Kezdőlap Világgazdaság Szijjártó: nem szavazunk meg olaj- és gázimportra vonatkozó szankciókat
No menu items!

Szijjártó: nem szavazunk meg olaj- és gázimportra vonatkozó szankciókat

Szijjártó Péter Luxembourgban. Kép forrása: Szijjártó Péter/Facebook

Magyarország az energiaellátását a jövőben is biztosítani fogja, így nem szavaz meg olyan javaslatot, mely akár a kőolaj-, akár a földgázszállításokra vonatkozó szankciókat tartalmazna – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban, az uniós tagországok külügyminiszterei ülésének szünetében.

Szijjártó Péter magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: Magyarország nem engedi meg senkinek sem, hogy a háború árát a magyar emberekkel fizettessék meg.

Magyarország energiaellátásának biztonsága szempontjából semmilyen kompromisszumra nem vagyunk hajlandóak” – fogalmazott a miniszter, majd hozzátette: a kőolaj- és földgázimportra vonatkozó szankciók a magyar gazdaságot leállítanák, aránytalan károkat okoznának Magyarország számára.

Az Oroszországból származó energiahordozóknak az orosz fizetőeszközben, rubelben történő kifizetésére vonatkozóan közölte: megvan a megoldás, amellyel Magyarország nem sért semmilyen uniós szankciós intézkedést, és mégis biztosítani tudja az ország földgázellátásának biztonságát.

Elmondta, az illetékes vállalatok szerződéseinek módosítása zajlik, noha azokban már szerepel, hogy a kifizetések tekintetében át lehet térni az eurótól eltérő pénznemre.

Kijelentette: a megoldás semmilyen uniós szankciós intézkedést nem sért. A kétoldalú szerződések birtokában Magyarország nem látja szükségét annak, hogy az Európai Unió bármilyen közös fellépést, összehangolt pozíciót hozzon létre a kérdésben – szögezte le.

Közölte továbbá, a földgáz- és kőolajszállítás uniós szankciók alóli mentessége mostantól nemcsak az uniós tagországokra, hanem a tagjelölt országokra, köztük a Nyugat-Balkán országainak jelentős részére is vonatkozik.

A miniszter elmondta, a további fegyverszállításátokra vonatkozó ukrán igénynek sok európai uniós ország meg akar felelni. Mivel a brüsszeli intézmények támogatják az ukrán igényt, a tanácskozáson az a döntést született, hogy az európai békekeret költségvetési összegét az EU újabb 500 millió euróval megnöveli. Magyarország nem akadályozta meg a döntést és nem akadályoz meg más országokat abban, hogy fegyvereket szállítsanak Ukrajnába, de kitart azon álláspontja mellett, hogy nem szállít fegyvereket, és nem engedi át területén más országok fegyverszállítmányait közvetlenül Ukrajnába – húzta alá.

Kijelentette: a magyar emberek a múlt heti parlamenti választásokon a kormánypártok rekordszámú támogatása mellett világossá tették, hogy békét és biztonságot akarnak. Márpedig, ha Magyarország fegyvereket szállítana, vagy fegyverszállítmányokat engedne át területén, az súlyosan veszélyeztetné az ország és a magyar emberek biztonságát – emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter az osztrák kancellár, Karl Nehammer hétfői moszkvai látogatására vonatkozóan azt mondta: minden Oroszországgal történő kapcsolatfelvételnek örülni kell, mert a személyes kapcsolatfelvételek a diplomácia továbbélését biztosítják, és reményt adnak arra, hogy egy idő után diplomácia úton a háborúnak véget lehet vetni.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Turkish Airlines megállapodást kötött a Dubai Islamic Bankkal egy Airbus A350 finanszírozásáról 

A világ legtöbb országába repülő légitársaságaként ismert Turkish Airlines sikeresen hajtott végre egy innovatív finanszírozási tranzakciót egy Airbus A350 típusú repülőgép beszerzésére.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

Bécs napfényre kapcsol: 500 napelemes rendszer a jövőért

Ausztria legnagyobb regionális energiaszolgáltatója, a Wien Energie, immár 500 napelemes rendszert működtet a városban.
Hirdetés

Hírek

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Nemek közti jövedelemkülönbség: egy félszobával kevesebb jut a nőknek lakásvásárlásnál

A magyar nők kevesebb hitelt képesek felvenni, mint férfi társaik, ami a lakásvásárlásnál is jelentős hátrány lehet, hiszen kevesebb hitelből csak kisebb vagy rosszabb állapotban lévő lakást tudnak venni

Európában szabad a koncert csók, de így sem mindentől véd meg a GDPR

A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is.

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...