Kezdőlap Menedzser Akadémia A HR-hatékonyság értékelése - Az értékmérés értéke 1.rész
No menu items!

A HR-hatékonyság értékelése – Az értékmérés értéke 1.rész

dr. Gonda György

Az informatikai, a távközlési, a digitális, valamint a robotikával és a mesterséges intelligenciával kapcsolatos forradalom többek között azt is lehetővé tette, hogy a 21-dik században már szinte minden mérhető.

Nem csak méterben, literben, időben, profitban, hanem számos tevékenység hatékonyságának alakulásában is. Ilyen például a vállalati humán erőforrás (HR) tevékenység, funkció eredményességének mérése, amelyre ma már egész mutatórendszerek és szoftverek állnak rendelkezésre. Így mostanra már messzinek tűnik az a 3-4 évtizeddel ezelőtti időszak, amikor a személyzeti részleg csak adminisztratív feladatokat – munkaidő nyilvántartás, bérszámfejtés, alkalmazottak személyi adatai stb. – látott el és nem kapcsolódott a céges stratégiai célok megvalósításához. Mi változott viharos gyorsasággal ebben a „műfajban”?

Nem kétséges, hogy az üzleti életben, a vállalatoknál és szinte minden szervezeti struktúrában manapság a HR-részleg (legyen az csoport, osztály, főosztály, igazgatóság) az úgynevezett támogató funkciók sorában kiemelt fontossággal és szereppel bír. Ennek egyik oka az, hogy a cégek versenyképességét, piaci pozícióit jelentős mértékben a személyi állomány minősége határozza meg. Miután a HR része a vállalatvezetésnek, tevékenysége közvetlenül kapcsolódik a céges stratégiához, célokhoz, változásokhoz. Ezért is olyan fontos az emberi erőforrás részleg hatékonyságának alakítása és mérése. Az elvárások pedig folyamatosan fogalmazódnak meg mind a munkavállalók, mind pedig a menedzsment részéről.

Kulcsszerepben a KPI-k

Ahhoz, hogy egy vállalat működése sikeres legyen, nélkülözhetetlen az eredmények folyamatos mérése, a kiértékelés és visszacsatolás. Ez az állítás a szervezetek HR tevékenységére fokozottan igaz. Ebben a kérdésben jelentős szempont a kulcs hatékonysági mutatók (key performance indicators, KPI) kiválasztása és ezek folyamatos mérése, felülvizsgálata. Amikor a vállalat vagy a szervezet meghatározta küldetését, azonosította az érdekeltek körét és meghatározta céljait, akkor szükségessé válik, hogy mérni tudja az előrehaladását ezen célok felé. Ezt a célt szolgálják a KPI-k. Fontos kiemelni, hogy a KPI mérőszámoknak közvetlenül kapcsolódniuk kell a vállalat általános stratégiájához, célkitűzéseihez.

HR és stratégia

A döntési jogkörrel rendelkező HR tevékenysége igen szerteágazó. Foglalkozik többek között munkaerő toborzással és kiválasztással, teljesítmény értékeléssel, javadalmazási kérdésekkel, tanfolyamok és szakképzések szervezésével, a céges kultúra alakításával, tehetséggondozással és a sort hosszan lehet folytatni. Látnivaló, hogy századunkban egyrészről a HR a cégvezetés stratégiai partnere, másrészről pedig szoros összefüggés van a humánmutatószámok és a cég stratégiája között. Ez az összefüggés viszont megköveteli a HR hatékonyságának folyamatos mérését, elemzését, összehasonlítását az ágazat vezető vállalataival (benchmarking), és szükség esetén a változtatások azonnali végrehajtását. A HR-stratégia tervezése sok tényező figyelembevételével készül, amelyek közül érdemes kiemelni:

  • a mérőszámok definiálását
  • a dolgozók visszajelzéseinek elemzését
  • a vezetőkkel folytatott megbeszélések elemzését
  • a folyamatos felmérések kiértékelését

A HR hatékonyságának mérése és értékelése

Amikor a HR hatékonyságának értékelését végezzük, meghatározhatunk vállalaton belüli és azon kívüli tényezőket is. A vállalaton belül két fő értékelési irány a mérvadó: a cégvezetés és a munkavállalók véleménye. Feltétlenül érdemes megvizsgálni néhány mutatószámot is, amelyekből szintén lehet következtetni a HR tevékenység minőségére. A vállalaton kívüli tényezők közül az egyik meghatározó csoportot az álláskeresők jelentik, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a szakmai partnereket sem.

