Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Falusi vállalkozás-újraindítási program - 25 milliárdos keret nyílt
No menu items!

Falusi vállalkozás-újraindítási program – 25 milliárdos keret nyílt

Már beadhatók a pályázatok a Magyar falu vállalkozás-újraindítási programban. A szabad vállalkozási zónákban vagy 5000 fő alatti településeken működő mikrovállalkozások összesen 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak első körben.

Gyopáros Alpár

“A Magyar Falu Programmal összhangban nyíló új pályázati lehetőségnek köszönhetően a kistelepüléseken élő lakosság egyre szélesebb körét tudjuk támogatni. Kiemelt célunk, hogy minden falusi ember életminősége javuljon, melynek érdekében a harmadik éve tartó Magyar Falu Program eddig tisztán hazai forrásból gazdálkodó 600 milliárd forintos költségvetése most először európai uniós forrásokkal is kiegészül” – közölte Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

“Magyarország nem Budapest határában ér véget, hanem ott kezdődik igazán. Éppen ezért indítottuk útjára a kifejezetten kistelepülési vállalkozásoknak szóló Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programot, amely több szempontból is rendkívüli, hiszen a legkisebb hazai településeken, kisvállalkozások pályázhatnak a megerősödésüket szolgáló, 2-10 millió forint közötti támogatásra” – hangsúlyozta György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

György László

Az összesen 25 milliárd forint keretösszegű Magyar falu vállalkozás-újraindítási programra április 30-tól lehet pályázatot benyújtani. A 2-10 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra az 5000 fő alatti településeken vagy szabad vállalkozási zónákban működő mikrovállalkozások pályázhatnak. A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás, a támogatás intenzitása maximum 70 százalék.

Vagyis minden 100 forint beruházásnál 70 forintot átvállal az állam. A lehívható előleg mértéke 25 százalék.

A támogatható tevékenységek körét a mikrovállalkozások igényei szerint határozták meg, a támogatás új eszközök, gépek beszerzésére, valamint ingatlanberuházás megvalósítására, például üzletek vagy műhelyek építésére, bővítésére, korszerűsítésére és átalakítására fordítható. Részlegesen támogatható a munkavégzéshez szükséges feltételek megteremtésére, valamint gyártási licenc és know-how, illetve immateriális javak beszerzése és az információs technológia-fejlesztése is – tették hozzá.

A magyar vállalkozások megerősödésének egyik záloga a tanulás, ezért részlegesen elszámolható a képzés igénybevétele is. Emellett a pályázatban szintén részlegesen elszámolható bérköltség, sőt a projekt-előkészítés és projektmenedzsment tevékenység is. A pályázó vállalkozásoknak minimum 1 lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük és állományi létszámuk minimum 1 fő lehet.

A felhívás ide kattintva elérhető.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.