Hirdetés
Kezdőlap Tech Videót is küldtek a Ryugu felszínéről a Hajabusza-2 kutatórobotjai 
No menu items!

Videót is küldtek a Ryugu felszínéről a Hajabusza-2 kutatórobotjai 

A már korábban közzétett fotók mellett egy tizenöt filmkockából álló videofelvételt is küldtek a Ryugu kisbolygó felszínéről a Hajabusza-2 kutatórobotjai, úgynevezett roverei.

A japán űrügynökség (Jaxa) közlése szerint a rovereket szeptember 21-én bocsátotta le az aszteroida felszínére a Hajabusza-2 űrszonda, amely 3,5 éven át tartó utazás után júniusban jutott el a Földtől mintegy 280 millió kilométer távolságban lévő Ryuguig – írta a The Guardian című brit napilap honlapja.

A misszió hivatalos Twitter-oldalán  elérhető képeken jól látszik a Naprendszer szokatlan égitestének göröngyös, sziklákkal tarkított, néhol azonban viszonylag egyenletes felszíne.

A Jaxa közétette továbbá a Ryugu felszínéről készített eddigi legnagyobb felbontású fotókat is, amelyeket az űrszonda fedélzeti kamerája készített a roverek kiengedését megelőzően.

A Hajabusza-2 múlt pénteken nagyjából 60 méteres magasságba ereszkedett a Ryugu fölé, hogy kiengedje a robotokat. A két műszer feladata, hogy felvételeket készítsen az aszteroidáról és megmérje a felszíni hőmérsékletet, mielőtt nagyobb kutatóműszereket bocsátanak a Ryugu felszínére.

Az egykilós robotok ugrálva változtatnak helyet a Ryugu alacsony gravitációját kihasználva. Akár 15 méter magasra is képesek így emelkedni, és 15 percig tudnak a levegőben maradni.

Októberben a Hayabusza-2 egy apró krátert fog vájni az aszteroida felszínén, hogy mintákat gyűjthessen az évezredek óta érintetlen – vagyis a szelektől és sugárzástól megkímélt – anyagokból. A csillagászok szerint a Ryugu a Naprendszer hajnalán formálódhatott, így feltételezéseik szerint olyan szerves anyagot tartalmazhat, amelyek a földi élet kialakulásához is hozzájárulhattak.

A misszió 2014 decemberében indult, és a tervek szerint 2019 decemberében zárul, amikor a Hajabusza-2 elhagyja a Ryugut és várhatóan 2020-ban landol a Földön az összegyűjtött mintákkal együtt.

 A képek a Ryugu-aszteroidák felszínén álló, fekete égbolt által körülhatárolt sziklák és viszonylag sima foltok keverékét mutatják. Video:

A küldetés Twitter-fiókjában szereplő képek a Ryugu-aszteroidák felszínén álló, fekete égbolt által körülhatárolt sziklák és viszonylag sima foltok keverékét mutatják.

A The Guardian teljes cikke:

(https://www.theguardian.com/world/2018/sep/28/hayabusa2-japanese-robots-send-back-first-video-from-asteroid-280-million-km-away)

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kiíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A tananyagok leckéi egymásra épülnek, amelyek mögött plusz extra nyelvtani vagy épp kulturális háttértartalmakat is adunk a felhasználóknak.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.