Page 27 - Layout 1
P. 27
IDEHAZA
CSAPATÉPÍTÉS, AHOGY EDDIG MÉG SOSEM
A Bobo Fun Parkot úgy tervezték meg, hogy mindenkiben felélessze gyermeki
énjét. Ez a hely egyfajta felnőtt játszótér is, és nemcsak a benne lévő játékok, de
a csoportdinamika okán is. Itt nincsenek főnökök és beosztottak, hanem
résztvevők vannak – idősebbek és fiatalabbak, sportosak és kevésbé sportosak –,
akik jól érzik magukat. A Bobo Fun Park mellőzi a klasszikus céges csapatépítők
valamennyi közhelyét, és valami radikálisan újat kínál. Fel kell rázni a csapatot,
emlékezetesen zárni az évet, vagy együtt kiereszteni a gőzt? Kérjen egyedi
ajánlatot, akár szállással kombinálva: [email protected].
lesznek kerekítő napok, zenebo- A Bobo Fun Park játszóház,
na-, baba- és gyerekúszótábor osztálykirándulás úti célja és ren-
is. Az iskolaszünetekben még dezvényhelyszín egyben. A Bobo
több programmal és szórakoz- Fun Parkot a Kolping Hotel ven-
tató előadásokkal (koncert, báb- dégei előnyökkel használhatják.
színház, bohócműsor, bűvész Ősszel újra lesz halloweenparti,
stb.) készülnek. és újdonságként lesz lehetőség
a felnőtteknek. Ha ez megvalósul, Ha szülőként kicsit dolgozni A kisiskolások, tinik és felnőttek megismerkedni a fejlesztőterá-
a közös pillanatok valóban feltöltő vagy relaxálni szeretnénk, akkor pihenését pedig a szomszédos piás mászással is, amit a Sterczer
erejűek lesznek. a kisebb gyermekeket jó szívvel Bobo Fun Park Adrenalin Aréná- Hilda nevével fémjelzett alapít-
Az alsópáhoki négycsillagos rábízhatjuk a szálloda óvónőire jának 30 attrakciója színesítheti vány oktatója tart majd a parkban,
Kolping Hotel éppen olyan szem- – a Kolping Hotelben ugyanis tovább. Kihívásaival kizökkenti a kifejezetten a figyelemzavarral,
lélettel épült, mint egy jó családi olyan saját „óvoda” működik, gyerekeket az online világból, a koncentrációs, mozgáskoordiná-
otthon. A legapróbb részletmeg- ahova még a kisiskolás is szíve- felnőttekből előhozza a gyermeki ciós problémákkal küzdő kis-
oldást is megvizsgálták a gyere- sen jár. Ha online oktatásba is énjüket. Így a szülők is kiléphetnek iskolásoknak és szüleiknek.
kek szemével, miközben odafi- be kell jelentkezni, ott a motiváció, a játszóházakban megszokott A közös családi élmény egyszerre
gyeltek arra, hogy a felnőttek is hogy utána azonnal jöhetnek a felügyelő szerepkörből, és aktívan frissít és feltölt. Érdemes érte egy
jól érezzék ott magukat. Egy ki- szórakoztató programok: játszó- bekapcsolódhatnak a játékba. kicsit elköltözni otthonról.
ruccanás Bobóországba garantált terezés, pedálos gokartozás, kéz-
kiszakadás a nagy dózisban unal- műves-foglalkozás… A rossz idő
massá váló otthonlétből. Itt min- sem akadály, a hotelben zenés, Kolping Hotel Spa & Family Resort**** superior
den kicsit másképp működik, mint mondókás programokkal is ké- www.kolping.hotel.hu
odahaza, de mégis gyorsan ott- szülnek a babás-ovis korosztály- (+36) 83 344 143
hon érezhetjük magunkat. ra. Az őszi programsorozatban Bobo Fun Park | www.bobofunpark.hu
27