Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Pozitív nyitással számolnak az elemzők
No menu items!

BÉT – Pozitív nyitással számolnak az elemzők

Az elemzők pozitív nyitással számolnak a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedésében.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy az ázsiai piacok emelkedtek, miután előzetes egyezség született az amerikai költségvetésről, így elkerülhető az újabb kormányzati leállás, és ez alapvetően pozitív irányt adott a piacoknak. A magyar piac a nemzetközi tendenciát követi, ezért pozitív nyitás várható a BÉT-en.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint is  enyhe emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén a pozitív nemzetközi hangulatnak köszönhetően.

Az Equilor szakértője kiemelte, hogy folytatódhat az OTP emelkedése, és érdemes figyelni a Mol árfolyamára is, mivel az olajipari papír meghatározó támasz közelében mozog. A Richter jegyzése továbbra is az 5500 forintos szint közelében van, melynek letörése esetén 5330 forint közelébe eshet a gyógyszergyártó árfolyama. A Magyar Telekom a korábbi emelkedés után oldalazni kezdett, az Equilor várakozása szerint hamarosan negatív korrekció indulhat az árfolyamában.

A Richter kedden reggel közleményben jelentette be, hogy amerikai partnere, az Allergan  100 százalékos tulajdonában lévő leányvállalatával forgalmazási és szállítási megállapodást kötött a levonorgestrel hatóanyagot kibocsátó, méhen belüli eszköz értékesítési jogainak kiterjesztéséről a latin-amerikai országokra. Európa legtöbb piacán a Richter 2011 óta már értékesíti az eszközt az Allergannal korábban elfogadott megállapodások alapján.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 64,87 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 39 769,48 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma az átlagosnál alacsonyabb, 8,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest. A Mol árfolyama 4 forinttal, 0,13 százalékkal 3156 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 130 forinttal, 1,15 százalékkal 11 400 forintra erősödtek, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom ára 2,50 forinttal, 0,53 százalékkal 467 forintra esett, forgalma 114,2 millió forint volt. A Richter-papírok 20 forinttal, 0,36 százalékkal 5545 forintra gyengültek, forgalmuk 1,5 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elérte a 30 milliárd forintot a vállalati e-autó programban igényelt összes támogatás

A kormány járművenként 2,8-4 millió, cégenként akár 64 millió forint állami hozzájárulással segíti a hazai gazdasági társaságok flottáinak zöldítését.

Erőtejes pénzügyi eredményt ért el tavaly az EBRD

Az EBRD hitelbefektetéseiből származó bevételek 2024-ben elérték 2,5 milliárd eurót; ez a teljes bevétel 46 százalékának felelt meg.

Fitch: jelentősen lassítja a globális növekedést a vámháború

A korábban vártnál jóval lassabb növekedésre lehet számítani az idén az amerikai és a kínai gazdaságban, valamint a világgazdaság egészében az eszkalálódó vámháború miatt

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.
Hirdetés

Hírek

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...

Trump azonnali hatállyal 125 százalékra emeli a kínai vámot, haladékot ad a többieknek.

Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”

Kína 84%-os vámokat jelent be az amerikai árukra a Trumppal való leszámolás során. Európa is visszavág

Kína szerdán 84 százalékos megtorló vámokat vezetett be az...
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...