Előzetes bejelentkezés után bárki elhozhatja a meghibásodott kisebb elektromos készülékeit 48er-Tandler "Repair-Cafe"-jába, ahol a szakemberek gondoskodnak azok javításáról.
A mezőkövesdi pumpapálya beruházásának összértéke 74 millió 258 ezer forint, amelyhez az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ (AMFK) 39 millió 998 ezer, az önkormányzat pedig 34 millió 259 ezer forintot biztosított.
A gyűjteményben olyan ikonikus márkák darabjai is szerepelnek, mint Jil Sander, Versace, Chanel, Yves Saint Laurent és Helmut Lang. Számos darab új vagy sosem hordott, néhány közülük ritka gyűjtői különlegesség.
A brit Polgári Légiközlekedési Hatóság (CAA) friss adatai alapján nem a Ryanair, az easyJet vagy a British Airways kapta a legtöbb panaszt az Egyesült...
2026 különösen fontos év a máltai turizmus számára, hiszen a Delta Air Lines elindítja közvetlen New York–Málta járatát, amely új szintre emeli a sziget hosszú távú tengerentúli összeköttetéseit.
Kettővel több hosszú hétvégénk lesz ugyan idén, mint tavaly, de megint lesznek ledolgozandó szombatok, szóval a szabadságok okos kiválasztása különösen fontos lehet azoknak, akik a hosszú pihenés mellett tennék le a voksukat.
Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.
A Santa Lucia vasútállomástól kezdve a karneválra érkezőket kijelölt útvonalakon terelik a Szent Márk tér irányába. Növelték a velencei utcákon szolgálatot teljesítő rendőrök és biztonságiak számát.
Bécs Városa és a Vienna Club Commission 2026-ban is folytatja a Free Spaces programot, amely jogilag biztosított közterületi helyszíneket kínál nem kereskedelmi, fogyasztási kötelezettség nélküli klub- és kulturális események számára.
Az I-DEST Fenntartható Desztináció Díj módszertana összhangban van az Európai Unió Zöld Átállás programjának (Green Transition) célkitűzéseivel, valamint a Global Sustainable Tourism Council (GSTC) nemzetközi standardjaival.
A Malta Tourism Authority új digitális és AI-alapú eszközöket vezet be a látogatói folyamatok, valamint a nemzetközi marketingkampányok hatékonyabb irányítására.
2026. január 31-től három újabb egységgel bővül a Hilaris Hotels portfóliója: a noszvaji Oxigén Family Hotel, a Tündérkert Hotel és a De la Motte-kastély...
Bár központi fekvése miatt sokszor elmegyünk előtte, és megcsodáljuk monumentalitását és szépségét, néha lövünk egy-egy képet is róla, Adventkor felkeressük az előtte levő vásárt,...
A legutóbbi, hasonló tartalmú kampányban több mint 86 millióan nézték meg a szolgáltatók ajánlatait a csodasmagyarorszag.hu oldalon. A most induló kampányra is ezen a felületen lehet jelentkezni
Sok cégvezető a könyvelője tanácsára tulajdonosi vagy munkáltatói kölcsönökkel próbálja „kozmetikázni” a hiányt, de ez a szakértő szerint csak elodázza a bajt, sőt, újabb jogi csapdát állít.
A kívánt adóeredményt hatékonyabban lehetne elérni a tőke bizonyos összeg feletti gyarapodására kivetett adózással, mivel a tőke extra növekedését transzparensebben lehetne adóztatni, mint a vagyont.
A mezőkövesdi pumpapálya beruházásának összértéke 74 millió 258 ezer forint, amelyhez az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ (AMFK) 39 millió 998 ezer, az önkormányzat pedig 34 millió 259 ezer forintot biztosított.
Az Otthon Start Program (OSP) felfutásával 2025 őszére az első lakásvásárlók aránya Budapesten 41 százalékra, vidéken pedig rekordmagasra, 43 százalékra ugrott, ami jól mutatta a támogatott hitelek felszívó erejét.
Előzetes bejelentkezés után bárki elhozhatja a meghibásodott kisebb elektromos készülékeit 48er-Tandler "Repair-Cafe"-jába, ahol a szakemberek gondoskodnak azok javításáról.
A kívánt adóeredményt hatékonyabban lehetne elérni a tőke bizonyos összeg feletti gyarapodására kivetett adózással, mivel a tőke extra növekedését transzparensebben lehetne adóztatni, mint a vagyont.
A mezőkövesdi pumpapálya beruházásának összértéke 74 millió 258 ezer forint, amelyhez az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ (AMFK) 39 millió 998 ezer, az önkormányzat pedig 34 millió 259 ezer forintot biztosított.
Az Otthon Start Program (OSP) felfutásával 2025 őszére az első lakásvásárlók aránya Budapesten 41 százalékra, vidéken pedig rekordmagasra, 43 százalékra ugrott, ami jól mutatta a támogatott hitelek felszívó erejét.
A januárra járó kedvezmény jövőre, az éves szja-bevallásban kérhető vissza. Azonban a nyilatkozatot érdemes minél előbb pótolni, hogy már a februári fizetésben érvényesüljön a kedvezmény.
A közlemény szerint az új ügysegéd egyszerűbb, gyorsabb és könnyebben használható, a NAV honlapjáról is könnyen elérhető, okostelefonra optimalizált felület.
Az átlagos paraméterek alapján elvégzett kalkuláció eredményeként havi 63 640 forint és 74 281 forint közötti törlesztőrészlettel találkozhatunk a jelenleg elérhető ajánlatoknál.
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság az elmúlt években csaknem 1000 hektár erdőterületet vásárolt. Ennek köszönhetően jelentősen nőtt a vagyonkezelésükben lévő erdők területe, mely mostanra 2500 hektár.
A Revolut Banknak már működik magyarországi fióktelepe, ám a magyar ügyfelek még nem ez alá tartoznak, így a következő lépés az lesz, ha őket ide migrálják át. Hogy ez mikor történik meg, arra nézve nincsenek pontos információk, ám a dolgok gyorsan változhatnak.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek