Kezdőlap Budapest A BKIK tiltakozik. Levél Karácsonynak: nem akarunk politikai eszköz lenni
No menu items!

A BKIK tiltakozik. Levél Karácsonynak: nem akarunk politikai eszköz lenni

Nagy Elek: a BKIK saját álláspontot képvisel ipa-ügyben

Nem helyezkedett az iparűzési adó felfüggesztéséről közös, azt ellenző álláspontra a fővárossal a Budapesti Kereskedelmi és Ipar Kamara, tudatta az elnök Karácsony Gergelynek írt levele. Szakértői egyeztetés történt, amelyet az önkormányzat sajnálatos módon politikai célokra használ fel – fogalmaz Nagy Elek.

A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szakértői által aláírt együttműködési elveket tartalmazó dokumentumot a fővárosi önkormányzat sajnálatos módon politikai célokra használja – közölte a BKIK.

A közlés előzménye, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán azt írta: a főváros mellett a BKIK sem támogatja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke által tett javaslatot az iparűzési adó (ipa) felfüggesztésére, és erről megállapodás is született a felek között.

A BKIK szerdai közleményében arról írt, hogy a fővárosi önkormányzat és a BKIK szakértői hétfőn és kedden egyeztetést tartottak a BKIK által javasolt 25 milliárdos válságkezelő alap megvalósításáról. Az egyeztetésen lefektették az együttműködés alapelveit, de a két szakértő által – és nem a két fél képviselői által – aláírt együttműködési elveket tartalmazó dokumentum néhány, de lényeges pontban eltér a BKIK vezetése által jóváhagyott szövegtervezettől, és olyan módosításokat tartalmaz, amelyekkel a dokumentum értelmezése az eredeti szándékkal ellentétessé vált.

Nagy Elek, a BKIK elnöke – a sajtóból értesülve a fejleményekről – azonnal levelet írt az ügyben Karácsony Gergelynek, a BKIK ugyanis nem kíván politikai eszköz lenni.

A szakértői egyeztetés, illetve annak eredménye nem arra hivatottak, hogy a BKIK-t a fővárosi önkormányzat politikai álláspontja mellett kiállóként tüntessék fel. Konkrét megállapodás akkor lesz, ha azt a főpolgármester és a BKIK elnöke írják alá – hangsúlyozták.

A BKIK nem kíván nyilatkozni a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének iparűzési adó felfüggesztésére vagy megszüntetésére vonatkozó javaslatával kapcsolatban, és különösen nem kívánja azt minősíteni, mivel nem ismeri az arra vonatkozó koncepciót és számításokat – olvasható a kommünikében.

Mint írták, a BKIK saját álláspontot képvisel ipa-ügyben, mégpedig azt, hogy

az ipa elengedése a válság által súlyosan érintett mikro-, kis- és középvállalkozások esetében célszerű, de maximum a mikro- és kisvállalkozások, valamint a válság által súlyosan érintett középvállalkozások esetében.

A főváros által kivetni kívánt ipa+ esetében a BKIK álláspontja szerint alapvetően nem adóemeléssel kell a válságot kezelni, az esetlegesen befolyó forrásokat pedig nem béremelésre kell fordítani, de a BKIK szeretné megismerni a kivetendő adó részleteit, és egyeztetéseket folytatni arról.

A BKIK ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a 25 milliárdos válságkezelő alapot a főváros minél hamarabb létrehozza, akár a BKIK által javasolt többlépcsős formában, amelynek keretében azonnali 2,5 milliárd forint támogatást kaphatnak a bajba jutott vállalkozások.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egyedi céges hírek segítették a növekedést a BÉT-en

A Mol esetében negatívan hatott, hogy az Erste és a Citi is vételről tartásra módosította az ajánlását.

Klemm Balázs, a generációépítő menedzser

Klemm Balázs a Hotel&More független szállodaüzemeltető tulajdonosa a turizmust, a végveszély szélére sodró Covid, majd az energiaárrobbanás időszakában, a gyakorlatban mutathatta be fiának, Krisztiánnak, mit is jelent erős ellenszélben hajózni.

Kamatdöntés – MNB: októbertől kivezetik az egynapos gyorstendert

A monetáris tanács keddi döntésével összezárta az egynapos betéti gyorstender kamatát és az alapkamatot 13 százalékon, szerdától a jegybanki alapkamat az MNB effektív kamata, októbertől kivezetik az egynapos betéti gyorstendert.

Közös V4 fellépés az ukrán gabonaimporttal szemben

Az ukrán gabonaimporttal szembeni további együttes lépéseket egyeztették a Visegrádi Együttműködés országai.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest

A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.