Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Elemzők: stagnált a BUX index 
No menu items!

BÉT – Elemzők: stagnált a BUX index 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24,08 pontos, 0,06 százalékos csökkenéssel, 41 931,67 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 21,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Kiss Nicholas
Kiss Nicholas

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek elmondta: a BUX index stagnálása a Mol esésének tudható be, amit a Richter jó teljesítménye ellensúlyozott.

A nemzetközi piaci hangulat már reggel elromlott, mivel kedvezőtlen eurózónás növekedési adatok érkeztek, ami a Molra is rányomta a bélyegét.

A nap folyamán az OTP is volt nagyobb pluszban, 13 ezer forint felett, ám a nap végére azt is érintették a globális negatívabb hullámok. A Magyar Telekom esetében kevésbé volt eseménydús a kereskedés, a papír egy szűk sávban mozgott – tette hozzá.

Kocsis Márió

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint alapvetően a növekedési félelmek domináltak a piacon azért, mert a várakozásoktól elmaradó makroadatok érkeztek. Emiatt komoly eladási hullám indult az európai, illetve a tengerentúli parketten is. A német 10 éves állampapír hozam nulla alá esett, a nyomott hozamszintek hatására a bankpapírok voltak a nap egyik leggyengébb szereplői.

Az elemző kiemelte, hogy a BUX a nemzetközi hangulatnak megfelelően mozgott, valamennyi nagy papír gyenge képet mutatott.

A Richter az elmúlt napok esését követően vissza tudott pattanni a nemzetközi hangulattal szemben, ennek több oka is lehet. Egyrészt az elmúlt napok eladásainak köszönhetően lehet, hogy impozáns szintekre került a gyógyszerpapír, másrészt amiatt, hogy a pénteken közzétett közgyűlési meghívóban 100 forintos osztalékot javasolnak, a korábbi 95 forinttal szemben – mondta.

A Mol 44 forinttal, 1,31 százalékkal 3320 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 0,92 százalékkal 12 860 forintra esett, forgalmuk 11,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 471 forintra erősödött, forgalma 479,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 170 forinttal, 3,32 százalékkal 5295 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,6 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4179,11 ponton zárt pénteken, ez 34,16 pontos, 0,82 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.