Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság A Raiffeisen rontotta magyar GDP-prognózisát
No menu items!

A Raiffeisen rontotta magyar GDP-prognózisát

A koronavírus-járvány második hullámának negatív hatása miatt a Raiffeisen elemzői a korábbi 5 százalékról 6,5 százalékra rontották a magyar gazdaság idei visszaesésére vonatkozó előrejelzésüket – mondta Török Zoltán, a bank vezető elemzője sajtótájékoztatón.

Hozzátette, hogy bár jövőre már 4 százalékos emelkedéssel számolnak, a magyar gazdaság csak 2022-re áll majd vissza a koronavírus okozta válság előtti szintre.

Török Zoltán

Török Zoltán szerint a Magyar Nemzeti Bank számára most az alacsony kamat fontosabb, mint a forint stabilitása, mindez pedig azt jelenti, hogy a következő időszakban a forint akár tovább is gyengülhet.

A vezető elemző kedvezőnek értékelte a koronavírus-járvány első hullámában a kormány által hozott korlátozó és gazdaságvédelmi intézkedéseket. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a járvány mostani, második hullámában is  “égető szükség van” egy jelentős gazdaságvédelmi akciótervre. Úgy vélte, hogy a gazdaságpolitika a jövedelem-kiesést egyelőre nem orvosolja, pedig fontos lenne az elhúzódó recesszió miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalkozások, főként kisvállalkozások és magánszemélyek direkt támogatása.

Kiemelte, hogy a koronavírus elleni vakcina megjelenéséig, amely jövő év második felében várható, a járvány “rá fogja nyomni a bélyegét” a gazdaságra.  

Pálffy Gergely

Pálffy Gergely, a Raiffeisen Bank elemzője elmondta, hogy az euróövezetben a gazdasági visszaesés 6 és 10 százalék között mozoghat az idén. A Magyarország számára meghatározó, német gazdaság csökkenése vélhetően 6 százalék körül alakul, Olaszországban azonban a 10 százalékot is elérheti.

Kérdésre válaszolva elmondta, a pénzpiacok a demokrata párti elnökjelölt, Joe Biden győzelmében bíznak, ezt támasztja alá, hogy annak a hírére, hogy Biden lehet a következő elnök, gyengült a dollár, míg például a forint erősödött.

Biden győzelmével az amerikai – magyar politikai viszonyok átalakulhatnak, a gazdasági kapcsolatokat azonban nem veszélyeztetné egy esetleges elnökváltás – tette hozzá a Raiffeisen vezető elemzője.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.