Page 13 - zold
P. 13

SIKERES ZÖLD MEGOLDÁSOK


































             iparosodtak, és ezért már több mint   emelkedést” – elemez Ürge-Vorsatz   egyezményhez hasonlóan az lesz a
             egy évszázada nagyon sok szén-di-  Diána.                          megoldás, hogy minden állam az
             oxidot bocsátottak a levegőbe. Vagyis   A szakember kifejtette: a COP27-  elkötelezettsége és a lehetőségei
             a jelenlegi extrém éghajlatváltozás,   en létrehozott felelősségvállalási   szerint vállalja a rá eső befizetést.
             például a nagyon súlyos nyári aszály   alap működéséhez kapcsolódó gya-  Ez a mechanizmus, a klímakutató
             vagy a villámárvizek sora részben   korlati megoldásokat, közte azt,   által a jelentősége miatt párizsi cso-
             vagy főként azoknak a felelőssége,   hogy kinek és mennyit kell befizet-  dának nevezett párizsi megállapodás
                                                                                kapcsán már hosszú évek óta vi-
                                                                                szonylag sikeresen működik. A mér-
                           A felelősségvállalási alap létrehozásában
                                                                                földkőnek számító egyezmény másik
                           való egyetértéssel egyértelműen új fejezet
                                                                                innovációja az volt, hogy azt is fi-
                           nyílik a klímavédelemhez kötődő globális             gyelembe vette, hogy a demokráci-
                           fellépésben.                                         ákban megszokott választások akár
                                                                                kormányváltást is eredményezhet-
             akik iparilag fejlettek és már régóta   nie, a következő klímacsúcsig kell   nek. Erre gondolva, a bejelentéstől
             jól élnek. Akik viszont ettől a legin-  véglegesíteni. De mivel egy adott   kezdve csak négy év múlva lehet
             kább szenvednek, azok a nagyon    állam korábbi károsanyag-kibocsá-  kilépni a megállapodásból. Ennek
             szegény országok, akikhez egyáltalán   tásának és így az ehhez kötődő be-  köszönhető, hogy miközben a kon-
             nem kötődik jelentősebb kibocsátás.   fizetésének a mértékét többféle-  zervatív Trump-adminisztráció fel-
             Emellett az egyértelmű előbbre lépés   képpen lehet tudományos alapon   mondta az egyezményben való rész-
             mellett ugyanakkor sajnálattal ta-  meghatározni, és az ezen alapuló   vételt, mire a kilépés életbe lépett
             pasztalom, hogy bár tervben volt az   felelősségvállalás-elosztás a múlt-  volna, a demokrata Biden-kormány
             összes fosszilis üzemanyag kiveze-  ban sosem működött, valószínűleg   egyik első intézkedésével visszaállt
             téséről szóló szöveg, de ez végül   más megoldást kell találni. Egyéb-  az USA tagsága. Szerinte legalább
             nem került be a záródokumentumba.   ként az a szén-dioxid, amit egyszer   ennyire érdekes, hogy miközben a
             Így pedig semmilyen előrehaladás   valahol kibocsátottak, évszázadokig   Trump-kormány a belpolitikában
             nem történt annak a kulcsfontosságú   ott marad a levegőben, így pedig   klímaszkeptikus irányt vallott, az
             célnak az elérésében, hogy a globális   még az ipari forradalom idején a   USA kifelé legtöbb, a témában ko-
             felmelegedés ne haladja meg az    levegőbe eresztett CO2 is szennyezi   rábban tett vállalását teljesítette.
             iparosodás előtti átlaghőmérséklet-  a mi környezetünket. Meglátása   Azokra az átlagemberi félelmekre
             hez viszonyított 1,5 Celsius-fokos   szerint ebben a helyzetben a párizsi   reagálva, hogy a klímavédelem



                                                                                                 ZÖLD TREND   13
   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18