Hirdetés
Kezdőlap Hírek A hagyományos média kárára virul az internet
No menu items!

A hagyományos média kárára virul az internet

Az internetezők fele már egyáltalán nem a tévéből, a rádióból vagy a nyomtatott sajtóból tájékozódik – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) piackutatásából.

Az NMHH közölte: az internethasználat magyarországi terjedésével párhuzamosan “egyre nehezebb helyzetbe kerül a hagyományos média és távközlés“, azaz a tévézés, a rádiózás, a nyomtatott sajtó és a telefonálás.

2019 végén már több mint 6,5 millió internetező volt Magyarországon (a 15 évesnél idősebbek körében), akik legalább heti rendszerességgel böngésztek a világhálón.

A hagyományos elektronikus és nyomtatott sajtóból az internetezők fele egyáltalán nem vagy kevéssé szokott tájékozódni – állapította meg a felmérés, amelyet tavaly november 18. és december 10. között négyezer fős minta segítségével, online önkitöltős kérdőívvel készítettek.

A szórakozás, filmnézés tekintetében is hasonló arányban vezet az internet: 46 százalék nem vagy már csak keveset tévézik, sokkal inkább a neten tölti a szabadidejét.

Megjegyezték, hogy “a hagyományos telefonálás valamennyire tartja magát az internettel folyó versenyben“. Csak a válaszadók egyharmada mondta, hogy nagyrészt vagy kizárólag az interneten keres meg másokat.

Az összegzés megállapítása szerint a hagyományos média és távközlés internettel szembeni térvesztése leginkább azzal függ össze, hogy egyre több ember, egyre többet és egyre magabiztosabban internetezik, vagyis – az életkor kivételével – “a demográfiai jellemzők itt kevéssé mutatnak összefüggéseket“.

A húsz év alattiaknál sokkal gyorsabb a televízió és a rádió térvesztése is az internettel szemben – mutattak rá.

A tizenévesek között tízből heten a világhálóról tájékozódnak a hagyományos tévék, rádiók, újságok helyett – tizenháromból mindössze egy fiatal mondta, hogy többet tévézik, mint amennyit internetezik -, és tízből nyolcan az interneten néznek filmeket, videókat vagy sorozatokat.

A harminc év alattiak kétharmada, a harmincasoknak pedig a fele nyilatkozott úgy, hogy már nagyrészt vagy kizárólag interneteznek tévézés helyett.

A hatvanas és a hetvenes korosztálynál is jelentkezik az internet “beszippantó” hatása. Az internetező hatvanasok 70 százaléka, míg a hetven évesnél idősebbek 68 százaléka ugyanannyit vagy többet internetezik, mint amennyit tévézik.

Az NMHH kutatásából az is kiderült, hogy a videonéző internetezők 15 százaléka teljesen felhagyott a hagyományos tévénézéssel, további 26 százalékuk pedig kevesebbet tévézik; a neten zenét és podcastot hallgatók közül pedig már 22 százalék hagyott fel véglegesen “a klasszikus rádiózással”.

Erről kiemelték, hogy az átrendeződés ez esetben is a harminc éven aluliak körében a legszembeötlőbb. Az Y- és Z-generációban kétszer többen vannak, akik már nem tévéznek (28 és 30 százalék), és másfélszer-kétszer többen, akik már nem rádióznak (28 és 38 százalék), mint azok, akik fogyasztanak még hagyományos médiát.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Módosították a bécsi építési szabályzatot: kötelező lesz a napelem

Megszavazta a tartományi parlament a bécsi építési szabályzat módosítását, amely több, a klímavédelemmel kapcsolatos előírást is tartalmaz. A jövőben nem épülhet új társasház napelemek nélkül, a régebbi épületek felújításakor pedig ki kell zöldíteni a belső udvart. Egyszerűbb lesz a zöldtetők és zöldhomlokzatok létesítése is.

Kétszázmilliárd felett a nyugdíjpénztárak nyeresége

A 2022-es fekete év után az idei eddig az óriás hozamoké volt a nyugdíjpénztáraknál, kilenc hónap alatt csaknem a tavalyi veszteség dupláját nyerték vissza, és még az inflációt is megelőzhetik. A működésük azonban veszteséges maradt, és a taglétszám is csökken.

A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett

A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett; a gyártás és építés 2010-es években elért sikere után a következő évtized a fejlesztésekről szól.

A mesterséges intelligencia a magyar gazdaság kitörési pontja lehet

A mesterséges intelligencia (MI) a magyar gazdaság kitörési pontja lehet, a kormány ezért arra törekszik, hogy az ország digitalizációs felkészültsége a térség legjobbja legyen.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.