Kezdőlap Gazdaság A KSH szerint 352 ezer forint volt a nettó átlagkereset októberben
No menu items!

A KSH szerint 352 ezer forint volt a nettó átlagkereset októberben

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 510 500, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352 000 forint volt októberben. Az előbbi 18,4 százalékkal, utóbbi 19,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A hivatal kiemelte: az átlagkereset növekedéséhez főként a minimálbér és a garantált bérminimum tavaly végrehajtott emelése, valamint a már előre ütemezett és a pótlólagos béremelések járultak hozzá.

A reálkereset 2,2 százalékkal csökkent, a fogyasztói árak előző évhez mért 21,1 százalékos növekedése mellett, míg  az év első tíz hónapjában 4,3 százalékkal nőtt, a fogyasztói árak 12,7 százalékos növekedését figyelembe véve – tájékoztatott a KSH.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete októberben közfoglalkoztatottak nélkül számolva 519 800 forint, a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 339 500 forint volt az év tizedik hónapjában.

A KSH a rendszeres – prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli – bruttó átlagkeresetet 486 400 forintra becsülte.

Január-októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 514 800 forint volt (közfoglalkoztatottak nélkül számolva 504 300 forint) a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél, valamint a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 335 400, a kedvezményeket is figyelembe véve 347 500 forintot tett ki az első tíz hónapban.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 17,6 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 18,3 százalékkal nőtt tíz hónap alatt az előző évi azonos időszakhoz képest.

A bővülést a KSH szerint elsősorban az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések, valamint a 2022-ben végrehajtott minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés magyarázza.

A bruttó átlagkereset január-októberben a pénzügyi, biztosítási ágazatban volt a legmagasabb (844 100 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (316 700 forint).

A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 552 500, a nők esetében 457 700 forint volt, ez a férfiaknál 18,1, a nőknél 16,6 százalékos növekedés egy év alatt.

A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 468 500, a költségvetésben 445 500, a nonprofit szektorban 493 800 forintot ért el, ami 14,3, 16,2, illetve 28,5 százalékos emelkedés az előző évhez viszonyítva.

A hivatal magyarázata szerint a nonprofit szektor átlagot meghaladó kereset-növekedéséhez hozzájárult, hogy 2021. augusztus elejétől számos oktatási intézmény a költségvetési szektorból ebbe a szektorba került.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Búzaszenteléssel vette kezdetét az idei Magyarok Kenyere program

A horvátországi Karancson tartott Kárpát-medencei Búzaszentelő Ünnepséggel vette kezdetét az idei Magyarok Kenyere program.

Tájegységi központ épül Tardoson a Gerecse jövőjéért 

A Gerecsei Tájvédelmi Körzet központjában, Tardoson egyedülálló fejlesztés veszi kezdetét. A 310 millió forintos uniós támogatással megvalósuló Jura Ház nemcsak a természetvédelmi őrszolgálat új bázisa lesz, hanem a fenntartható fejlődés, a közösségi összefogás és a környezeti nevelés szimbóluma is

A Turkish Airlines új korszakot ünnepel az európai légiközlekedésben

A Turkish Airlines büszkén ünnepli Törökország légi közlekedésének történelmi mérföldkövét, amelynek során az iGA Isztambuli Repülőtér 2025. április 17-től kezdődően elsőként vezeti be Európában a három független futópályás üzemet

Itt a korszakváltás: jönnek a kínai autók a használt kínálatba

Az idei év első negyedéve kimagasló eredményeket hozott a Das WeltAuto számára.
Hirdetés

Hírek

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

IMF: Világgazdasági recesszió nem lesz, de rugalmasabb világgazdaság jöhet a vámháborúk miatt

A világgazdaság továbbra is szilárd lábakon áll – legalábbis...

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.