Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Nagy Márton: jó úton haladunk az infláció letörésében
No menu items!

Nagy Márton: jó úton haladunk az infláció letörésében

Nagy Márton. Fotó: MTI/Soós Lajos

Ahogy a kormányzat előzetesen jelezte, januárban tetőzött az infláció, februárban pedig már elindult a mérséklődés – mondta a Világgazdaságnak a gazdaságfejlesztési miniszter. Nagy Márton szerint mindez a következő hónapokban folytatódik, sőt az infláció csökkenésének üteme egyre gyorsabbá válik.

Az interjúban a miniszter kiemelte: a szankciós infláció letörése és a negatív gazdasági hatások ellensúlyozására már húsz intézkedést hoztak, amelyek egyaránt védik a munkahelyeket, segítik a családokat és a gazdaságot is. Azt mondta, az infláció főként kínálati tényezőkből fakad, ezért elsőként ezeket kell kezelni.

“Jó úton haladunk, a várakozásaink beigazolódtak, ahogy a kormányzat előzetesen jelezte, januárban tetőzött az infláció, februárban pedig már elindult egy mérséklődés” – fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy év végére az infláció üteme 9 százalék körüli szintre szorulhat vissza.

Az élelmiszerinfláció már korábban, 2022 decemberében tetőzött, azóta pedig folyamatosan mérséklődik. Nagy Márton szerint az infláció letörését elsősorban az energiaárak csökkenése, az árfolyam stabilizálódása, valamint főképp az élelmiszereknél megfigyelhető túltermelési folyamatok segítik. Szerinte a kormányzat célzott intézkedései hatékonyak. Hangsúlyozta, hogy az infláció elleni küzdelemben nagy segítség a Gazdasági Versenyhivatal fellépése is, amely az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok árazási gyakorlatát vizsgálja.

Erre a leginkább látható, mindenki számára a mindennapokban is közvetlenül érezhető példa, hogy az elmúlt hetekben az áruházláncok sorozatosan jelentik be a különböző termékek árának csökkentését, köztük a Lidl, az Aldi, a SPAR és a CBA is – ismertette.

Hangsúlyozom, hogy a kormány továbbra is elkötelezett abban, hogy a szankciós inflációt letörje és egy számjegyűre szorítsa vissza az év végéig. A csökkenő infláció ráadásul megnyithatja a lehetőségét a jegybanki és piaci kamatok csökkentésének is” – összegezte Nagy Márton.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.