Kezdőlap Címkék Bukó cég

bukó cég

Hatmilliárdos adócsalás. A NAV kommandósai fogták el a gyanúsítottakat

Hatmilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek egy alumíniummal kereskedő bűnszervezet, amelynek tagjait nemrég fogta el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevetési egysége - közölte az adóhatóság.

Lamborghini és fegyverek – bebukó cégekkel milliárdokat csaltak el

Több milliárd forint áfát csalt egy Budapest és Győr környéki cégeket irányító bűnbanda élelmiszeripari termékek kereskedésével. A gyanúsítottak közül a Budai Központi Kerületi Bíróság öt embert letartóztatott - közölte a NAV.

Friss

Állam elleni bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítják a ‘Magyarok Felelős Nemzeti Kormányát’

Élet elleni bűncselekmény mellett állam elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsította az ügyészség a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya elnevezésű csoport két vezetőjét. Összefoglaló

Karikó Katalin kapja idén a Francia Tudományos Akadémia legnagyobb elismerését

Karikó Katalin magyar biokémikusnak ítélték oda idén a Francia Tudományos Akadémia legnagyobb elismerését, a Grande Médaille-t - közölte az intézmény.

Felülteljesített a budapesti tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 80,21 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 51 446,20 ponton zárt kedden.

Magyar bankokat minősített fel a Moody’s

Magyar bankok különböző osztályzatait javította a Moody's Investors Service. A Londonban bejelentett lépések közvetlen előzményeként a nemzetközi hitelminősítő a minap "Baa3"-ról egy fokozattal "Baa2"-re javította Magyarország államadósság-kötelezettségeinek besorolását is.

Hírek

Állam elleni bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítják a ‘Magyarok Felelős Nemzeti Kormányát’

Élet elleni bűncselekmény mellett állam elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsította az ügyészség a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya elnevezésű csoport két vezetőjét. Összefoglaló

Koronavírus – lezárások: női és férfi reakciók

Másképp viselkedtek a új típusú koronavírus miatti tavalyi lezárások idején a nők és a férfiak - állapította meg egy új osztrák tanulmány.

Pszichiátriára vitték a Macront tojással megdobó diákot

Pszichiátriai kényszerkezelés alá helyezték azt a 19 éves diákot, aki tojással dobta meg Emmanuel Macron francia köztársasági elnököt Lyonban.

Tartozás vagy túlfizetés – a NAV-tól hoz levelet a postás

A napokban fejezte be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az adószámla-értesítők kiküldését ügyfélkapus ügyfeleinek. Október végéig pedig postán kapnak adószámla-kivonatot azok, akiknek nincs ügyfélkapujuk.

Bocuse d’Or – elsők a franciák, Magyarország a 11. lett

Franciaország nyerte a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or fődíját, amelyet hétfő este hirdettek ki a franciaországi Lyonban. A második helyezett Dánia, a harmadik Norvégia lett, a magyar csapat a 11. helyen végzett.

Új ügyvezető a Praktikernél

Pártos Zsoltot nevezték ki a Praktiker új ügyvezető igazgatójának, a közgazdász szakember az új pozíciójában felelős a Praktiker Áruházlánc teljes magyarországi működéséért, illetve feladata a jövőbeni növekedés feltételeinek megteremtése.

Koronavírus – új vakcinát tesztelnek Oroszországban

Új vakcina tesztelése kezdődik Oroszországban. A Covid-19 elleni, Betuvax első és a második tesztelési szakasza leghamarabb jövő februárban vagy márciusban fejeződhet be - közölte az orosz egészségügyi minisztérium.

Hároméves csúcsra drágult a Brent olaj

A szűkülő kínálat és a vártnál erősebben élénkülő kereslet miatt emelkedett a kőolaj világpiaci ára. Az észak-tengeri Brent hároméves csúcsra, hordónként csaknem 80 dollárra drágult.

Gazdaság

Magyar bankokat minősített fel a Moody’s

Magyar bankok különböző osztályzatait javította a Moody's Investors Service. A Londonban bejelentett lépések közvetlen előzményeként a nemzetközi hitelminősítő a minap "Baa3"-ról egy fokozattal "Baa2"-re javította Magyarország államadósság-kötelezettségeinek besorolását is.

Itthon is elindult a Revolut Bank – az MNB figyelmeztetése

A jegybank a magyar ügyfelek érdekében szorgalmazza, hogy a Revolut hazai leánybankként végezze tevékenységét - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Javított a Fitch – hitelképesebb az OTP orosz bankja

Javította az OTP Bank orosz leánybankjának alapszintű hitelképességi mutatóját a Fitch Ratings. A hitelminősítő elsősorban a pénzintézet megfelelő tőkehelyzetével indokolta a lépést.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom