Hirdetés
Kezdőlap Autóipar A járvány bedöntötte a nagyhaszonjárművek piacát
No menu items!

A járvány bedöntötte a nagyhaszonjárművek piacát

A január-májusi időszakban 60 százalékkal estek vissza a forgalomba helyezések a nagyhaszonjárművek piacán az előző év azonos időszakához képest.

A Világgazdaság a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elemzését idézve azt írta: a 16 tonna feletti nagyhaszonjárművek értékesítésében a magyar piacon 2018 volt a csúcsidőszak, amikor az éves forgalomba helyezések száma meghaladta az 5400-at. Erős év volt 2019 is, de a sofőrhiány és a fuvardíjak csökkenése hatással volt az új járművek vásárlására.

Az idei évet lendülettel kezdte a piac, és a járványhelyzetig jókora volt a beruházási kedv. Március közepén azonban az új járművek megrendelésére szóló igények egyik napról a másikra elapadtak. A járvány következtében májusban 80 százalékkal esett vissza a piac, és a vártnál gyengébb lett a június is: a tavalyi év azonos időszakához képest 70 százalékos a visszaesés.

A járványhelyzet miatt a nagyhaszonjármű-gyártók zöme az ellátói láncok akadozása miatt bezárt, április közepétől május végéig álltak a gyárak Európában.

Illés Dávid, az MGE elnökségi tagja rámutatott: még mindig nagy a bizonytalanság, és a fuvarozók is óvatosabbak. A nyári karbantartási leállások miatt szeptemberben szokott újra elindulni a piac, ám az idén várhatóan az ősz sem lesz erős – tette hozzá.

Megjegyezte: ugyanakkor a korábban problémát okozó sofőrhiány eltűnt, mivel a járműflották 30 százaléka parkolópályára kényszerült a járvány miatt.

Az egyesület elemzése szerint a buszok esetében szintén nagy a visszaesés, mivel a turistabuszokat üzemeltető cégek teljesen leálltak, és a korábban megrendelt járműveket sem veszik át a gyártóktól. A piac élénkülését csak 2021. február-március környékére prognosztizálják.

A helyi-helyközi járművek értékesítésében a járvány nem okozott olyan mértékű visszaesést, mint a turistakategóriában. Az üzemeltetők, elsősorban az állami, önkormányzati tulajdonban lévő cégek átveszik a járműveket, és csak kisebb csúszások fordulnak elő. Az új autóbuszok piaca 95 százalékban állami vagy önkormányzati tulajdonban van.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.