Page 20 - zold
P. 20

Szöveg: Érsek M. Zoltán
           A TERMÉSZET ÁLTAL ELVÉGZETT





           MUNKÁNAK IS ÁRA VAN





           INTERJÚ BARTA ZSOMBORRAL,
           A MAGYAR KÖRNYEZETTUDATOS

           ÉPÍTÉS EGYESÜLETE NAGYKÖVETÉVEL







































             Mivel az építőgazdaság jelenleg a harmadik legnagyobb              – Ha arról beszélünk, hogy az épí-
             globális CO2-kibocsátó, Barta Zsombor, a Magyar Kör-               tőgazdaság globálisan a harmadik
                                                                                legjelentősebb CO2-kibocsátó, azt
             nyezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) korábbi el-
                                                                                is látni kell, hogy ez egy összetett
             nöke, jelenlegi nagykövete szerint több területen is               kérdéskör, aminek három meg-
             jelentős változásra – közte a természeti erőforrások be-           határozó eleme van: a területhasz-
             árazására – is szükség van ahhoz, hogy a megszokott                nálat, az anyaghasználat, valamint
             komfortszint mellett az építésiparban bekövetkezzen a              az energiafelhasználás, illetve
                                                                                -fogyasztás, valamint az ezekhez
             zöldfordulat. A HuGBC a közelmúltban ehhez kapcso-
                                                                                köthető kibocsátások. Ha pedig a
             lódva jelentette meg az építőiparra vonatkozó Zéró Kar-            teljes fenntarthatósági dimenziót
             bon Ajánlását.                                                     nézzük, akkor az építőgazdaságnak




          20   ZÖLDFÓKUSZ
   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25