Page 31 - utazo
P. 31

HAZAI HELYEKEN

























               PÉCS, GÁZI KÁSZIM PASA DZSÁMIJA

               A pécsi Gázi Kászim pasa dzsámija, mai nevén Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom, a török-iszlám építészet legmonumentálisabb
               magyarországi emléke, egyben Európa legészakibb épségben maradt dzsámija, amely ma római katolikus templomként működik.
               Az épület a Széchenyi téren, annak legmagasabb pontján, a hatást fokozva az észak–déli tájolású térhez képest ferdén áll, Mekka
               felé tájolva. Eredetileg egy keresztény templom helyén épült az 1560-as években, Gázi Kászim budai pasa megrendelésére.
               Eredeti mérete hosszában és szélességében száz lépés. A dzsámi belső tere a szamárhátíves, kaptármintázatú ablakain
               átszűrődő zöldes-sárgás fényben fürdik, kiemelve a Mekka irányába néző imafülkét, a mihrabot, valamint a falakon található Ko-
               rán-idézeteket. Az épület különleges hangulatát a különböző korok és vallások találkozása adja, amit modern technológiával
               kiegészített interaktív elemekkel ismerhetünk meg. A templom, amely Pécs egyik jelképe, ma is aktív vallási helyszín, ahol
               rendszeresen tartanak szentmiséket. Látogatása egyszerre kínál történelmi, építészeti és vallási élményt.


             ÖSKÜI
             KEREKTEMPLOM

             A Bakony délkeleti csücskében, Vár-
             palota és Veszprém között bújik meg
             a bájos Öskü falu délkeleti szélén az
             ország egyedülálló építészeti kincse,
             a kerektemplom, amely egy olyan
             mesebeli világot idéz, amelyet a Ba-
             kony felfedezése közben mindenképp
             érdemes útba ejteni. A Klubecz-patak
             ölelésében található meseszerű ro-
             tunda, azaz a kerektemplom, jelenleg
             kápolnaként működik. A falu római
             és avar kori emlékekkel büszkélked-
             het, neve pedig a honfoglalás kori
             Ösbő vezérre és az itt állt középkori
             várra utal. A kerektemplom, a rotunda
             eredetét homály fedi: egyes vélemé-
             nyek szerint a 11. században egy ró-
             mai őrtoronyra épült, míg a sekrestyét
             a 15. században toldották hozzá. Az
             apró kápolna 20 évvel ezelőtti felújí-
             tása óta előzetes bejelentkezéssel
             látogatható.



                                                                                                              31
   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36