Kezdőlap Hírek A magyar tőzsde követte az európai trendet
No menu items!

A magyar tőzsde követte az európai trendet

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 59,14 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 65 940,94 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedése követte az európai trendet, a forgalom átlag alatti volt, nem volt nagy aktivitás.
Kifejtette, a magyar részvényekre nem érkeztek piacmozgató vállalati hírek. A Magyar Telekom árfolyama tudott jelentősebben emelkedni, emögött az állhat, hogy a társaság csütörtökön teszi közzé a tavalyi negyedik negyedéves eredményét, a befektetők már erre spekulálnak. Ugyanakkor a Mol árfolyama visszahúzta az indexet. A Mol pénteken jelentett, akkor emelkedett az olajipari vállalat részvényeinek ára, ezt korrigálta kedden az árfolyam.
A Mol ára 34 forinttal, 1,15 százalékkal, 2934 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények árfolyama 60 forinttal, 0,35 százalékkal, 17 320 forintra erősödött, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom ára 9 forinttal, 1,15 százalékkal, 793 forintra nőtt, forgalma 666,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,15 százalékkal 9795 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 5602,04 ponton zárt kedden, ez 20,95 pontos, 0,37 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kampány a szabályszegő kutyatartók ellen a VI. kerületben

Februárban már 146 alkalommal ellenőriztek a rendészek, és a póráz, illetve az ürülékgyűjtő hiánya miatt 17 esetben bírságoltak is.

Új támogatások segítik a hazai kertészeti ágazatokat 

A közparkok, tetőkertek, zöld falak létesítése a lakóterületeinken gyors, specifikus és mérhető megoldást képesek nyújtani a városok sok problémájára, ezért is kiemelten szükség van az ágazat jól képzett szakembereinek munkájára.

Közös fellépésben állapodtak meg a V4+ országok agrárkamarái

Az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodással kapcsolatban a felek kiemelték, hogy a térségből várhatóan olyan mezőgazdasági termékek érkeznek majd a közös uniós piacra, amelyek nem felelnek meg az EU környezetvédelmi és minőségi előírásainak,

A Mol sikeres tesztelése a pozsonyi finomítóban

A co-processinget, vagyis a növényi maradványok bekeverését a százhalombattai finomítóban már évek óta alkalmazzák.

Hírek

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.