A HR hatékonyságának mértéke (vagy annak hiánya) jól mutatja, miként járulnak (vagy nem) hozzá a HR-részleg akciói és egyes tevékenységei a vállalat üzletmenetének alakulásához. A gyakorlat azt mutatja, hogy egy hatékony HR-csapat nagy szerepet játszik, játszhat a vállalat fejlődésében, különösen akkor, ha a részleg vezetőit a cégvezetés bevonja a döntéshozatalba.

A hatékonyság mérése a HR területén több szempontból is fontos: biztosítja az emberi és egyéb erőforrások kedvező és komplex felhasználását, segíti a költségvetés, valamint a munkaerő-igény tervezését, s nem utolsó sorban hatással van az üzleti és a támogató folyamatok alakítására, alakulására. Nem kevésbé fontos, hogy a hatékony HR tevékenység képes optimalizálni a vállalat humán tőkével kapcsolatos stratégiáját.

A HR-részleg munkájának megítélésekor többek között figyelembe kell venni a tehetséges munkaerő toborzását és továbbképzését, a cég munkaerő megtartási képességét, a toborzással kapcsolatos költségeket és még sok egyéb tényezőt, amelyek egy részéről még lesz szó. Igencsak fontos és hasznos a HR-funkció időszakos értékelése, amely rámutat a HR- tevékenységek erősségeire és gyengeségeire, lehetővé teszi ez utóbbiak kijavítását, biztosítja a humánerőforrás projektek összekapcsolását a cég üzleti célkitűzéseivel, s rávilágít arra is, milyen hatással van a HR- részleg tevékenysége a vállalat üzletmenetére. Mindent összevetve: a HR időszakos értékelésének elsődleges célja annak meghatározása, hogy ezen a területen mi működik jól, hol szükségesek korrekciók annak érdekében, hogy még sikeresebb legyen a szervezet, a vállalat.

A LinkedIn a mesterséges intelligencia közreműködésével néhány szempontot javasol a vállalati emberi erőforrás teljesítményének mérésére. Például a KPI-k összehangolása a vállalati célokkal, gyakori felmérések a dolgozók és a vezetők körében, benchmarking végzése az ágazati legjobb gyakorlat és a versenytársak figyelembevételével.

Mérőszám-hiány

A Gartner tanácsadó nagyvállalat felmérése szerint 2023-ban a szervezetek 58 százalékánál a stratégiai tervezés egyik fő akadálya a HR-tevékenység mérőszámainak hiánya. Ez a magas arány is azt bizonyítja, hogy a vállalatoknak – akár vezetési tanácsadók segítségével – meg kell „alkotniuk” a stratégiai üzleti célkitűzésekhez kapcsolódó KPI-ket. (Itt érdemes hivatkozni a Gartner egy másik, 2022-ben készített felmérésére. Eszerint a munkahelyet változtatók 53 százaléka szerint a vállalat otthagyásának egyik fő oka a cégvezetés támogatásának hiánya. Az érem másik oldala: a megkérdezettek 57 százaléka azért nem változtat munkahelyet, mert elégedett a közvetlen főnökével és a vállalatvezetés támogatásával.)

 

Dr. Gonda György, CMC

vezetési tanácsadó

Certified Management Consultant

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az EKB 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette a három irányadó eurókamat szintjét.

Új támogatások segítik a dinamikusan fejlődő magyar húsmarhatartást

Az állattenyésztő ágazatok közül az elmúlt 25 évben a legnagyobb bővülést a húsmarha szektor produkálta. Az elmúlt időszakban a tenyészállatok iránt is kiemelkedő a kereslet – mondta Farkas Sándor miniszterhelyettes, a Magyar Szarvasmarhatenyésztők Szövetségének tagegyesületei és a MATE Állattenyésztési Tudományok Intézet „Húsmarhatenyésztési Tanácskozás” című szakmai rendezvényén, csütörtökön, Gödöllőn.

Megjöttek a számok, több ezren már az első hónapban felvették a munkáshitelt

A tavalyi csúcsdöntések után erős maradt a lakosság hitelfelvétele 2025 elején is, ráadásul már nemcsak a lakáshitelt és a személyi kölcsönt vitték az igénylők, hanem több mint kétezer fiatal az új munkáshitelre is szinte azonnal lecsapott.

Megugrott az érdeklődés az állami támogatású konyhafelújítás iránt

Újabb rekordot döntött Magyarország legtöbb konyhabútort bemutató eseménye

Hírek

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.