Kezdőlap Gazdaság A NAV áfa-ajánlást küld a cégeknek. Idén 17 ezer milliárd folyhat be...
No menu items!

A NAV áfa-ajánlást küld a cégeknek. Idén 17 ezer milliárd folyhat be az államkasszába

Az  idén 17 ezer milliárd forint beszedése a cél, tavaly 15 ezer 813 milliárd forint folyt be az adó- és vámhivatalhoz, mintegy 94 százaléka a kormány által a járványhelyzet előtt tervezett adóbeszedési kitűzött célnak  – mondta Sors László, a Pénzügyminisztérium (PM) Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetéséért felelős államtitkára.

Hozzátette: a gazdasági visszaesés és az adókönnyítések ellenére tavaly 2 százalékkal, csaknem 288 milliárd forinttal több volt a NAV bevétele, mint a rekordévnek számító 2019-ben. A járvány okozta válság miatt áfából, a járulékokból és a szociális hozzájárulási adóból a vártnál kevesebb bevétel származott az elmúlt évben. Sors László szerint a fennállásának tizedik évében járó hivatal nemzetközi viszonylatban is jelentős digitális fejlesztései, digitalizációs előnye miatt sikerült helyt állnia a nehéz helyzetben.

Sors László

A digitális fejlesztéseik – a gépek közötti kommunikáció, a mesterséges intelligencia alkalmazása – az állampolgárok és a vállalkozások adózásának egyszerűsítését szolgálják. Ezek egyrészt megkönnyítik az évi mintegy 25 millió adózói bevallás és kötelező adatszolgáltatás folyamatát, másrészt valós idejű információkkal szolgálnak a gazdasági eseményekről. Ugyanakkor ezek az eszközök garantálják az állam és a tisztességes vállalkozások kárára működő, súlyos gazdasági bűncselekményeket elkövető bűnszervezetek kiiktatását is – húzta alá.

A feladatok között kiemelte, hogy az online számlarendszert tovább kellett fejleszteni, mivel januártól “tízszer annyi információ ömlött be a NAV szervereire”, mint egy évvel korábban. A rendszer sikerrel vette ezt az akadályt, jelenleg több mint egymillió regisztrált vállalkozást látnak. Ez a rendszer az alapja az idén debütáló elektronikus áfa-rendszernek. Ebben a hivatal nem elkészíti, hanem kiajánlja a cégeknek az áfabevallást. A rendszer tesztelésre készen áll – közölte.

Az államtitkár tájékoztatása szerint az ellenőrzések fókuszában az idén az e-kereskedelem lesz, és nagyobb hangsúlyt fektetnek a nemzetközi információcserében rejlő lehetőségek kihasználására. A Brexit hatásaira is figyelniük kell, az idén már 18 ezer vámeljárást végeztek, ahol Nagy-Britanniát harmadik országnak kellett tekinteni.

Az idén a gépjárműadóztatást is a NAV fogja végezni az önkormányzatok helyett, és jelentős 2021-es feladata a hivatalnak a központi bankszámlanyilvántartás létrehozása.

Terveik szerint komoly lépéseket tesznek az e-adóhatóság megalapozása felé, létrehozzák az egyénre szabott, online-banking típusú adózási felületet, amellyel belépést követően az adózók igénybe vehetik majd a hivatal szolgáltatásait.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.