Kezdőlap Pénzvilág MNB: az NHP Hajrá jelentősen támogatta a vállalati hitelezést
No menu items!

MNB: az NHP Hajrá jelentősen támogatta a vállalati hitelezést

A hitelpiac a koronavírus-járvány ellenére kiemelkedően teljesített tavaly, a vállalati és a lakossági hiteldinamika alapján egyaránt az uniós élmezőnyben van Magyarország. Az állami és jegybanki programok hatására a kkv-hitelállomány 13,2 százalékkal emelkedett 2020-ban – mondta a Magyar Nemzeti Bank elemzője.

A jegybank legfrissebb, a hitelezési folyamatokat ismertető jelentését kommentálva Dancsik Bálint kiemelte: a vállalati hitelállomány éves növekedése 9,4 százalékos volt tavaly, az állomány 2020 utolsó negyedévében 2,5 százalékkal, 227 milliárd forinttal bővült.

Dancsik Bálint

Az új hitelfolyósításokat a jegybanki és állami hitelprogramok jelentősen támogatták, stabilizálva a lakossági és a vállalati hitelpiacot – fűzte hozzá. Megjegyezte: az államilag támogatott programok idén is támaszt nyújtanak a hitelezésnek.

Tájékoztatása szerint 2021 első felére a lakáshitelek és a személyi kölcsönök terén egyaránt a hitelkereslet élénkülését várják a bankok, csakúgy, mint a vállalati hitelek esetében. A most bejelentett hitelprogramok mellett a garanciaprogram-bővítések lehetővé teszik, hogy a sérülékenyebbnek tekinthető cégeknél is fennmaradhat a kedvező feltételek melletti finanszírozás – vélekedett.

Dancsik Bálint közölte: az állami és jegybanki programok hatására a kkv-hitelállomány 13,2 százalékkal emelkedett 2020-ban. A kedvező eredményekhez a fizetési moratórium jelentősen hozzájárult. A vállalatok hitelfelvételét a Növekedési hitelprogram Hajrá! szerződéskötései jelentősen támogatták:

a teljes vállalati hitelkibocsátás több mint fele, míg a kkv hitelkibocsátás közel 90 százaléka a program keretein belül valósult meg a járvány kitörése óta.

Közben a moratóriumban részt vevő cégek aránya 10 százalékponttal csökkent, az utolsó negyedévben 39 százalékuk volt benne.

Kitért arra, hogy a vállalati hitelezési feltételek nem változtak érdemben az utolsó negyedév során, közben az üzleti célú ingatlanhitelezés kondícióin a bankok 61 százaléka szigorított. A bankok 2021 első felére nem jeleztek előre szigorítást vagy enyhítést sem a lakossági, sem a vállalati hitelezésben.

Dancsik Bálint ismertetése szerint a lakossági hitelállomány 257 milliárd forinttal nőtt az utolsó negyedévben. Tavaly decemberben így 14,5 százalékkal nőtt a tranzakciók hatására az egy évvel korábbihoz képest. Ez az éves dinamika a legmagasabb érték az EU országai között, ugyanakkor a fizetési moratórium hatását kiszűrve a növekedési ütem 8,4 százalék lenne év végén – mondta.

A lakosság hitelállománya elsősorban a babaváró kölcsönök és a lakáshitelek erőteljes kibocsátásának, valamint a moratórium törlesztéseket visszafogó hatásának köszönhetően bővült.

A moratóriumban a jogosult lakossági állomány 54 százaléka vett részt év végén, ez érdemben nem változott 2020-ban. A tavalyi negyedik negyedévi kibocsátás egyharmada államilag támogatott hitel volt, a babaváró hitelek állománya 2020 decemberében már a teljes lakossági állomány 13 százalékát tette ki.

Aláhúzta: a hitelezés minden szegmensben egészséges formában bővül, a hitel/GDP arány uniós szinten a legalacsonyabb (16 százalék), az MNB adósságfék szabályai egészséges mederben tartják a hitelezést.

A lakossági hitelezés bővülését idén az otthonfelújítási támogatás, az otthonfelújítási kölcsön, vagy az új lakások öt százalékos áfája is támogatja. A babaváró támogatásoknál az új kibocsátások csökkenésére számítanak középtávon, a jogosult állomány fokozatos mérséklődése miatt – mondta az elemző.

Az online sajtótájékoztató teljes egészében megtekinthető a YouTube-on:

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megkezdte működését a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat technológiatranszfer cége

A közlemény szerint a 10 millió forintos törzstőkével bejegyzett társaság azzal a céllal jött létre, hogy hatékony támogatást nyújtson a Magyar Kutatási Hálózat kutatóinak a tudományos eredményeik gyakorlati hasznosításában.

Új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak a Magyar Államkincstár

A Magyar Államkincstár új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak, hogy csökkenthessék a számlaterheiket

Emelkedett az uniós határokon feltartóztatott, belépésre jogosulatlan bevándorlók száma

A tagországok tavaly 123 655, nem uniós ország állampolgára esetében tagadták meg a belépést az Európai Unió területére, ami kismértékű, 0,3 százalékos növekedés 2023-hoz képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.

400 ezer adózótól várja a NAV a tao- és majdnem 100 ezer társaságtól a kiva-bevallást

Az idén mintegy 400 ezer adózótól várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a társasági adó (tao), illetve további közel 100 ezer társaságtól a kisvállalati adó (kiva) bevallást június 2-ig
Hirdetés

Hírek

Megkezdte működését a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat technológiatranszfer cége

A közlemény szerint a 10 millió forintos törzstőkével bejegyzett társaság azzal a céllal jött létre, hogy hatékony támogatást nyújtson a Magyar Kutatási Hálózat kutatóinak a tudományos eredményeik gyakorlati hasznosításában.

Új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak a Magyar Államkincstár

A Magyar Államkincstár új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak, hogy csökkenthessék a számlaterheiket

Emelkedett az uniós határokon feltartóztatott, belépésre jogosulatlan bevándorlók száma

A tagországok tavaly 123 655, nem uniós ország állampolgára esetében tagadták meg a belépést az Európai Unió területére, ami kismértékű, 0,3 százalékos növekedés 2023-hoz képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.

400 ezer adózótól várja a NAV a tao- és majdnem 100 ezer társaságtól a kiva-bevallást

Az idén mintegy 400 ezer adózótól várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a társasági adó (tao), illetve további közel 100 ezer társaságtól a kisvállalati adó (kiva) bevallást június 2-ig

A kínai BYD áprilisban először adott el több elektromos autót a Teslánál Európában

A kínai BYD áprilisban először előzte meg a Teslát a kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) európai eladásában - áll a Jato Dynamics piackutató honlapján.

Egymilliárd eurós kötvénykibocsátást hajtott végre az MFB

Kiemelkedő érdeklődés mellett egymilliárd euró összegű forrást vont be a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nemzetközi kötvénykibocsátás keretében, kedvező 4,375 százalékos kamat mellett

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Történelmi csúcsra erősödött, áttörte a 110 ezer dolláros szintet a bitcoin csütörtök hajnalban a világ legnagyobb kriptotőzsdei platformján, a Binance-on.

Elismerést kapott a Semmelweis Egyetem stroke-ellátó programja

Az Európai Stroke Társaság (ESO) legmagasabb, gyémánt szintű elismerését nyerte el a Semmelweis Egyetem Idegsebészeti és Neurointervenciós Klinika stroke-ellátó programja
Hirdetés

Gazdaság

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.