Hirdetés
Kezdőlap Hírek Egyelőre nem drágul a Diákhitel
No menu items!

Egyelőre nem drágul a Diákhitel

A kamatemelések és a magasabb infláció ellenére 2022 első félévében kamatmentes marad a Diákhitel 2 és a Diákhitel Plusz, a szabadfelhasználású Diákhitel 1-nél pedig marad az 1,99 százalékos kamatszint – közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

A központ hosszútávú, 3-5 éves forrásokat von be a piacról, így a kamatemelések hatása elnyújtottan jelenik meg a termékeikben – magyarázta Magyar Péter a Kossuth Rádióban.

Tájékoztatott egy hétfői kormányrendeletről is, mely szerint a szakképzési és felnőttképzési hitelkonstrukciók közül az eddigi két termék helyett egy, a Képzési hitel 2 marad meg a központ kínálatában. Ez egy teljesen kamatmentes kötött szakképzési és felnőttképzési hitelkonstrukció, amely 500 ezer forintig, a képzési díj erejéig igényelhető – ismertette.

További változások, hogy a hitelt csak azok vehetik fel, akik a képzési díj 20 százalékát befizetik, bizonyos képzések kikerültek az igénylés köréből, illetve csak azok élhetnek a lehetőséggel, akik például egyéves folyamatos jogviszonnyal rendelkeznek

– emelte ki a további szigorítások közül.

Magyar Péter

A kötött felhasználású termékre nagyobb volt az igény – magyarázta, és arra is kitért, hogy a szabadfelhasználású termék – amely a jövőben nem érhető el – esetében megfigyelhetők voltak visszaélések, nem is az igénylők, hanem bizonyos felnőttképzési intézetek részéről; vizsgálatok is indultak az ügyben.

A diákhiteleket az elmúlt félévben soha nem látott mértékben igényelték, az ismételten bevezetett teljesen szabadfelhasználású Diákhitel Pluszt majdnem 10 ezren vették fel, de rekordot döntött a szabadfelhasználású Diákhitel 1 kérvényezése is, amely havonta 150 ezer forintig áll rendelkezésre – mutatott rá. Minden harmadik költségtérítéses hallgató továbbá igénybe vette a teljesen kamatmentes Diákhitel 2 terméket – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is élnek a családtámogatási kedvezmények, a második gyerek megszületése után elengedik az édesanya diákhitel-tartozásának a felét, a harmadik után az egészet. Az utóbbi három évben csaknem 4000 édesanya majdnem 7 milliárd forint értékű tartozását engedték el – fűzte hozzá.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

200 milliárddal robbanthatnak a Zöld Alapok

Folytatódik a Nemzeti Tőkeholding (NTH) összesen 200 milliárd forint...

Az MNB bezárja a követelésvásárlót, de az adósok kötelezettsége megmarad

Az MNB visszavonta a Centrál Workout Pénzügyi Zrt. faktoring...

Hitelminősítők: Magyarország befektetésre alkalmas maradt

Újabb megerősítését nyert a Magyarország iránti töretlen bizalom, a...

MNB alelnök: 2021 óta a nyugat-európai inflációs nyomás duplájával kell megküzdeni

 Az elmúlt évek válságai ellenére a régió gazdaságai továbbra...
Hirdetés

Hírek

Tőzsde – Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.

Csökkenő forgalom mellett csúcsra emelkedett a BUX a héten

Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéshez képest.

Iránykereséssel, illetve kis pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 1073,29 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel 68 385,55 ponton zárt.

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.

Devizapiac – Vegyes forintmozgás csütörtök reggel

Reggel hétkor az euró árfolyama 388,20 forintra gyengült a szerda kora esti 388,30 forintról. A svájci frank jegyzése 392,93 forintról 393,75 forintra emelkedett, a dollár pedig 359,02 forintról 359,57 forintra drágult.

Devizapiac – Forintgyengülés reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben

Devizapiac – Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

A forint jegyzése erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél.

Gazdaság

Az MNB bezárja a követelésvásárlót, de az adósok kötelezettsége megmarad

Az MNB visszavonta a Centrál Workout Pénzügyi Zrt. faktoring végzésére vonatkozó tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását. A pénzügyi vállalkozás – az MNB többszöri kötelezése,...

MNB alelnök: 2021 óta a nyugat-európai inflációs nyomás duplájával kell megküzdeni

 Az elmúlt évek válságai ellenére a régió gazdaságai továbbra is felzárkózó pályán haladnak, sikeresen megőrizték pénzügyi stabilitásukat, miközben az inflációt is gyorsan sikerült a...

Az amerikai jegybank senkit nem lepett meg

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve, a Fed, szerdán változatlanul tartotta a kamatlábakat, miközben a kamatcsökkentés kezdetét legfeljebb decemberre tolta ki. Így a...

Csökkentek a nem fizető hitelek, rövidebb a bankok feketelistája

A bankok feketelistája, a negatív KHR (régebbi nevén BAR-lista) is egyre rövidebb.