Hirdetés
Kezdőlap Hírek A törökországi földrengés legalább háromszor akkora anyagi veszteség, mint becsülték
No menu items!

A törökországi földrengés legalább háromszor akkora anyagi veszteség, mint becsülték

A földrengések egész városokat változtattak romhalmazzá. Kép forrása: Bigstock

A pusztító törökországi földrengések sokkal nagyobb anyagi károkat hagytak maguk után, mint azt korábban feltételezték: a Világbank korábban 34 milliárd dollárra becsülte a kárt, az ENSZ legfrissebb becslése szerint azonban a százmilliárd dollárt is meghaladja.

Az eddigi számítások alapján egyértelmű, hogy a török kormány által bemutatott és a nemzetközi partnerek által felmért károk összege meghaladja a százmilliárd dollárt” – közölte Louisa Vinton, az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) munkatársa a Spiegel beszámolója szerint.

A február 6-i földrengéseknek több mint 52 ezer halálos áldozata volt Törökországban és Szíriában, sokakat alvás közben ért a katasztrófa. A kárszámítás Vinton szerint csak Törökországra vonatkozik.

A Világbank korábban mindössze 34,2 milliárd dollárra becsülte a törökországi károkat. Vinton “apokaliptikusnak” nevezte a legsúlyosabban érintett törökországi Hatay tartományban zajló eseményeket, és elmondta, hogy több százezer otthon pusztult el: “A szükség nagy, de a források szűkösek.

A török kormány adatai szerint eddig 3,3 millió embert helyeztek biztonságba a térségből. 1,5 millióan sátrakban élnek, 50 ezer embert konténerekben, 140 ezret pedig szállodákban szállásoltak el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Enyhült az infláció, javult is a fogyasztók hangulata Németországban

A nürnbergi GfK gazdaságkutató intézet fogyasztói hangulatindexe áprilisban nyolc havi csúcsra erősödött, de a vártnál némileg enyhébb mértékben nőtt.

Nagy Márton: az infláció letörése és a gazdasági felzárkózás a legfontosabb feladat

Az infláció letörése és a gazdasági felzárkózás folytatása a legfontosabb feladat idén - jelentette ki a gazdaságfejlesztési miniszter a Magyar Multi Program zárókonferenciáján.

Megvan, pontosan mikor egyesül az MKB Bank és a Takarékbank

Április 30-án lezárul az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. jogi egyesülésével a Magyar Bankholding keretében csaknem három éve tartó fúziós folyamat - közölte a bankholding.

Túl nagyra nőtt? Szétdarabolják az Alibabát

Az Alibaba kínai internetes óriáscég komoly változások előtt áll: a hatalmas vállalatot hat önálló csoportra akarják szétválasztani. A befektetők egyelőre pozitívan reagálnak.

Hírek

Pénteken a gázolaj ára lélektani határ alá csökken, a benzin viszont tovább drágul

Pénteken újabb üzemanyagár-változás jön, hasonlóan ellentétes irányú, mint a mai: a benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal emelkedik, a gázolajért viszont bruttó 4 forinttal kell majd kevesebbet fizetniük a kutaknak.

Több százezer robogós közlekedik szabálytalanul a magyar utakon

A magyar utakon közlekedő 650 ezer robogó kevesebb, mint felére kötnek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), pedig az átlagosan 7-8 ezer forintos éves díj kifizetésével a tulajdonosok elkerülhetik a közúti bírságot és baleset esetén a több százezer forintot elérő átlagos kártérítést - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Ingyen taxizhatnak az idősek Budapest egyik kerületében

Új, a kerületben ingyenesen igénybe vehető szolgáltatással, az Időstaxival segíti mostantól a terézvárosi önkormányzat a kerületben élő időseket.

Lemondott a fővárosi állatkert megvádolt operatív igazgatója

Lemondott Szabó Roland, a Fővárosi Állat- és Növénykert operatív igazgatója kedden, mert sajtóhírek szerint vádat emeltek ellene - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal.

Nem változtatott az alapkamaton az MNB monetáris tanácsa

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 13,0 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa keddi kamatmeghatározó ülésén.

Új néven folytatja a Foodpanda

Április közepétől foodora néven működik a foodpanda ételrendelő platform, a márkanév váltása mellett az üzleti modell változatlan marad - közölte a Delivery Hero Hungary Kft. ügyvezetője a cég sajtótájékoztatóján.

Tovább folytatódik az Árzuhanás a SPAR-nál

A SPAR Magyarország minden héten az Árzuhanás Promóció keretein belül teszi még vonzóbbá kínálatát. Ettől a hétfőtől az alábbi termékkörök Promócióban résztvevő termékeinek árai, terméktől függően 5-16%-kal lesznek olcsóbbak a SPAR és INTERSPAR áruházakban. Erre a hétre már közel 400-ra emelkedik azon termékek száma, amelyek árát az Árzuhanás Promócióban csökkentette a SPAR Magyarország.

Megemeli, illetve eltörli a Tesco az árstopos termékekre vonatkozó vásárlási limitet húsvét előtt

A Tesco megemeli az árstopos termékekre vonatkozó vásárlási limitet a húsvét előtti időszakban, és a tojás esetében el is törli - közölte a Tesco-Global Áruházak Zrt.

Gazdaság

Megvan, pontosan mikor egyesül az MKB Bank és a Takarékbank

Április 30-án lezárul az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. jogi egyesülésével a Magyar Bankholding keretében csaknem három éve tartó fúziós folyamat - közölte a bankholding.

Néhány ezer ügyfél kezében van a privátbanki vagyon fele

A teljes magyarországi privátbanki vagyon több mint 50 százaléka mintegy 6500 milliárdos kezében összpontosul - közölte a Blochamps Capital Kft.

Végveszélyben a legnagyobb magyar magánnyugdíjpénztár

Hamarosan lejár a határidő, és még mindig nincs meg a 70 százalékos tagdíjfizetési arány a Horizont Magánnyugdíjpénztárnál. 33,5 ezer pénztártag megtakarítása kerülhet ezzel veszélybe – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. 

Két új tagja lesz az MNB monetáris tanácsának

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfői ülésén két új tag megválasztását támogatta a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsába. A testület új tagja lesz Búza Éva és Kovács Zoltán.