Page 71 - zold
P. 71

SIKERES ZÖLD MEGOLDÁSOK



             is megtakaríthatunk a hagyomá-    ültetéskor az ültetőgödörbe. Mind-  meg fogják találni. Ha pedig este,
             nyos slagos öntözéshez képest.    ezzel ráadásul a háztartásunkban   pihenésnél zavarnak a szúnyogok,
             Locsolásra használjuk elsősorban   keletkező szemetünket több mint   telepítsünk fecskefészket, tegyünk
             a tetőről esővízlopóval nagy edé-  a felére tudjuk csökkenteni. Egyedül   le a földre alacsony peremű ma-
             nyekbe vagy egyenesen a föld      a felületükön érést szabályozó vegy-  dáritatót – amit aztán fel is töltünk
             alatti ciszternába gyűjtött vizet,   szerekkel kezelt déligyümölcsök   rendszeresen –, így be fognak köl-
             hiszen mind a növényeinknek,      héját nem jó beletenni, a nyers   tözni a madarak is, csak legyünk
             mind a fenntarthatóságnak az a    húst vagy főtt ételt, de már a to-  türelemmel. Etetni azonban csak
             legjobb megoldás.                 jáshéj tökéletes kálcium-utánpót-  a téli időszakban etessük őket, és
               Másik lehetőség egy kis tó ki-  lást jelent, úgyhogy szórjuk bele   ha már odaszoktak, ne hagyjuk
             alakítása a kertünkben, ahova az   bátran.                         abba, mert számítanak rá a kis
             esőt vezetjük. Az időjárás függ-   A betegségek ellen elsősorban   vendégeink. Ugyanígy vigyázzunk
             vényében heti vagy kétheti sűrű-  természetes módon védekezzünk.   a sünökre, vakondokra, hiszen a
             séggel a tóból történő árasztásos   A tündérkertes gyümölcsfák pél-  segítségünkre vannak a munkában,
             öntözéssel az egész területet egy-  dául régi őshonos növények, ame-  még ha néha nem is úgy tűnik, és
             szer, jó alaposan öntözzük be. Ne   lyek nem igényelnek sem perme-  valójában jól megférünk egymás
             felejtsük el, a vizet a gyökérzet   tezést, sem metszést, ráadásul el-  mellett.
             végén lévő hajszálgyökerek veszik   lenállóbbak a mi éghajlati viszo-  A kerti bútorainknál is az újra-
             fel, így a csurgót, azaz a gyökérzet   nyaink között létező betegségek   hasznosítás és a természetes alap-
             teljes kiterjedési felületét kell lo-  nagy részével szemben. Általában   anyagok használata legyen a ve-
             csoljuk. Az öntözés mellett a mul-  is igyekezzünk a vegyszereket ke-  zérelv: legyen minden fából, kőből,
             csolás elengedhetetlen. 5-8 cm    rülni, és olyan növényeket ültes-  téglából. Ez egyben olcsóbb és
             vastagságban fedjük ugyanezt a    sünk össze, amelyek védik egy-   környezetkímélőbb. Ha valamit
             területet ágdarálékkal, szalmával,   mást, vagy helyezzünk olyan vé-  még fel akarunk újítani vagy újabb
             esetleg helyenként fenyőkéreggel.   dőhálót fáink, bokraink köré, amely   formában felhasználni, ehhez is
             Ez a réteg megakadályozza a gyo-  megakadályozza az egyes rovarok   olyan természetes anyagokat hasz-
             mosodást, óvja a kiszáradástól a   megtelepedését rajtuk. Sűrűbb   náljunk, mint a méhviasz, lenolaj
             földet, mivel megszívja magát víz-  háló kifeszítésével az érzékenyebb   vagy vízbázisú festékek, fertőtle-
             zel, és sokáig képes tárolni azt.   termést vagy virágokat is védhetjük   nítéshez illóolajat, mint a teafa
             Ahogy a növényi darálék fokoza-   az égető napfénytől, mára a szórt   olaja. Mindenképpen kerüljük azon-
             tosan lebomlik, úgy jelent folya-  napfény biztonságosabb minden   ban a műfüvet, ami hiába néz ki
             matos tápanyagot a növényeink     szempontból.                     nagyon csábítóan, valójában ren-
             számára.                           A kertünkben a növények, azok   geteg mikroműanyaggal szennyezi
               Tápanyagot jelent továbbá a kert-  sokszínűsége és változatossága   a környezetünket.
             ben és a konyhában keletkező zöld   domináljon, ne a térkő vagy a beton,   Kertünket akkor fogjuk a leg-
             hulladék, száraz falevelek, lehetőleg   hiszen a hőmérséklet-szabályo-  jobban élvezni, amikor figyeljük a
             felaprított száraz ágak komposz-  zásban így tud a legjobban a se-  ritmusát, és magunk is alkalmaz-
             tálása. A kert árnyékos részébe   gítségünkre lenni. Járófelületekhez   kodunk a megváltozott körülmé-
             alakítsunk egy négy oldalról hatá-  vagy teraszhoz is csupán termé-  nyekhez. Elengedjük a rendezett
             rolt komposztálót. Nem kell sem   szetes köveket és újrahasznosított   látvány igényét, nem ragaszkodunk
             alja, sem teteje legyen. Ebbe réte-  termékeket használjunk, árnyé-  sem az egyeneshez, sem a szabá-
             gesen kerülhet a fűnyesedék, zöld-  koljunk pergolával.            lyoshoz, nem a szemetet látjuk a
             ség-, gyümölcsmaradék, tea és                                      lehullott falevélben, gyomot a vad-
             kávézacc, száraz falevelek. Tartsuk   A ROVAR IS KELL              virágban, hanem a körforgás egy-
             nedvesen, néha forgassuk meg,                                      egy állomását, amely segít minket
             hogy a bomlási folyamat minél     A rovarok kellenek a biodiverzi-  a továbbiakban. A megfejtés pedig
             gyorsabban haladjon. Az így ke-   táshoz, a beporzáshoz, fogadjuk   rajtunk áll, hogy mit üzen szá-
             letkező komposzt csodát fog mű-   őket saját készítésű rovarhotellel,   munkra a kertünk. Ha pedig meg-
             velni a kertünkkel, amikor átszitálva   vagy csak legyen olyan, akár lábon   fejtjük, miénk lehet a tökéletes
             kiszórjuk a növényeink köré, vagy   álló holtfa, amit nem bolygatunk:   kert.



                                                                                             ZÖLD MEGOLDÁSOK  71
   66   67   68   69   70   71   72   73   74   75   76