Page 67 - utazo
P. 67
FELFEDEZŐ
tervezésében a Thököly és Zrí-
nyi-emlékkápolnát, amely azon-
ban nem valósult meg.
Izmit másik látványossága a
Kocaeli Régészeti és Néprajzi
Múzeum, amely az egykori vas-
útállomás épületében kapott he-
lyet. A múzeum termeiben a pa-
leolitikumtól kezdve a római, bi-
zánci és oszmán korszakig ter-
jedő leletek tárják fel a régió gaz-
dag múltját. A bejáratnál található
Apollón-szobor azonnal lenyűgözi
a látogatókat, míg a múzeum ter-
meiben és kertjében kiállított tár-
gyak életre keltik a történelem
A TŰZOLTÓ- ÉS is szolgál. A látogatás csúcs- bronzreliefje. Az emlékház kertjé- nagy korszakait. A kiállításon
A HARBIYE pontját pedig a színházteremben ben található Thököly Imre 2015- 5155 érmét, 1965 régészeti és
KATONAI MÚZEUM tartott előadás jelenti, ahol a ka- ben felújított síremléke, amelyet 1549 néprajzi tárgyat csodálha-
KÖZÖS FONALAI tonai zenekar masírozó bemuta- a turulmadár motívuma tesz iga- tunk meg. A kijáratnál három év-
Az isztambuli Tűzoltómúzeum tója igazán lenyűgöző élmény zán különlegessé. A közelben áll szakot – tél, nyár és ősz – szim-
egyedülálló tárlata a tűzoltás tör- minden korosztály számára. egy székelykapu is, amely erede- bolizáló szoborcsoport búcsúz-
ténetébe enged bepillantást, be- tileg Isztambulban állt, és amit tatja a látogatókat.
mutatva, hogyan küzdöttek régen IZMIT A THÖKÖLY egy isztambuli zarándoklat során
a városi tüzek ellen. A múzeumban ÉS ZRÍNYI ILONA- ajándékoztak a székelyek a Ma- A TÖRÖK KÁVÉ
Széchenyi Ödön, a magyar szár- EMLÉKHÁZZAL gyarországon tanult Erdal TITKA
mazású oszmán pasa emléktáb- Izmit egyik legkülönlegesebb ma- Şalikoğlunak, az Isztambuli Ma- Izmitben tett látogatásunkat egy
láját is megtekinthetjük, aki a mo- gyar vonatkozású helyszíne a Thö- gyar Kulturális és Baráti Társaság igazán autentikus élménnyel zár-
dern török tűzoltóság megalapító- köly Imre és Zrínyi Ilona-emlékház, alapító elnökének. tuk: megkóstoltuk a türk kahvesit,
jaként vált ismertté. Széchenyi, a amely 2008-ban nyílt meg a Seka Izmit közelében található a Ma- a híres török kávét. Ez a tradicio-
„legnagyobb magyar” fiaként, az parkban, egy bezárt papírgyár te- gyar-hegy és a Magyarpatak, nális eljárással készült ital nem-
Oszmán Birodalomban jelentős rületén. Kiállítása a Magyar Nem- amelyeket a helyiek a magyar csak ízében különleges, hanem
újításokat vezetett be, munkás- zeti Múzeum egyik állandó be- történelem iránti tiszteletből ne- a török kultúra egyik mélyen gyö-
sága máig elismerést vált ki. mutatója Törökországban, és veztek el. A hegy alján levő Kara- kerező hagyományát is jelképezi.
A Harbiye Katonai Múzeum olyan értékes műalkotásoknak ad tepe faluban alakították ki a Thö- Az UNESCO által a szellemi kul-
hatalmas területen mutatja be a otthont, mint Győrfi Lajos bronz köly Imre és Zrínyi Ilona-emlék- turális örökség részévé nyilvání-
történelem során felhalmozott kisplasztikája Thököly Imréről és helyét, míg Karatepe faluban ter- tott török kávé a vendégszeretet
katonai eszközöket, a kardoktól Győrfi Sándor Zrínyi Ilonát ábrázoló vezték felépíteni Makovecz Imre és a barátság szimbóluma.
és szablyáktól kezdve az ágyúkig.
A múzeum tárlata végigkíséri a TÖRÖK KÁVÉTÖRTÉNELEM
török uralkodók történetét, mi-
közben egy-egy csatajelenet a A kávé története Törökországban az Oszmán Birodalom idejére nyúlik
harcosok küzdelmes életébe is vissza. Jemenen keresztül érkezett Szulejmán szultán palotájába, ahol az
udvari szakácsok kidolgozták a ma is ismert török kávé főzési technikáját.
bepillantást enged. A kiállítás kü- A finomra őrölt kávét egy hosszú nyelű rézedényben, a cezvében főzik,
lönlegessége, hogy Attila, a hunok majd kis csészékbe töltik. Miután a palotában nagy népszerűségre tett
királyának szobra is megtalálható szert, a 16. századtól kezdve Isztambul utcáin nyilvános kávéházak
nyíltak, amelyek hamarosan a társasági élet központjaivá váltak. Az
a tárlaton, ezzel is tisztelegve a emberek itt találkoztak, beszélgettek, és élvezték a török kávé egyedi
közös múlt emléke előtt. A mú- ízét, amelyhez hagyományosan egy pohár víz és lokum (török édesség)
zeum kertjében harcászati esz- is jár.
Bár a klasszikus török kávé mindennapos ital az egész országban, minden
közök és katonai relikviák talál- régiónak megvannak a maga egyedi változatai. Az Égei-tenger térségében, ahol bőségesen nőnek a masztixfák, a kávét
hatók, amelyeket a látogatók kö- például masztixgumival ízesítik. A koffeinmentes, gyümölcsösebb ízű Menengiç kávé Gaziantep egyik különlegessége.
zelről is megcsodálhatnak. A mú- Ez a Pistacia terebinthus fa terméséből készül, amely Délkelet-Törökországban őshonos. A délkeleti Mardin és
Şanlıurfa városaiban pedig a mırra kávé kedvelt. A mırra a világ egyik legerősebb kávéja, amelyet kis, fogantyú nélküli
zeum nemcsak kiállítótérként mű- csészékben szolgálnak fel. Azoknak, akik a könnyedebb kávét részesítik előnyben, a kővel őrölt dibek kávé lehet az
ködik, hanem katonai iskolaként ideális választás.
67