Page 51 - zold
P. 51

SIKERES ZÖLD MEGOLDÁSOK


         ZÖLD MÉRFÖLDKÖVEK



         •  Az ALTEO 2010-ben vásárolta meg első három szélerőművét,
          amelyet egy évvel később újabb akvizíció követett.
         •  A Sinergy Kft. 2015-ös akvizíciója után az ALTEO-részvényeket 2016
          novemberében bevezetették a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT).
          Ebben az időszakban öltött szervezeti szintű kereteket az ALTEO
          működésének legfontosabb alappillére, a fenntarthatóság, noha ez
          a kezdetek óta szerves része a vállalat létezésének.

         •  2017 novemberében a vállalat közzétette első fenntarthatósági
          jelentését, üzembe állt a vállalat első naperőműve. Ezt néhány hónap
                                                                               Simon Anita / ALTEO fenntarthatóságért
          elteltével egy másik követte, majd fotovoltaikus projekttársaságokat   és körforgásos gazdaságért felelős vezér-
          vásárolt az ALTEO.                                                   igazgató-helyettes

         •  A fenntarthatósági vonalat az innováció is nagyban erősítette 2018
          nyarán, amikor a zuglói fűtőerőmű területén elkezdődött az újgene-   „Fontos leszögezni, hogy a modern
          rációs akkumulátoros villamosenergia-tároló tesztüzeme. A jövőbe     hulladékgazdálkodásban állandóan
          mutató projektet három évvel később Kazincbarcikán követte egy       változnak az anyagáramok, és ez
          hasonló fejlesztés. Időközben a vállalat portfóliója újabb szélerőmű-  kiemelten érinti az elektronikai szeg-
          parkkal gazdagodott, és önálló hulladékgazdálkodási divízió indult a   menst: ahogy fejlődik a technológia,
          cégcsoporton belül.                                                  másfajta feldolgozási, újrahasznosí-
                                                                               tási folyamatokra van igény” – szö-
         •  Az első integrált jelentés 2019-es közzétételével szinte egyidőben két   gezi le Simon Anita.
          újabb, saját kivitelezésű naperőműpark működésének megkezdését       Ebből a megfontolásból az ALTEO
                                                                               a hamarosan hulladékként na-
          is bejelentették.
         •  Elkezdődött a több mint egy évszázados múlttal rendelkező Gibárti  gyobb mennyiségben megjelenő
          Vízerőmű rekonstrukciója, amelyet 2020 decemberére fejeztek be.      napelemek feldolgozási irányába
                                                                               kívánja fejleszteni hulladékgazdál-
         •  A vállalat 2020 őszén e-mobilitási üzletágat indított.             kodási rendszerét. Hasonló indítta-
         •  2021 májusában pedig kiadta a harmadik integrált jelentését,       tásból készül a lítiumionos akkumu-
          amelyben már kiemelt stratégiai területként jelent meg a fenntart-   látorokra is, különösen amiatt, hogy
          hatóság, a körforgásos gazdaság és az ESG szemléletet.               ezen a téren Magyarország óriás
                                                                               gyártói ambíciókat táplál.
         •  Néhány héttel később – a hazai energetikai szektorban elsőként –
          az ALTEO független, nemzetközi ESG tanúsítványt szerzett az iparági   Simon Anita szerint a körforgásos
          átlagnál kedvezőbb eredménnyel és alacsonyabb kockázati besoro-
                                                                               gazdaság a fenntarthatóságnak
                                                                               legmodernebb arca, és erőteljes
          lással.
         •  A körforgásos gazdaságban és a fenntartható gazdálkodásban betöl-  hatást gyakorol az ALTEO működé-
          tött szerepét erősítendő, az ALTEO 2022 nyarán 75 százalékot megha-  sére.
          ladó részesedést vásárolt az FE-Groupban, lényegesen integráltabbá
          téve hulladékgazdálkodási tevékenységét.                             „Partnereinkkel közösen azért
                                                                               dolgozunk, hogy a hazánkban
         •  Ebben az időszakban került sor a 20 MW-os naperőmű-fejlesztési     keletkező hulladékok minél ma-
          lehetőséget birtokló Edelyn Solar Kft. akvizíciójára,
                                                                               gasabb arányban hasznosuljanak
         •  majd 2023-ban a fejlesztéshez szükséges engedélyek beszerzésére,   és ezáltal értékes alapanyagként
          a fejlesztésre kész (ready to build) státusz elérésére.              kerüljenek vissza a körforgásba” –
                                                                               mondja a vezérigazgató-helyettes.
         •  Szintén az idén vásárolta meg a cég a nagykőrösi biogáz üzemet     Szerinte szakértelmével – például
          áttételesen tulajdonló Energikum Zrt. 100 százalékát, valamint az    komplex hulladékkezelési rendsze-
          ECO-FIRST Kft. jegyzett tőkéjének 33 százalékát, miután annak        rek tervezésével és üzemeltetésé-
          67 százaléka már korábban is az ALTEO tulajdonában volt.
                                                                               vel – az ALTEO magas szinten ké-
         •  Ez év májusában a vállalat elindította naperőművekből álló, valós   pes támogatni partnerei hatékony
          idejű és folyamatos teljesítményszabályozásra alkalmas szabályozási   működését, hogy az megfeleljen
          központját, amellyel aktívan képes hozzájárulni a hazai villamosener-  a körforgásos gazdaság szigorodó
          gia rendszer egyensúlyának biztosításához.                           követelményeinek.

                                                                                               ZÖLDMEGOLDÁS   51




 Alteo_SikeresZoldmegoldasok_212x275.indd   All Pages                                                        2023. 07. 07.   19:43
   46   47   48   49   50   51   52   53   54   55   56