Kezdőlap Autóipar 5,7 milliárd forintos tőkeemelés az AutoWallis növekedéséhez
No menu items!

5,7 milliárd forintos tőkeemelés az AutoWallis növekedéséhez

A Wallis csoport 5,7 milliárd forintos tőkeemeléssel támogatja az AutoWallis nemzetközi növekedési terveit – közölte a társaság az MTI-vel pénteken.

Czibere Tamás, a Wallis Tőkeholding Zrt. vezérigazgatója a közleményben ismertette: a Wallis csoport hosszú távú, stratégiai befektetésként tekint az AutoWallis Nyrt.-ben meglévő befektetésére. A mostani tőkeemeléssel a Wallis Tőkeholding Zrt. az elmúlt 30 nap tőzsdei átlagárán, 122,8 forinton szerez 46 416 938 darab részvényt, amelyekre vonatkozóan 12 hónapos lock upot vállal.

A készpénzes tőkeemelésből befolyó friss tőke tovább javítja az AutoWallis jelenleg is erős mérlegstruktúráját, így a vállalat a következő években még dinamikusabb nemzetközi, régiós növekedést valósíthat meg – mutatott rá Müllner Zsolt, az AutoWallis Nyrt. igazgatóságának elnöke.

Hozzátette: a társaság ötödik rekordévét zárta 2023-ban, így 2019-es tőzsdére lépése óta sikeresen hajtja végre intenzív növekedési stratégiáját, amelyhez részben a tőkepiacról biztosítja a forrásokat, azonban egyre jelentősebb mértékben járul hozzá a társaság által megtermelt nyereség is.

A cég már tavaly az első három negyedévben túlszárnyalta a 2022-es eredményeket, 17,5 milliárd forintos EBITDA-val és 283 milliárd forintos, közel 60 százalékban külföldről származó árbevétellel. A rekorderedmények alapján az AutoWallis a 2019-es tőzsdére lépéskor meghirdetett, majd 2021-ben felfelé módosított növekedési stratégiájának több pontját idő előtt túlteljesítette, így várhatóan 2024 első felében a társaság ismét felfelé módosíthatja a korábban kitűzött értékesítési tervszámait.

Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy a csoport bővülése az elmúlt években számos értéknövelő tranzakcióra épült, miközben az organikus növekedés is felülmúlta az iparági trendeket, így a vállalat stabil növekedési pályán mozog.
Jelezte: a most bevonásra kerülő friss tőke további forrást biztosít ahhoz, hogy az AutoWallis kiskereskedelmi üzletága fokozza nemzetközi terjeszkedését, míg a nagykereskedelmi üzletág a meglévők fejlesztése mellett újabb ázsiai márkák képviseletét kezdhesse meg a régióban, továbbá a társaság a továbbiakban is gyorsan reagálhasson a piaci konszolidációra, és hatékonyan valósíthasson meg akvizíciókat.

Az AutoWallis csoport árbevétele 2023 első három negyedévében éves viszonylatban 36 százalékkal, 282,9 milliárd forintra, a nettó nyeresége 34 százalékkal 10,223 milliárd Az AutoWallis Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt egy évben a legalacsonyabb árfolyamuk 87 forint, a legmagasabb eddig 128,5 forint volt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.