Kezdőlap Autóipar Zuhan az autópiac, mert leálltak az ellátási láncok
No menu items!

Zuhan az autópiac, mert leálltak az ellátási láncok

Az autógyártók szerint szerint a szűk keresztmetszetek a jövő évre is kiterjednek majd. Illusztráció: Bigstock

Európában a kilencedik egymást követő hónapban csökkentek az autóeladások márciusban, miután az ukrajnai háború tovább bénította az ellátási láncokat, és rekordszintű inflációt okozott. Mindez a hiány enyhülése után is visszafoghatja a keresletet.

Az európai újautó-regisztrációk márciusban 19 százalékkal 1,13 millió járműre csökkentek, mivel a félvezetők és más alkatrészek hiánya felborítja a termelést – közölte az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA). A hónap csalódást keltő évkezdetet koronázott meg, és hozzájárult az első negyedév 11 százalékos visszaeséséhez. Pedig az autógyártók 2021-ben javuló körülményekre számítottak.

Az alkatrészhiány és az ukrajnai háborúval kapcsolatos termelésleállások korlátozzák az autókínálatot és késleltetik az eladások várható fellendülését” – írta jegyzetében Michael Dean, a Bloomberg Intelligence elemzője.

Oroszország ukrajnai inváziója megzavarta a helyi beszállítókat, ami a Volkswagent és a BMW-t a termelés ideiglenes leállítására kényszerítette. Az autógyártók a félvezetőhiány enyhülésével kapcsolatos várakozásaikat ismét visszavonták, mivel várakozásaik szerint a szűk keresztmetszetek a jövő évre is kiterjednek majd.

És bár a kereslet egyelőre meghaladja a kínálatot, az LMC Automotive előrejelzése szerint az eurozónában a rekordmagas infláció kezdheti befolyásolni a vásárlói döntéseket.

Az európai eladások várhatóan alig javulnak idén, mivel az infláció valószínűleg tompítja majd az alapkeresletet is – írja jelentésében az LMC Automotive. Az elemzőcég mindössze 0,4 százalékra csökkentette a nyugat-európai növekedésre vonatkozó becslését, és arra számít, hogy a kiszállítások száma csupán 10,63 millió lesz, ami jóval elmarad a 14 milliós határtól, amelyre az iparág a járvány előtt számított.

Az euróövezetben a fogyasztói árak márciusban az egy évvel korábbihoz képest rekordszintre, 7,5 százalékra emelkedtek a februári 5,9 százalékról.

A háború az alapkeresletet is rontja majd, a hosszabb-rövidebb ideig tartó magasabb infláció és az alacsonyabb reáljövedelmek révén. Legalábbis egyelőre a kereslet még mindig meghaladja a kínálatot” – közölte az LMC.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Honda és a Nissan összeolvadási tárgyalásokat folytat

A Honda és a Nissan állítólag feltáró jellegű tárgyalásokat...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Mesterséges Intelligencia pelenkás gyerekekhez és állattartóknak, mixerrobot az ínyenceknek: a CES 2025 extrái

Fotó: ces.techA világ legnagyobb technológiai kiállításán, a Las Vegasi-i...

Hírek

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

Sör a tömegeknek? Észak-Koreai söröző nyílt Phenjanban

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.