehetőség nyílt ugyanakkor arra, hogy részleteiben megvitassanak több sarkalatos kérdést. Lehetőség nyílt olyan elmélyült viták lefolytatására, amelyeknek a későbbi üléseken lesz majd hasznuk. A mostani tanácskozások átgondoltabb későbbi döntéseket tesznek lehetővé – jelezte.

Rámutatott: Európa a legfrissebb adatok szerint erős lemaradásban van a világ más régióihoz képest. Az EU éves növekedése jelenleg rendkívül gyenge, valahol a fél és az egy százalék között van. Az Egyesült Államok gazdasági növekedése az EU-hoz viszonyítva durván ötszörös, Kínáé pedig körülbelül tízszeres. Ezek a számok pedig azt is mutatják, hogy a világgazdaságban Európa szenvedi meg a leginkább a háború negatív hatásait – mutatott rá.

Kitért arra, hogy a magyar elnökség minden témát az európai versenyképesség megerősítésének szemszögéből vizsgál, tehát a soros elnökség prioritásai mind összefüggnek ezzel az alapkérdéssel.

Ezek a prioritások az európai védelempolitika, az unió bővítésének kérdése, az illegális migráció megfékezése megfelelő határvédelemmel, a súlyos demográfiai problémák megoldása, a belső területi egyenlőtlenségek felszámolása, valamint az agrárágazat védelme és egy megfelelő stratégia kidolgozása – sorolta.

A tárcavezető közlése szerint a tanácskozáson az első téma a zöld átmenet volt, a zéró karbonkibocsátás elérése 2050-ig. Ehhez becslések szerint a koronavírus-járvány előtti időszakhoz képest meg kell duplázni a ráfordításokat. A források bővítésének egyik kézenfekvő eszköze a lakosság készpénzben vagy folyószámlákon tartott megtakarításainak becsatornázása.

A miniszter kiemelte: Magyarországnak kifejezetten pozitívak a tapasztalatai abban, hogy a lakosságot hogyan lehet bevonni az adósságkezelésbe.

A magyar családok részvétele az adósságfinanszírozásban a 2010-es kormányváltáskor csupán 3 százalékon állt, ma pedig már 21 százaléknál tart, ami Európában jelenleg a legmagasabb arány. Ezzel együtt a külföldi hitelezők 65 százalékos arányát is 40 százalék alá csökkentették az adósságfinanszírozásban.

További feladatként szóba került a klímapolitikai intézkedések áttekinthetőbbé tétele, valamint az európai energiapiac egységesítése – tette hozzá.

A második témakör Európa elöregedésének megállítása, mivel az a versenyképesség és a pénzügyi stabilitás számára egyaránt kihívást jelent. Ez a probléma kivétel nélkül minden uniós tagországot érint. Az elöregedés folyamata kedvezőtlenül hat a termelékenységre, így az egyre nagyobb volument képviselő nyugdíjak kifizetésére is.

Veszélyezteti az adósság finanszírozhatóságát és felborítja a munkaerőpiacot – fejtette ki a miniszter, aki a probléma kezelésére példaként a magyar családpolitikai rendszert említette. Mint mondta, a legutóbbi, 2022-es adatok szerint Magyarország a termékenységi ráta tekintetében már a 6. az EU-ban, miközben 15 éve még az utolsó, 27. helyen állt.

A harmadik téma az alacsonyabb jövedelmű országok támogatása az adósságkezelésben. Ez a célkitűzés teljes összhangban áll azzal a magyar állásponttal, hogy nem a bajt kell Európába hozni a migráció támogatásával, hanem a megoldást kell oda vinni, ahol a baj keletkezett.

Ugyanis itt elsődlegesen olyan elmaradottabb térségek országairól, például afrikai országokról van szó, amelyek jelenleg az Európába irányuló migrációban küldő országként szerepelnek. Magyarország következetesen azt az álláspontot képviseli, hogy a tömeges migráció növeli a problémákat. A magyar álláspont szerint a romló népesedési folyamatok okozta gazdasági kihívásokat viszont nem migrációval, hanem családpolitikával kell orvosolni.


Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A gyors bérkonvergencia a kormány egyik új gazdaságpolitikai célkitűzése

Gazdasági növekedésre van szükség a kormány új gazdaságpolitikai céljainak eléréséhez, amelyek között szerepel, hogy 2028-ra a minimálbér 1000 euróra, a bruttó átlagkereset 1 millió forintra emelkedjen.

Dolgozóinak tizedét bocsátja el a Boeing

A Boeing világszerte 170 ezer ember foglalkoztat, az Egyesült Államokban az északnyugati Washington, és a délkeleti Dél-Karolina államban.

Itt a nagy összefogás az e-kamion töltőállomás piacon

 Teljeskörű megoldásokat kínáló e-depók kialakítására írt alá szándéknyilatkozatot a...

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...