Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Vétó. Az állam nem engedélyezi a magyar Aegon eladását
No menu items!

Vétó. Az állam nem engedélyezi a magyar Aegon eladását

A magyar állam nem engedélyezi az osztrák VIG biztosító társaságnak az Aegon magyarországi érdekeltéségeinek átvételét – jelentette be a Vienna Insurance Group AG.

Közölték: a VIG január óta folytat konstruktív egyeztetéseket a magyar hatóságokkal az átvétel ügyében, és a nemleges döntésről kapott tájékoztatás “nem áll összhangban a tárgyalások eddigi menetével“.

A VIG tavaly novemberben jelentette be, hogy megveszi a holland Aegon biztosító közép- és kelet-európai részlegét. A tőzsdén is jegyzett osztrák cég közölte azt is, hogy a vételár 830 millió euró, a tranzakció véglegesítése 2021 második felévére várható.

Akkor hozzátették, hogy az osztrák cég ezzel megszerzi az Aegon biztosítási üzletágát Magyarországon, Lengyelországban, Romániában és Törökországban. A társaság megvételével a VIG piacvezető pozíciót érhet el Közép- és-Kelet-Európában, és Magyarországon az első helyre kerülhetne a biztosítási piacon.

A biztosítási díjak nagyságrendje ebben a négy országban 2019-ben elérte a 600 millió eurót 50 millió euró nettó eredmény mellett.

Az Aegon Magyarország akkori közleményében leszögezte, hogy a tulajdonosváltás nem érinti az Aegon ügyfeleit, csupán az Aegon Magyarország a jövőben a bécsi központtal működő Vienna Insurance Group (VIG) tagjaként működne. Azt is közölték, hogy az adásvételhez a Magyar Nemzeti Bank jóváhagyása kell.

A bécsi székhelyű Vienna Insurance Group (VIG) 30 országban van jelen, a régió legnagyobb biztosítási csoportjaként kínál szolgáltatást.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.