Kezdőlap Agrár

Agrár

Borlepárlási támogatás segíti a borászatokat

Az Agrárminisztérium 1,6 milliárd forintos keretösszeggel támogatást biztosít a borászatok számára védett eredetű rozé- vagy vörösborok lepárlására a borpiaci nehézségek kezelése érdekében.

Örülhetnek a teheneket és a bikákat tartó gazdaságok – támogatás érkezik

Az Agrárminisztérium a nehéz gazdasági helyzetben lévő szarvasmarhatartók likviditásának biztosítása érdekében megteremtette a feltételeit annak, hogy a jövő hét folyamán az érintett 9600 gazdálkodó számára megérkezzen a 2022. évi jogalapon kifizethető átmeneti nemzeti támogatás – közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

A fiataloké a jövő – népszerű az agrárképzés

Magyarország sikerének biztosítéka a vidék megerősödése, ami csak akkor lehetséges, ha egyre többen választják az agrárium által is kínált képzéseket.

Végéhez közeledik az idei nyári aratás

Az idei nyári aratási munkák a végéhez közelednek. A termés a tavalyi, rendkívül aszályos évhez képest kedvezőbb és bőven fedezi a hazai ellátási igényeket, ugyanakkor elmarad az idei évre vonatkozó előzetes mennyiségi és minőségi várakozásoktól – közölte Feldman Zsolt.

Afrikai sertéspestis: Horvátországban már járvány van

A Horvátországban jelenlévő afrikai sertéspestisjárvány (ASP) fokozott körültekintést igényel a turistáknál is - hívta fel az utazók figyelmet Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Az élelmiszer önellátása stratégiai kérdés

 Komoly kihívásokkal kellett megküzdenie a magyar agráriumnak, a történelmi aszály után a háború negatív hatásai és az elhibázott brüsszeli szankciók is sújtották hazánkat. A...

Szokatlanul nagyot drágult itthon a termőföld

Tavaly a korábbi évek áremelkedését meghaladó mértékben, majdnem 10 százalékkal drágult a termőföld Magyarországon - közölte az MBH Bank.

NAK: káros lenne a gazdákra az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodás

Az Európai Unió és a Mercosur államok - Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay - között kötendő kereskedelmi egyezménynek súlyos következményei lehetnek az uniós mezőgazdaságra, tovább romlanának az egyébként is egyenlőtlen versenyfeltételek - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az uniós mezőgazdasági szervezeteket tömörítő COPA-COGECA.

Nagy István: meg kell hosszabbítani a fekete-tengeri gabonamegállapodást

Meg kell hosszabbítani és ki kell terjeszteni az egy hét múlva lejáró fekete-tengeri gabonamegállapodást annak érdekében, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek ismét a hagyományos útvonalakon tudjanak eljutni a dél-európai tagállamokba, Afrikába és a Közel-Keletre - közölte az agrárminiszter, aki Ankarában egyeztetett Ibrahim Yumakli török mezőgazdasági és erdészeti miniszterrel.    

Aratás: a mennyiség és a hozam is elmarad a várakozásoktól

Már 1,8 millió hektáron zajlik az aratás; az idei termés a tavalyi rendkívül tragikus évinél ugyan jobbnak ígérkezik, a várakozásoktól azonban mennyiségben és hozamban is elmarad - mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Péter-Pál napja: többfelé záporok zavarják az aratást

Záporok zavarják az aratást, a csapadék már nem hiányzik a kalászosoknak és az érésben lévő meggynek, málnának, de a kukorica és napraforgó meghálálja - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat agrometeorológiai elemzésében.

Krízistámogatás halgazdálkodóknak – 3,1 milliárd pályázható

Az elmúlt időszak takarmányár emelkedése, az orosz-ukrán háború okozta többletköltségek és a tavalyi aszály olyan súlyos hatással volt a magyar haltermelésre, hogy a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program felszabaduló forrásaiból 3,1 milliárd forintos keretösszegű krízistámogatási konstrukciót dolgozott ki és hirdetett meg az Agrárminisztérium - jelentette be Feldman Zsolt, a tárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

A magyar gazdáknak jön EU-s pénz

Az Európai Bizottság 430 millió euró uniós finanszírozás mozgósítását javasolja a kedvezőtlen éghajlati jelenségek, a magas inputköltségek és a különféle piaci és kereskedelmi problémák által sújtott európai mezőgazdasági termelők számára - jelentette be a brüsszeli testület.

Már úton van a boltokba a magyar dinnye

A hétvégétől már lehet vásárolni magyar dinnyét, a termelők az idén jó minőségre számítanak, minden körülmény adott az ízletes terméshez - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Térképen a termőföldárak – töretlen a drágulás

Tavaly 19 százalékkal kevesebb tranzakció keretében 21 százalékkal kisebb termőföld-terület cserélt gazdát, mint egy évvel korábban, az árak emelkedése viszont továbbra is töretlen, 2022-ben...

Idén alig lesz magyar cseresznye a boltokban

Miután az átlagosnál jóval kevesebb cseresznye terem idén a tavaszi fagyok miatt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) új, a magyarországi időjárást bíró fajtakínálat kialakítását és használatát sürgeti a hazai klímán nem alkalmas mediterrán fajták helyett.

Szigorúan ellenőrzi a magyar hatóság az ukrán gabonát

Nem csupán az országon áthaladó ukrán gabonát, hanem az ide érkezett termények minőségét is folyamatosan ellenőrzik. A kormány célja továbbra is az, hogy csak kiváló minőségű és biztonságos élelmiszer kerüljön a magyar emberekhez – jelentette ki közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter, aki Adonyban részt vett a Nébih munkatársainak ellenőrzésén. 

Pánikhangulat uralkodott el a gazdálkodókon egy új kötelezettség miatt

Január 1-je óta a Nébih felületén kell vezetnie a gazdálkodóknak az elektronikus permetezési naplót. A naponta akár több órát is felemésztő adminisztrációs feladat a permetezési szezonban hatalmas terhet ró a gazdákra, amit sokan próbálnak áthárítani a növényorvosokra, holott ez nem az ő dolguk lenne.

Földértékesítési program: újabb 22 ezer hektár eladó

Újabb állami földterületek, ezúttal a 10 hektár térmértéket meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdálkodókhoz. Az agrártárca az intézkedéssel a kis - és közepes gazdaságokat és a helyi termelők földhöz juttatását támogatja - közölte az Agrárminisztérium (AM).

Újra elérhetőek az MFB agrár hitelprogramok

Újra elérhetőek az MFB agrár hitelprogramok - közölte az Agrárminisztérium (AM).

Friss

BÉT – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a BÉT-en

Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor szenior elemzője szerint, a hangulat azonban továbbra is törékeny.

Devizapiac – Alig változott péntek reggelre a forint árfolyama

Alig változott a forint árfolyama az előző délutáni jegyzéséhez képest péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Tőzsde – Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

61. Közgazdász-vándorgyűlés: a pénzromlást meg kell fékezni

A 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben történt. Három vélemény.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).