Kezdőlap Kül-hon Vállalkozz Vajdaság! - online képzés kezdő vállalkozóknak
No menu items!

Vállalkozz Vajdaság! – online képzés kezdő vállalkozóknak

Kezdő vállalkozókat segítő internetes platform indult a vajdasági gazdaságfejlesztési programban.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Vállalkozz Vajdaság! elnevezésű online képzési program szabadkai bemutatóján hangsúlyozta: a jelen és a jövő a fiatalokon keresztül valósítható meg, rajtuk keresztül lehet nemzetpolitikát indítani.

A programot a Kárpát-medencében elsőként, a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programját kezelő Prosperitati Alapítvány a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának 6 millió forintos támogatásával indította.

Potápi Árpád János

Potápi Árpád János kiemelte, hogy a vajdasági régió a kilencvenes években a határon túli magyarlakta területek közül a legnehezebb helyzetben volt. “Ebből a válságból kellett megkeresni a kiutat, meg kellett mutatni az itt élőknek, hogyan és miért maradjanak itthon és boldoguljanak” – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: ez a vajdasági magyarságnak sikerült, amit segített a politikai intézményrendszer megerősítése.

Az erős vajdasági magyar politikának köszönhetően valósult meg a Magyarország és Szerbia közötti történelmi megbékélés, illetve a két ország, a két kormány közötti jó kapcsolat. Ezen az úton óriási szerepe volt és van a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) és elnökének, Pásztor Istvánnak – hangsúlyozta a nemzetpolitikai államtitkár, majd gratulált a VMSZ választási sikeréhez. Mint mondta, a VMSZ példát mutatott az egész magyar nemzetnek összefogásból, és ezt a példát az egész Kárpát-medence követheti.

A Vállalkozz Vajdaság! a fiatalokat és a kezdő vállalkozásokat szólítja meg, célja pedig az, hogy azok, akik vállalkozást indítanak, tisztában legyenek a rájuk váró feladatokkal és nehézségekkel.

Potápi Árpád János közölte: a járványhelyzet ellenére a magyar kormány programjai nem fejeződtek be, a nemzeti összetartozás éve a nemzeti szolidaritás éve is lehet, a cél az, hogy ne essenek szét a nemzetrészek, hanem megerősödve zárják ezt az évet.

Pásztor István

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kiemelte, annak ellenére, hogy a magyar kormányt és a magyar költségvetést is megviseli a koronavírus-járvány, mégis folyamatos volt a támogatás, amelyet Magyarország biztosított a vajdasági magyarság számára.

Leszögezte, az idei év az erős közösségek éve. A vajdasági magyarság a választásokon megmutatta, hogy erős közösség, mert lehet, hogy számában csökkent, de elkötelezettségben, szándékban, ragaszkodásban előbbre tart, mint korábban – tette hozzá, arra utalva, hogy a VMSZ történelmi sikert ért el az önkormányzati, vajdasági és parlamenti választásokon.

A VMSZ elnöke kitért arra, hogy a vajdasági vállalkozói réteg is egymásra talált a gazdaságfejlesztési programnak köszönhetően, a vállalatok kapcsolatba lépnek egymással, és segítik egymás működését, ennek pedig nemcsak gazdasági, hanem társadalmi következményei is vannak.

A most indult vállalkozásfejlesztési platform a vállalkozás működtetése során felmerülő problémák modellezésével készíti fel a kezdő vállalkozókat az előttük álló feladatokra. A programban internetes regisztrációt követően bárki részt vehet.

A képzési platformot vajdasági szakemberek bevonásával a helyi Pro Scientia Naturae Alapítvány dolgozta ki.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A vizsgálat lezárult, felejtse el?

A GVH Versenytanácsa megállapította, hogy a feltételezett jogsértés egyértelműen nem volt bizonyítható, mivel a fizetési terminálon már nem volt alapértelmezetten beállítva a borravaló mértéke és a fogyasztók maguk dönthetik el, hogy 0 és 20 százalék között mekkora mértékű borravalót adnak.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

BÉT – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a BÉT-en

Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor szenior elemzője szerint, a hangulat azonban továbbra is törékeny.

Devizapiac – Alig változott péntek reggelre a forint árfolyama

Alig változott a forint árfolyama az előző délutáni jegyzéséhez képest péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.