Kezdőlap Hírek A menhelyi állatoknak segítettek a SPAR vásárlói
No menu items!

A menhelyi állatoknak segítettek a SPAR vásárlói

Kép forrása: spar.hu

Hagyományt teremtve immár harmadik alkalommal indította el a SPAR Magyarország az Országos Állatvédőrség Alapítvánnyal közösen a „Mancs a bajban!” elnevezésű nagyszabású, kétnapos állateledel-gyűjtő kampányát. A gyűjtés harmincöt helyszínén, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában 2023. május 13-án és 14-én kutya száraz tápból több mint 9 ezer, macska száraz tápból pedig több mint ezer kilogramm gyűlt össze a vásárlók nagylelkűségének és gondoskodásának köszönhetően. A SPAR pedig 1 millió forinttal járult hozzá az Országos Állatvédőrség Alapítvány munkájának támogatásához.

Az elárvult állatok gyakran csak a civil állatvédő szervezeteknek köszönhetik túlélésüket, ezért is fontos, hogy évről-évre támogassuk őket. Vállalatunk immár harmadik alkalommal csatlakozott a „Mancs a bajban!” programhoz, amelybe igyekszünk minél több állatvédelmi szervezetet bevonni és célzottan oda eljuttatni vásárlóink adományait, ahol legnagyobb erre a szükség” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

Hatalmas segítség a civil állatvédőknek az, hogy a SPAR immáron 10 éve lehetőséget biztosít hónapról hónapra a szervezeteknek, hogy állateledelt gyűjthessenek az ország bármely pontján. Köszönjük, hogy támogatják munkánkat és három éve töretlenül segítik országos akciójukkal azt, hogy több emberhez jusson el a magyar állatvédelem hangja” – mondta Schreiter Katalin, az Országos Állatvédőrség Alapítvány kuratóriumának tagja.

A hazai üzletlánc több mint tíz éve segíti adományaival a magyarországi állatmenhelyek, állat- és vadasparkok ellátását, hiszen elsősorban nekik ajánlja fel a kereskedelmi forgalomból kivont, de az állatok élelmezésére még hasznosítható termékeket. A kétnapos intenzív állateledel-gyűjtés során a SPAR Magyarország és szakmai partnere, az Országos Állatvédőrség Alapítvány még inkább fel tudta hívni a figyelmet nemcsak a felelős állattartásra, de a menhelyek támogatásának fontosságára is.

A „Mancs a bajban!” állateledel-gyűjtési akció két napja alatt a civil szervezetek munkatársai a kutyáknak több mint 9 ezer kilogramm száraz tápot, 7 ezer doboz konzervet, míg a macskáknak több mint ezer kilogramm száraz tápot, közel 7500 doboz konzervet, 6400 csomag alutasakos eledelt és 1355 kilogramm macskaalmot gyűjtöttek, a vásárlók pedig mindezen túl még állatfelszerelések és tisztítószerek felajánlásával is hozzájárultak az akció sikerességéhez.

Az adománygyűjtés részletes eredményéről szóló hírek a sparafenntarthatojovoert.hu/mancsabajban linken olvashatók, s ezen az oldalon bővebb információt kaphatnak a vásárlók a programban részvevő állatvédelmi szervezetekről is.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A SPAR több mint ezres listával indítja a kötelező akciózást

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél ezúttal is többet kínál: számos árucikk esetében 10-36 százalékos árkedvezményt biztosít. Az áruházlánc a SPAR szupermarketekben összességében több mint 1200, az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1100 akciós ajánlattal várja vásárlóit.

Oroszország és Kína nem nyert, Szaúd-Arábia viszont a csúcsigazolásokkal felrobbanthatja a focipiacot

Szaúd-Arábia globális dominanciát tervez a labdarúgásban, ami elsősorban annak köszönhető, hogy Cristiano Ronaldo fél évvel ezelőtt a közel-keleti arab állam egyik leggazdagabb csapatához igazolt a Manchester Unitedtől. Igaz, az angol klub akkor még nem tudta, hogy lavinát indíthat el a transzfer jóváhagyásával.

