Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Csökkenéssel indult a kereskedés a főbb európai piacokon
No menu items!

Tőzsde – Csökkenéssel indult a kereskedés a főbb európai piacokon

Csökkenéssel indult a kereskedés a főbb nyugat-európai részvénypiacokon kedden, a hangulatot erősen rontja az amerikai-kínai feszültségek éleződése.

A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,58 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,48 százalékos, a párizsi CAC-40 0,41 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 0,65 százalékos mínuszban nyitott.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,43 százalékos csökkenéssel indította a napot.

Az eurót 1,1893 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon délelőtt kilenc órakor, 0,20 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz a hétfői záráshoz képest.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára enyhén csökkent annak nyomán, hogy a nagy olajexportáló országokat tömörítő OPEC+ csoport jelezte, szinte teljes egészében teljesítették a kitermelés korlátozására áprilisban vállalt kötelezettségeiket.

Az októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,40 százalékos mínuszban, 45,19 dolláron, a szeptemberi szállítású WTI pedig 0,54 százalékos veszteségben, 42,66 dolláron forgott kilenc órakor.

Az arany ára ismét a 2000 dolláros küszöb körül mozog. Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,67 százalékkal, 1998,78 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,62 százalékkal 2011,10 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.