Kezdőlap Címkék Webáruház

webáruház

Ők a győztesek: Megvannak az idei év legjobb webshopjai

Rekord nevezővel startolt az idei Év Webshopja Verseny.

A Tesco se maradt ártatlan – ugyan kisebb hiányosságokért de megbírságolta a versenyhivatal

Alapvetően teljesítette a fogyasztókat segítő vállalásait a Tesco, de az utóvizsgálat kisebb hiányosságokat tárt fel; a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezért 7 millió forintos bírságot szabott ki az áruházláncra, amely részben elismerte a jogsértést - közölte a versenyhatóság.

Bekeményít a NAV a tisztességtelen webáruházakkal szemben

Nem csökken a visszaélések száma az internetes kereskedelemben, így az adóhatóság is egyre több ellenőrzést indít a fogyasztóknak, a tisztességes kereskedőknek és a költségvetésnek is kárt okozó illegális piaci gyakorlatok visszaszorítása érdekében - mondta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési főosztályának vezetője.

Vásárlás határok nélkül – A webáruház biznisz

Az informatikai, a távközlési forradalom, valamint az elektronikus fizetés lehetősége, s nem utolsó sorban a Covid-járvány valóságos forradalmat hozott az egyes országokon belüli és a nemzetközi kiskereskedelemben, ahol az online vásárlások – az előrejelzések szerint – idén már elérik a 21 százalékot. Nem kétséges, hogy a pandémia kis számú nyertes ágazatai között előkelő helyet foglal el az elektronikus kereskedelem. Dr. Gonda György írása AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiájában.

Tisztességtelen webáruház? A Wish-t vizsgálja a versenyhivatal

Vélhetően tisztességtelen a Wish online piactér ár- és kedvezményfeltüntetési rendszere, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a webáruház működési gyakorlatának vizsgálatára.

GVH – 200 milliós bírság az eMAG üzemeltetőinek

A Gazdasági Versenyhivatal 200 millió forintos bírságot szabott ki, és mintegy 4 milliárd forint összegű jóvátételre kötelezte az eMAG online áruház üzemeltetőit - közölte a hatóság.

Sikk lett az élményajándék

Az emberek a tárgyak helyett már élményeket-szolgáltatásokat vásároltak ajándékba, a tavalyi negyedik negyedévben.  

Hiteltelenséget sugároz a felugró ablak – felmérés

A fogyasztók több mint harmada azonnal elpártol egy márkától, ha rossz élmény éri, 88 százalékuk megosztja a rossz tapasztalatát másokkal, így a vállalatok egyre kevésbé képesek befolyásolni a vásárlói szokásokat - közölte az Oracle felmérése alapján.

A webáruházak ellenőrzésének hava – honlap a kiberbűnözők ellen

Kiemelten ellenőrzi a webáruházakat a fogyasztóvédelmi hatóság és az Innovációs és Technológiai Minisztérium IT-laborja, az ellenőrzés egész novemberben tart.

Webáruházak virágzása. Az e-kosárba több fér

Kirobbanó erőben van a magyarországi csomagküldő és internetes kiskereskedelem, júniusban 38 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Igaz, a teljes forgalomból még így is csak 5,4 százalékkal részesedik.

Húsvét – A szülők többsége több ezer forintot költ ajándékra

A magyar szülők egyharmada várhatóan 5 ezer forint felett, egynegyede 3-5 ezer, egyötöde 2-3 ezer forintot költ gyermeke húsvéti ajándékára idén, az éves játékpiaci forgalom 12 százalékát adó húsvétkor online vásárlásnál 8000 forint, bolti vásárlásnál 5700 forint az átlagos kosárérték.

Veszélyes gyerekjátékok – vizsgálat indult, a neten is ellenőriznek

Megkezdődött az Innovációs és Technológiai Minisztérium által elrendelt idei évi játékvizsgálat, amelynek célja kiszűrni a piacról a veszélyes játékokat.

Európai hódításra készül az Alibaba

Európai terjeszkedésre készül a legnagyobb kínai online kereskedelmi portál, az Alibaba - írta csütörtökön a Handelsblatt című német üzleti lap.

Karácsony – ITM: célszerű érdeklődni a hibátlan termék cserelehetőségéről

Ajándékvásárlás előtt célszerű érdeklődni a kereskedőnél a hibátlan termék cserelehetőségéről, és ezt a blokkra felíratni - hívja fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Webáruházak. Minisztériumi vizsgálat a vásárlók védelmében

November óta kiemelten vizsgálja a webáruházakat az Innovációs és Technológiai Minisztérium IT Laboratóriuma, hogy a vásárlók jogkövető cégek online felületeiről rendelhessenek.

Webáruház. Az uniós polgárok fele vásárolt online 2017-ben

Az Európai Unió átlagában a lakosság 57 százaléka rendelt tavaly az internetről

Legek könyve. Kínában a net felfalja a társadalmat

Kínában 751 millió internetfelhasználót tartottak nyilván 2017 nyarán  a China Internet Network Information Center mérései szerint, 9 millióval többet mint egész Európa lakossága, és majdnem kétszer annyit, mint amennyi az Egyesült Államok összlakossága volt 2016-ban. 

Black Friday – Versenyfelügyeleti eljárás indult az Alza.hu ellen

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a webáruházat üzemeltető Alza.hu Kft.-vel szemben, mert úgy véli, hogy a vállalkozás "Black Friday" akciója megsérthette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát.

Webáruházak – 1500 ellenőrzés, 2 milliós bírság az ismétlő jogsértőnek

A webáruházak a leggyakrabban "elfelejtik" részletesen tájékoztatni a megrendelés elállásának feltételeiről a vásárlókat és sértetlen csomagoláshoz kötik a megrendelés lemondását.

Adathalászok támadják az Extreme Digital ügyfeleit

Adathalászok próbálkoznak az Extreme Digital ügyfeleinél - közölte az online kereskedő.

Friss

Egyre komolyabb problémát jelent a hallgatók lakhatása

Országszerte egyre komolyabb problémát jelent a hallgatók lakhatása, 310 ezer hallgatóra kevesebb mint 50 ezer kollégiumi férőhely jut.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

Több mint egymillió szabad járóbeteg-időpont foglalható az EgészségAblakban

Több mint egymillió szabad járóbeteg-időpont foglalható az EgészségAblakban.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Hírek

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

IMF: Világgazdasági recesszió nem lesz, de rugalmasabb világgazdaság jöhet a vámháborúk miatt

A világgazdaság továbbra is szilárd lábakon áll – legalábbis...

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.