Kezdőlap Világgazdaság Moody's: nem jók az adósok kilátásai
No menu items!

Moody’s: nem jók az adósok kilátásai

Negatív az államadósok jövő évi globális hitelképességi kilátása, mivel a koronavírus-járvány és a megfékezésére hozott kormányzati intézkedések olyan gazdasági, pénzügyi és társadalmi sokkot okoztak, amely 2021-ben, sőt később is érezteti hatását – áll a Moody’s Investors Service átfogó tanulmányában.

A nemzetközi hitelminősítő a 13 oldalas elemzésben közölte: az év eleje óta 108 szuverén adós esetében hajtott végre felülvizsgálatot, és e felülvizsgálatok 60 százaléka – 65 minősítési lépés – negatív irányú volt.

A Moody’s kiemeli, hogy a tavalyi azonos időszakban elvégzett szuverén minősítési felülvizsgálatoknak mindössze a 20 százaléka, 2018-ban a 30 százaléka volt negatív előjelű.

A cég hangsúlyozza ugyanakkor azt is, hogy az idén volt néhány pozitív minősítési akciója is, közöttük Magyarország államadós-besorolási kilátásának pozitívra javítása.

E lépéseket az indokolta, hogy ezeknek az országoknak a hitelképessége a koronavírus-válság előtt javult, és e javulási folyamat a Moody’s várakozása szerint a járvány elültével folytatódik – áll az elemzésben.

A helyzetértékelésében a Moody’s közölte:

várakozása szerint a világgazdasági szintű hazai össztermék (GDP) a 2020-ra várt 4 százalékos visszaesés után 2021-ben 5 százalékkal növekszik.

A hitelminősítő szerint azonban ezt az előrejelzést jelentős lefelé ható kockázatok terhelik.

A cég nem várja ugyan, hogy a járvány megfékezését célzó újabb zárlatoknak ugyanolyan kiterjedésű gazdasági hatásuk lesz, mint a korábbi korlátozó intézkedéseknek, az Európában ismét bevezetett korlátozások azonban illusztrálják, hogy a növekedés mennyire érzékeny lehet a fertőzések számának újbóli ugrásszerű emelkedésére.

A hitelminősítő várakozása szerint a növekedési ütem és az olajárak fokozatos – bár mindkét esetben lefelé ható kockázatokkal terhelt – erősödése nyomán 2021-ben világszerte lefelé indulnak az államháztartási hiányok is.

A Moody’s számításai szerint az idén a globális GDP-érték 11 százalékának megfelelő rekordra duzzad a világgazdaság egészének átlagos államháztartási hiánya, jövőre azonban 7 százalékra csökken, bár még ez is magas szint lesz.

Az olajárak zuhanása különösen az olajexportőr gazdaságokban teremtett nagy deficiteket: az idén várhatóan Kuvait és Omán államháztartási hiánya lesz a legmagasabb, 32, illetve 16 százalékkal – áll a Moody’s előrejelzésében.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így őrizhető meg a vagyon értéke infláció idején

Bár a gazdasági környezet folyamatosan változik, a pénzügyi stabilitás megőrizhető tudatos tervezéssel.

200 milliárd eurós beruházást mozgósítanak a mesterséges intelligencia fejlesztésére

Az Európai Bizottság elindította az InvestAI nevű kezdeményezést, amelynek keretében 200 milliárd eurót fordítanak a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére.

Hungarikum lett a déli harangszó és a csárdás

Tovább bővült a Hungarikumok Gyűjteménye a déli harangszóval és a csárdás tánccal, a Magyar Értéktárba pedig a csárdát vették fel.

Együttműködést kötött a Béres Gyógyszergyár és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

A Béres Gyógyszergyár és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megerősítette több mint három évtized óta tartó stratégiai partnerségét, és új stratégiai megállapodás révén a 2025 őszi tanévtől a gödöllői székhelyű felsőoktatási intézmény hallgatói is pályázhatnak a Béres Kiválósági Ösztöndíjra.

Hírek

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.