Page 68 - Layout 1
P. 68

CÍMLAPSZTORI




































       nálhatja Nol-kártyatulajdonosként,  legálisan vásárolhatnak és fo-  európai, a japán, a kínai és az in-  Eid al-Adha-val vagy a ramadán-
       míg a Standard fülkét bárki igény-  gyaszthatnak alkoholt. Sőt, 21  diai – konyhák mellett a legjobb  nal egybeesik, valószínűleg túl-
       be veheti. Az, hogy a jegy mennyi-  éves koruktól még a muszlim  helyi és közel-keleti ízeket is meg-  ságosan is csendes várost fogunk
       be kerül, nagyban függ az érintett  vallásúak számára is megenge-  kóstolhatjuk. Amellett, hogy  találni, mert a helyiek ilyenkor
       zónák számától, és a jegyirodák-  detté vált az alkohol fogyasztása.  számtalan kiváló libanoni, szíriai  otthon gyűlnek össze, hogy csa-
       ban vásárolható Nol-kártya típu-  Ráadásul a turizmus fellendítése  és iráni éttermet találhatunk a  ládjukkal és szeretteikkel együtt
       sától. Szabályok szerint utason-  érdekében az alkoholos italokra  városban, ha nincs biztos helyünk,  ünnepeljenek.
       ként egy nagy és egy kis bőröndöt  kivetett 30 százalékos adót is el-  és nem szeretnénk a keresgélésre   Ugyanakkor a csomagok be-
       vihetünk a metróra, amit az uta-  törölték – amitől persze nem lett  időt pazarolni, a jobb bevásárló-  pakolásakor ne feledjük, hogy
       zás alatt a kijelölt csomagtérben  kifejezetten olcsó az alkohol –  központokban garantáltan meg-  az Egyesült Arab Emírségek kon-
       kell tárolni.            abban a reményben, hogy ezután  találjuk azt, amire vágyunk. Nem  zervatív, a muszlim szokásokhoz
        A dubaji buszhálózatnak több  még többen érkeznek majd Du-  beszélve arról, hogy a Dubaj régi  hű ország, ezért fontos, hogy a
       mint 100 vonala van, amelyek  bajba bulizni. Ugyanakkor fontos  városközpontjának számító Deira  helyi érzékenységet tiszteletben
       közül az egyik éjszaka közleke-  tudni, hogy nyilvános helyeken  a hagyományos éttermek és az  tartó öltözéket viseljünk. Ez még
       dik.                     – a vendéglátóhelyek kivételével  autentikus hangulat varázsával  akkor is igaz, ha Dubaj az emír-
        A taxik viszont még magyar  – továbbra is tilos alkoholt inni,  is kiváló gasztronómiai élményt  ségek közül a legliberálisabb,
       viszonylatban is meglehetősen  illetve tilos ittas állapotban mu-  ígér.    és a strandokon lehet fürdőruhát
       olcsók, ezért egészen biztos, hogy  tatkozni. Az alkoholtartalmú ita-       viselni. A nyilvános helyek láto-
       a leggyakrabban ezt használjuk.  lokat pedig csak semleges cso- VEGYÜK      gatásakor azonban az a leg-
       Kivéve, ha olyan időben és olyan  magolásban lehet szállítani. Az  FIGYELEMBE A HELYI  megfelelőbb, ha a vállat és a
       helyre megyünk, ahová metró is  alkoholtörvény végrehajtását min- ÜNNEPNAPOKAT,    térdet takaró, szolid ruházatot
       elvisz, mert a kötöttpályán kívül  den emírség külön szabályozza:  ÉS ÖLTÖZZÜNK    viselünk. Emellett Dubaj forró
       a csúcsforgalomban, Dubajban  amíg Abu-Dzabiban megengedő- VISSZAFOGOTTAN   éghajlata miatt érdemes könnyű,
       is reménytelen az előrehaladás.   en állnak hozzá, Sardzsa emirá-  Az Egyesült Arab Emírségekben  laza pamutruhát, valamint ka-
                                tusában továbbra is tilos az al-  az ünnepnapok pontos ismerete  lapot, napszemüveget és nap-
       CSAK ÓVATOSAN            koholfogyasztás.          meglehetősen nehéz, mert nagy-  tejet is a csomagba tenni, hogy
       AZ ALKOHOLLAL                                      részüket a holdnaptár szerint ha-  megvédjük magunkat az erős
       Az alkoholfogyasztás terén 2023.  ÉLVEZZÜK         tározzák meg, de az interneten  napsütéstől.
       január 1-jétől új időszámítás kez- A KÖZEL-KELETI   ezzel kapcsolatban is mindent   Ha mindezekre odafigyelünk,
       dődött Dubajban: az új törvény  GASZTROKAVALKÁDOT   megtudhatunk. Jó tudni azonban,  biztosak lehetünk benne, hogy
       szerint ugyanis már mind a Dubaji  Dubajban külön élményforrás,  hogyha utazásunk az iszlám nap-  szuper napokat tölthetünk a szu-
       Emirátusban élők, mind a turisták  hogy a nemzetközi – köztük az  tár legnagyobb ünnepeivel, az  perlatívuszok országában.

       68
   63   64   65   66   67   68   69   70   71   72   73