Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Készül a második családvédelmi akcióterv
No menu items!

Készül a második családvédelmi akcióterv

Már dolgozik a második családvédelmi akcióterv előkészítésén a kormány. Célja, hogy a lehető legtöbb eszközzel segítse a fiatalok életkezdését, a családalapítást és a gyerekvállalást – közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára.

Orbán Balázs

Orbán Balázs a Három királyfi, három királylány mozgalom díjátadóján elmondta, a kormány eddig is számos olyan intézkedést hozott, amely a családalapítást és a gyermekvállalást segíti. “Számunkra a gyermek az első” – hangsúlyozta.

Hozzátette: 2017-ben bevezették a családi adórendszert, megduplázták a kétgyermekes családok adókedvezményét. Elindították az otthonteremtési programot és bevezették a gyed extrát.

Orbán Balázs közölte: szeptember végéig 117 ezer család igényelte a családi otthonteremtési kedvezményt (csok). Ez az átlagos gyerekszámmal kalkulálva csaknem félmillió embert jelent – mutatott rá.

A babaváró támogatást csaknem 48 ezer pár igényelte összesen 356 milliárd forint értékben, az autóvásárlási támogatást 19 ezren kérték, több mint 4 milliárd forint értékben.

Orbán Balázs kiemelte azt is, hogy a 2020-as büdzsé a családok költségvetése lesz.

A családok támogatása csaknem 2228 milliárd forintra nő, így mintegy 2,5-szerese a 2010-es összegnek.

Hangsúlyozta azt is, a kormányzati szándék mellett a cél eléréséhez partnerekre van szükség a piaci szektorban. Ezért is fontos, hogy ne csak a szavak szintjén emlékezzünk meg azokról a cégekről, amelyek valóban tettek azért, hogy alkalmazottjaik könnyebben alapíthassanak családot – tette hozzá államtitkár.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok

A hetedik éve rendkívüli népszerűségnek örvendő kezdeményezés keretében eddig összesen már több százezer európai fiatal utazhatta be Európát Interrail vasúti bérlettel - írták.

Német gazdasági döntéshozókkal tárgyalt Nagy Márton Németországban

Az egyeztetések középpontjában elsősorban a német gazdaság kilátásai és versenyképessége, valamint az autóipar, különös tekintettel az elektromos autógyártás jövője állt.

A kormány erősíti Magyarország gazdasági szuverenitását

Az iparági kiállítás segíti a kapcsolatépítést, azon csaknem hatvan cég fog bemutatkozni.

Félmillió felett a Határtalanul programban részt vevő diákok száma

A mostani tanévben közel kétezer pályázat érkezett, és azért, hogy minden diákcsoport el tudjon jutni kirándulásra, a rendelkezésre álló keretet 1,8 milliárd forintra egészítették ki.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.