Kezdőlap Budapest Karácsony évi kétmilliárdból megszüntetné a CT- és MR-várólistákat
No menu items!

Karácsony évi kétmilliárdból megszüntetné a CT- és MR-várólistákat

Évente nagyjából kétmilliárd forintból szüntetnék meg a CT- és MR-várólistákat Budapesten a daganatgyanús megbetegedések esetében – mondta a főpolgármester Budapesten.

Karácsony Gergely sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti megrendezése ügyében a kormánnyal kötött megállapodás értelmében ötvenmilliárd forintból javítanak a következő öt évben a budapesti egészségügyi ellátás “siralmas helyzetén”.

Karácsony Gergely főpolgármester: a CT- és MR-várólistákról beszél, jobbján Havasi Gábor egészségpolitikai tanácsadóval Kép/AzÜzlet/
MTI/Koszticsák Szilárd

A legfontosabb ma Budapesten az, hogy ne kelljen várniuk CT-re és MR-re azoknak, akiknek daganatos megbetegedés gyanúja miatt van szükségük ilyen vizsgálatra – jelentette ki. Hozzátette: számításaik szerint erre nagyjából évi kétmilliárd forintra van szükség. Az egyeztetések megkezdődtek a kormánnyal és reális az esély arra, hogy ebben meg is tudnak állapodni – mondta.

Karácsony Gergely közölte azt is, hogy összehangolt egészségpolitikát szeretnének elindítani, összefogva a kerületek által működtetett egészségügyi szolgáltatásokat.
Havasi Gábor, a Főpolgármesteri Hivatal egészségpolitikai tanácsadója, momentumos fővárosi képviselő elmondta: jelenleg az előjegyzési lista két-három hónapos, és a kormánynak javasolt évi kétmilliárd forintos összeggel számításaik szerint hét nap alá tudnák csökkenteni a várakozást.

Az első évben csaknem nyolcmilliárd forintot fordítanak majd a kerületi egészségügyi fejlesztésekre – ismertette. A fővárosiak érdekeinek képviseletében, a kormánnyal és a kerületekkel való párbeszéd elősegítésére megalakítják a Budapesti Egészségügyi Fórumot – jelentette be.

Karácsony Gergely kérdésekre válaszolva elmondta: a főváros támogatja azt az elképzelést, hogy az országos vasúthálózatba integrálják a reptéri vasút közlekedését.
Közölte azt is, hogy csütörtökön jelent meg egy rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a főváros visszakapjon tízmilliárd forintot a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től.

A pest alsó rakpartról szólva elmondta: olyan terveket szeretnének megvalósítani, amelyek alkalmassá teszik a rakpartot arra, hogy legalább ideiglenesen elzárják az autóforgalom elől. Olyan elképzelés azonban nincs, amely szerint ebben a ciklusban megszüntetnék a rakparton az autós közlekedést. Mint az a választási programjában is szerepelt, nyári hétvégenként szeretnék átadni a rakpartot a gyalogosoknak – közölte a főpolgármester.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Munkaköri leírás  –   E gy „gazdag” dokumentum

Sok szó esik mostanában a munkahelyi szocializálódásról, vagyis arról a folyamatról, amely egy új munkahelyre való belépéstől addig tart, ameddig a vezető vagy a dolgozó céges „állampolgárrá” válik.

Még babaváróból is autót vesz a magyar

A hitelkamatok csökkenésének köszönhetően ismét egyre több lakossági ügyfél nem lízingel, hanem bankhitelből vesz autót.

Elektromos kombi felvillanyozó kalandokhoz: Volkswagen ID.7 Tourer teszt

Képzelj el egy autót, amely csendesen suhan az Alpok...

Kevés az emberek pénze, de akinek van, mégis parlagon hagyja Magyarországon

Rekordszintre, 11 200 milliárd forint fölé ugrott februárra a lakossági számlákon lévő folyószámlabetétek állománya, vagyis tovább nő a lekötés nélküli pénzek mennyisége a lakosságnál.
Hirdetés

Hírek

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

IMF: Világgazdasági recesszió nem lesz, de rugalmasabb világgazdaság jöhet a vámháborúk miatt

A világgazdaság továbbra is szilárd lábakon áll – legalábbis...

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...