Jó minőségűek a fürdésre alkalmas európai vizek – a magyarok is

A fürdővizek minőségéről készült éves jelentés szerint 2022-ben az európai fürdőhelyek többsége megfelelt az Európai Unió legszigorúbb, a „kiváló” vízminőségi osztályra vonatkozó előírásainak.

Figyelmeztet az MNB: nem mindig jár kártérítés a csalók áldozatainak

Bizonytalan a kártérítés lehetősége, ha az ügyfél pénze a saját jóváhagyása, gondatlansága miatt került csalókhoz egy átutalás során - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Hírek

A SPAR több mint ezres listával indítja a kötelező akciózást

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél ezúttal is többet kínál: számos árucikk esetében 10-36 százalékos árkedvezményt biztosít. Az áruházlánc a SPAR szupermarketekben összességében több mint 1200, az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1100 akciós ajánlattal várja vásárlóit.

Jó minőségűek a fürdésre alkalmas európai vizek – a magyarok is

A fürdővizek minőségéről készült éves jelentés szerint 2022-ben az európai fürdőhelyek többsége megfelelt az Európai Unió legszigorúbb, a „kiváló” vízminőségi osztályra vonatkozó előírásainak.

Hamarosan indul a regisztráció a Nyári diákmunka programra

Tíz éve töretlen sikerrel hirdeti meg a kormány a Nyári diákmunka programot, amelyre idén nyáron 3,5 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak - közölte Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár.

Szlovákiában is visszavonták a Novis Biztosító engedélyét

A Szlovák Nemzeti Bank június 5-i hatállyal visszavonta a pozsonyi Novis Biztosító engedélyét. A társaságnak a Magyar Nemzeti Bank már négy éve megtiltotta életbiztosításai magyarországi forgalmazását.

Új elektromos köztisztasági járművek állnak szolgálatba Budapesten

Hat új elektromos köztisztasági célgép áll szolgálatba Budapesten - közölte a Budapesti Közművek keretében önállóan működő FKF Köztisztasági Divízió.

Orbán Viktor: megkezdtük a felkészülést az uniós elnökségre

Orbán Viktor miniszterelnök és kormányának tagjai szerdán részt vettek a 2024. második félévi magyar EU-elnökség tanácsi formációit elnöklő miniszterek felkészítő fórumán a Karmelita kolostorban - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA és a Digitális Kereskedelmi Szövetség

Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) és a Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ) a magyar e-kereskedők export hajlandóságának és külpiacra lépésének fejlesztése érdekében.

Ezzel pazarolják el a magyarok a legtöbb időt a munkahelyen

Ahogy egyre többünk munkája kapcsolódik szorosan az internethez, egyre...

Gazdaság

Figyelmeztet az MNB: nem mindig jár kártérítés a csalók áldozatainak

Bizonytalan a kártérítés lehetősége, ha az ügyfél pénze a saját jóváhagyása, gondatlansága miatt került csalókhoz egy átutalás során - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Kőbe vési a kormány az értékpapírügyletek tranzakciós illetékét

A parlamentnek benyújtott adótörvénycsomagból kiderül, hogy olyan ideiglenesnek mondott terheket is állandóvá tesz a kormány, amelyeket az extraprofitadó részeként eredetileg csak 2022-re és 2023-ra...

Egyhangúlag döntött a kamatkondíciókról a monetáris tanács májusban

Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa május végi ülésén az alapkamat 13,0 százalékon tartásáról, az egynapos jegybanki fedezett hitel kamatlábának 100 bázispontos csökkentéséről 19,50 százalékra és az egynapos jegybanki betét kamatlábának 12,50 százalékon tartásáról a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.

Ezek a megtakarítások úszhatják meg az új 13%-os adót

Mivel az szja-törvény szerint nem minősül kamatjövedelemnek a legalább 10 évig tartott nyugdíjcélú megtakarítások hozama, nem csak a 15 százalékos kamatadó, hanem a szerda éjjel rendeletben bevezetett 13%-os szocho-t sem kell megfizetni például a nyugdíjcélú megtakarítások után - értelmezi a GRANTIS a szociális hozzájárulási adó (szocho) eltérő alkalmazásáról szóló rendeletet.