Hirdetés
Kezdőlap Hírek Nyevvizsga botrány - Vesztegetés százhúsz elítélttel
No menu items!

Nyevvizsga botrány – Vesztegetés százhúsz elítélttel

Százhúsz vádlottat ítélt el a Monori Járásbíróság: a nem jogerős ítélet szerint együttműködve – vizsgánként 150 ezer és 800 ezer forint közötti összegért – adták el a nyelvvizsgamegoldásokat ügyfeleiknek, így több ezren jutottak vesztegetés útján nyelvvizsga-bizonyítványhoz – közölte a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn az MTI-vel.

Közleményükben felidézték: az ügyben vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség. A bíróság 62 tárgyalási napot követően hétfőn hirdette ki ítéletét, amelyben csak az első húsz vádlott esetében összesen 6800 rendbeli bűncselekményt állapított meg.

A bíróság emlékeztetett: a felsőoktatásról szóló törvények alapján az egyetemi és főiskolai oklevelek megszerzésének feltétele egy idegen nyelvű középfokú komplex vizsga letétele.

Angol, német és francia – nyelvpótlékra mentek

Emellett a honvédségről, a közszolgálati tisztviselőkről, a NAV-ról, az igazságügyi alkalmazottak és a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati jogviszonyáról szóló jogszabályok alapján angol, német és francia nyelvvizsgával rendelkezők nyelvpótlékra jogosultak attól függetlenül, hogy használják-e a nyelvet.

Jelezték: 2002-ben már létezett egy olyan csoport, amely más bűncselekmények mellett nyelvvizsga-bizonyítványok vesztegetéssel való megszerzésére specializálódott.

Nyelvvizsga bizonyítvány vesztegetéssel
Nyelvvizsga bizonyítvány vesztegetéssel

Haszonszerzésük érdekében a szervezet tagjai olyanokat vettek célba, akiknek nyelvvizsgára volt szükségük. Nekik felajánlották, hogy pénzért cserébe biztosítják számukra az írásbeli és laborfeladatok megoldását. A szóbeli vizsgán a vizsgáztatók nyelvtudásától függetlenül olyan pontszámot adnak, amely szerint megfelelnek a vizsgán. A vizsgákon résztvevők előre ismert feladatokat oldottak meg, illetve előre egyeztetett kérdésekre adtak választ. A papírok megszerzését Pest megyei és budapesti nyelviskolák dolgozói is segítették.

Tíz évig árulták a nyelvvizsgát

Ezzel a módszerrel több mint tíz éven keresztül biztosították pénzért cserébe a sikeres nyelvvizsgát ügyfeleiknek – írta a bíróság, hozzátéve: a vádlottak elsősorban nyelvvizsgaközpontok alkalmazásában álltak. Ők közvetítőkön keresztül kerestek fel olyanokat, akik főként angol vagy német nyelvből, közép- vagy felsőfokú nyelvvizsgát akartak tenni.

Egy komplex vizsgáért 2002 után legalább 215 ezer forintot kértek, de volt, aki ennek akár a négyszeresét fizette.

A bizonyítékok alapján a bíróság az elsőrendű vádlottat vesztegetés elfogadásának bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért – halmazati büntetésül, 3 év próbaidőre felfüggesztve – 2 év börtönbüntetésre, pénzbüntetésre, illetve a nyelvvizsgáztatástól mint foglalkozástól végleges eltiltásra ítélte. Mindemellett a bíróság 27 580 000 forint összegben vagyonelkobzást rendelt el a nővel szemben.

További 19 vádlottat – személyenként eltérően – a bíróság többrendbeli vesztegetés elfogadása, vesztegetés, befolyással üzérkedés, társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás, illetve – részben felbujtóként elkövetett – befolyással üzérkedés vétsége miatt 1 év 6 hónap és 2 év időtartamig terjedő, felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint pénzbüntetésre és a bűncselekmény útján szerzett vagyon elkobzására ítélte.

A bíróság 120 vádlottnál vesztegetési cselekményben hozott elmarasztaló ítéletet.  Több terhelttel szemben megállapította a befolyással üzérkedés, illetve a közokirat-hamisítás bűntettét. Ezért őket pénzbüntetésre és a bűncselekmény útján szerzett vagyon elkobzására ítélték, illetve megrovásban részesítették. További egy embert felmentettek a vesztegetés miatt ellene emelt vád alól, egy terhelt esetében pedig korábban hoztak ítéletet.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Német autógyártók: kínzó a kínai e-autókra való átállás és a kereskedelmi háború

A BMW AG és a Mercedes-Benz Group AG negyedéves...

Nagy bajban a cégvezér, aki több autógyárat gyárat már sikeresen egybegyúrt

Carlos Tavares Fotó: Nathan Laine/Bloomberg A Stellantis vezérigazgatója, Carlos Tavares a helyzetet...

Az utazáshoz nekünk is jöhet az EU Digital Travel

Az Európai Bizottság megfogalmazott két javaslatot a schengeni térségbe...

Különleges naperőmű üzemel Környén

Sikeres az első hazai, ipari naperőmű, amelynek termelése automatikusan,...

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...

Alig változott a forint árfolyama a hét végén

A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja