Kezdőlap Egészség-ügy Van pénz: 1,3 milliárd forintot biztosítanak a kórházi klímák javítására
No menu items!

Van pénz: 1,3 milliárd forintot biztosítanak a kórházi klímák javítására

A hőhullám miatt nyolcvanegy kórházból összesen négyben kellett átszervezni a műtéteket, a kórházi klímák javítására 1,3 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre idén – mondta el a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn reggel a Kossuth rádióban.

Takács Péter hozzátette, kisebb üzemzavarok mindenhol voltak, de egyetlen beteg sem maradt ellátatlanul, akinek azonnali orvosi beavatkozásra volt szüksége. A problémákat a kórházak belső ellátásszervezéssel meg tudták oldani.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a hőhullámokhoz való alkalmazkodás érdekében három éve folyik a kórházi klímák modernizálása, ez idő alatt a kormány több mint 10 milliárd forintot fordított a területre. Budapesten és környékén, illetve a nagyobb vármegyei kórházak közül 14-ben történt teljes klímacsere.

Takács Péter kiemelte, a műtőket ellátó klímáknak olyan levegőt kell biztosítani, hogy kórokozók ne juthassanak a nyílt műtéti sebekbe, ezért nagy méretű és költséges berendezések. A Kútvölgyi kórházban egy teljes emeletet foglal el a légkondicionáló.

Az egészségügyi államtitkár szólt arról is, hogy a berendezések javítását számos esetben alkatrészhiány lassítja, ezért ipari, konténer méretű mobil klímák beszerzésének lehetőségét vizsgálják, hogy a lehető leghamarabb pótolni lehessen a kiesett hűtőkapacitást.

Takács Péter a témáról az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, sajnos a klímaváltozás miatt nálunk is napi gyakorlat lehet, ami a mediterrán országban már két évtizede megszokott, hogy a legnagyobb hőterhelés idején néhány nappal eltolják a halasztható műtéti beavatkozásokat.

Az államtitkár szólt arról is, hogy szerdán és csütörtökön tanácskoznak Budapesten az unió egészségügyi miniszterei. Kiemelt téma lesz az európai egészségügyi rendszerek ellenállóvá tétele a klímaváltozás hatásaival szemben.

Magyarország uniós elnöksége segít ennek előmozdításában, azonban ez nemcsak egészségügyi, hanem energetikai, iparfejlesztési kérdés is, tehát közös európai koordinációra van szükség – mondta Takács Péter.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsz százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly

Húsz százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly, amikor 75 ember vesztette életét - hívta fel a figyelmet a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja alkalmából a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) hétfőn.

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása, őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül.

A Generali közgyűlése jóváhagyta a 2024-es pénzügyi beszámolót

A Generali csoport közgyűlése elfogadta a 2024-re vonatkozó pénzügyi beszámolót, valamint bejelentette a részvényenként 1,43 euró osztalék kifizetését.

A gazdasági kihívásokból lehetőséget kell teremteni

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) feladata az, hogy a gazdasági kihívásokból lehetőségeket teremtsen a vállalkozók számára - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) általános alelnöke a XVIII. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján hétfőn, a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
Hirdetés

Hírek

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.