Hirdetés
Kezdőlap Hírek A BKK közel kétmilliót hajtott be egy bliccelőn
No menu items!

A BKK közel kétmilliót hajtott be egy bliccelőn

A BKK 2015 óta szigorúbban lép fel a jegy és bérlet nélkül utazókkal szemben. Kép forrása: BKK

Az előző év rekordbliccelőjének 1 879 391 forintot kellett fizetnie, a másodiknak kicsit több mint egymilliót, a harmadiknak pedig mintegy 900 ezer forintot. A tízes lista utolsó helyén pedig az a bliccelő áll, aki 661 ezer forintot fizetett – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

A legmagasabb összegű pótdíjbefizetés hat végrehajtási eljárásból, több tucat rendezetlen pótdíjazás alapján jött össze, de jócskán elmarad a 2020-ban beszedett legborsosabb pótdíj összegétől, amely 2 797 400 forintra rúgott – jelezte a BKK.

Hozzátették, hogy a negatív rekorderek ellen a befizetések elmulasztása miatt több, akár nyolc végrehajtási eljárás is indult. A kiszabott pótdíjak időbeni befizetésével töredékére lehetett volna csökkenteni a notórius bliccelők kiadásait és a pótdíjazással járó adminisztrációt – figyelmeztetett a vállalat.

Közölték azt is, hogy a korábbi évtizedek enyhébb pótdíjazási gyakorlatát felülvizsgálva a Budapesti Közlekedési Központ 2015 óta szigorúbban lép fel a jegy és bérlet nélkül utazókkal szemben, ezáltal a pótdíjkezelési eljárások is hatékonyabbá váltak.

A szigorúbb követeléskezelésnek köszönhetően évente több tízezer fizetési meghagyásos és végrehajtási eljárást indít a cég.

Mint jelezték, a fővárosi önkormányzat által előírt díjszabás szerint a 16 ezer forintos alappótdíj a helyszínen, a jegyellenőrnél készpénzzel vagy bankkártyával fizetve, illetve az adatfelvételt követő két munkanapon belüli személyes vagy banki befizetés esetén 8 ezer forintra mérséklődik. Ha sem a 8 ezer forintos pótdíjösszeget, sem a 16 ezer forintos alappótdíjat nem fizeti meg az ügyfél határidőn belül, 30 napon túl a késedelmi és az eljárási díjjal tovább emelkedik a pótdíj összege 32 500 forintra.

Ha felszólításra ezt sem fizeti be az ügyfél, fizetési meghagyást kap, és ha erre sem érkezik befizetés, a BKK végrehajtást kérve is érvényesítheti a követelését. Ilyenkor a behajtási eljárások és jogi lépések összes költsége a bliccelőt terheli – írták.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tíz év alatt eltűnt a magyar bankfiókok több mint fele

Az idén kilenc hónap alatt 65 bankfiókot zártak be, már csupán 1445 egység van az országban. Tíz éve még bőven 3 ezer fölött volt a fiókok száma. A dolgozók számát azonban nem csökkentik a pénzintézetek, mert az online bankolás ad más munkát.

A legjobb pálinkákat díjazták

Az Agrárminisztérium 2014-ben hirdette meg először a  Nemzeti Pálinkakiválóság Programot.

Jön a vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseit támogató program

Februárban rajtolhat el a vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseit támogató program.

Tönk szélére kerültek magyar vállalkozások az ukrán áruszállítók miatt

Az ukrán fuvarozók egészen más gazdasági és jogszabályi környezetből érkeznek, így eltérőek a költségeik is, valamint nem érvényesek rájuk az uniós szabályok.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.