Kezdőlap Edukáció A sikeres céges bemutatkozó négy szabálya
No menu items!

A sikeres céges bemutatkozó négy szabálya

– avagy hogyan szerezzünk befektetőket ötletünk megvalósításához

A sikeres pitch vagy villámprezentáció titka, ha 3 percben úgy be tudjuk mutatni cégünket, hogy azzal akár egy cápa, azaz befektető figyelmét is fel tudjuk kelteni. Ehhez a K&H, a Cápák között versenyzőinek pénzügyi mentora gyűjtötte össze azt a  négy kritikus részletet, amire mindenképpen érdemes odafigyelni a bemutatkozás során. 

 A sikeres céges bemutatkozás titka, ha akár egy liftezésnyi idő is elég ahhoz, hogy bemutassuk, kik vagyunk, és mit akarunk elérni – vallják a szakemberek. A valóságban azonban a bemutatkozás okozta stresszhelyzetben olykor még a másik nevére sem emlékszünk. Magyarország vezető nagyvállalati inkubátora, a Start it @K&H tapasztalatai szerint különösen nehéz akkor a helyzet, ha a bemutatkozásnak olyan komoly üzleti tétje van, mint egy potenciális üzleti partner vagy befektető megnyerése, ezért összegyűjtötte azt a négy kritikus szabályt, amit mindenképpen érdemes figyelembe venni.

Csak röviden

A startup körökben leginkább pitch-ként emlegetett villámprezentáció legnagyobb kihívása az, hogy egyszerre kell rövidnek és érthetőnek, ugyanakkor mégis izgalmasnak és lelkesítőnek is lenni. Mindezek mellett pedig az sem árt, ha a termékünk vagy csapatunk neve is megragad a leendő partnerek fejében.

Mivel a jó pitch-be számtalan információt bele kell sűríteni – a termék vagy szolgáltatás pontos működésétől és egyediségétől a jelenlegi eredményeken és jövőbeli fejlesztési irányokon át egészen az üzleti eredmények bemutatásáig –, könnyen belátható, hogy ha ezek közül mindegyikre csak 2-3 rövid mondatot szánunk, akkor is nehéz beleférni 3 percbe.

Ez az az időkeret ugyanis, amennyit egy elfoglalt üzletember figyelméből magunkra vonhatunk, vagy amit egy pitch verseny szabálya megenged. Ahhoz, hogy ezt a néhány percet valóban hatásosan kihasználjuk, a termékre és cégre vonatkozó legfontosabb információkat és adatokat mindenképpen röviden, lényegre törően kell elmondani.

 A megoldandó probléma

A tárgyilagos és informatív bemutatkozás, vagy ha van már egy jól hangzó cég- vagy terméknevünk,  ma már nem elég. A K&H, a Cápák között versenyzőinek pénzügyi mentora szerint ezért a hallgatóság érdeklődésének felkeltése érdekében meg kell nevezni azt a fő problémát, az úgynevezett pain pointot, amire megoldást kínálunk. Ezzel tudjuk ugyanis elérni, hogy valóban szükségét lássák a termékünknek, és az ne csak saját magunk önmegvalósító álmának tűnjön.

Kell egy jó sztori

Ahhoz, hogy a villámprezentáció igazán egyedi és felejthetetlen legyen, ezután jöhet egy meglepő, ám hatásos történet – ezt nevezzük storytellingnek –, ami segíti a megértést, és növeli a hallgatók érzelmi elköteleződését. Ez lehet egy életből vett gyakorlati példa vagy akár egy hatásos költői kérdés is.

A befektetők nyelvén beszéljünk

Mindezek mellett pedig nagyon tudatosan kell figyelni a nyelvhasználatra. A feltételes mód helyett kijelentéseket fogalmazzunk meg, a történések helyett pedig cselekvő igéket használjunk, hiszen mi irányítjuk a folyamatot.

Így például „egy esetleges befektetés esetén” helyett mondjuk azt, hogy “első körben kockázati tőkét vonunk be” vagy  “ha kapnánk pénzt, vennénk fel fejlesztőket” helyett inkább, hogy “terveink szerint felveszünk három fejlesztőt, tehát két hónap múlva ez a funkció már így fog működni”.

Ha ugyanis a cégről vagy termékről feltételes módban beszélünk, akkor könnyen összekeveredik az álom és a valóság. Az pedig könnyen belátható, hogy egy pénzügyi befektető nem fog pénzt adni csak azért, hogy mi megvalósítsuk a vágyainkat.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Stratégiai megállapodás az Union Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége között

Stratégiai megállapodást kötött az Union Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ).,

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni
Hirdetés

Hírek

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Az USA és Kína letette a fegyvert a vámháborúban, de a bizonytalanság megmaradt

A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált. 

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit